CARLOS RUIZ ZAFÓN: A SZÉL ÁRNYÉKA

" Minél üresebb az élet, annál gyorsabban múlik az idő. A jelentéktelen sorsok úgy suhannak el az élet apró szépségei mellett, mint azok a vonatok, amelyek nem állnak meg minden állomáson. "

Ez az egyik legeslegkedvesebb könyvem. Jogosan lehetne kérdezni, hogy akkor miért csak most veszem elő? Ennek két oka is van. Az egyik az, hogy már hónapok óta Zafón-lázban égek, ugyanis az új könyvének (A mennyország fogságában) megjelenése folyamatosan kitolódik... én már alig várom, hogy végre megszerezzem, de ez úgy tűnik egyelőre lehetetlen vállalkozás... és itt jön a másik indok. Ebből kifolyólag "kellett" újra levennem egy általa írt regényt a polcomról, és a választás most A szél árnyékára esett... nem mintha olyan nagy választási lehetőség lenne, mert a másik könyve ami magyarul is elérhető az Angyali játszma, de mivel azt kb. egy hónapja olvastam újra, ezért jött most A szél árnyéka. Nekem ez a tökéletes könyv. Emlékszem mielőtt megvettem volna, sokat nézelődtem blogokban vélemények után kutatva, és szinte mindenhol csak csupa jót írtak róla... ez győzött meg igazán, ugyanis akkor éppen abban a korszakomban voltam, amikor elég sok kiadóban megrendült a bizalmam, ráadásul az ára sem volt éppen könyvmolyok szemszögéből nézve pénztárca barát... de megvettem, és nem hogy nem bántam meg, de egy új kedvenc író személyét üdvözölhettem Zafónban. Azóta persze betámadtam vele a fél családot, valamint baráti kört is, de ha egyszer egy ennyire jó könyvre bukkanok, akkor azt muszáj megosztanom másokkal is...

A helyszín Barcelona, valamikor az 1950-es években. Főhősünk Daniel Sempere, egy fiatal fiú, aki könyvek között nő fel, ugyanis édesapjával egy különleges antikváriumot vezetnek. Egy nap az apja elviszi magával egy varázslatos helyre, amit az Elfeledett Könyvek Temetőjének hívnak, és csak nagyon kevesen tudnak a létezéséről. Daniel szabadon bebarangolhatja az egészet könyvtárat, és egy könyvet ki is választhat magának, ami onnantól kezdve az övé... a választás egy nagyon érdekes darabra esik. Az írójáról sohasem hallottak, de amikor megindul a kutatás a regény után, csak még nagyobb rejtélyekre bukkan... egy kísérteties, arc nélküli férfi járja Barcelona utcáit, és arra törekszik, hogy az író minden valaha megjelent könyvét megsemmisítse, így többé Daniel példánya sincs biztonságban. Pedig a könyv írójáról, Julian Caraxról alig tudni valamit... szépen lassan az egész regény Daniel helyett eköré a titokzatos alak köré fonódik. Valaki még az emlékét is megpróbálja elpusztítani, miközben Daniel versenyt fut az idővel, hogy rájöjjön ki és miért próbálja megsemmisíteni az írásait. Nincs könnyű dolga, mert rászáll, és éjjel nappal követi egy kegyetlen és megszállott nyomozó Fumero... pedig még segítsége is akad a könyvesboltban dolgozó Fermír személyében, aki nem mellesleg a kedvenc szereplőm volt a regényben... van kapcsolata a megfelelő emberekkel, és ha elsőre nem is látszik, de megvan a magához való esze... tudja, hol kell keresni, és mikor lehet kérdezni...

Amit imádtam az az Elfeledett Könyvek Temetője. Annyira csodálatos az a leírás, amikor Sempere bácsi elviszi oda a fiát, hogy őt is beavassa ebbe a rendkívüli titokba... bárcsak tényleg létezne egy ilyen hely. De persze nem csak emiatt szeretem ezt a könyvet. Igazából, ami a legfurcsább volt, sőt még most is az, hogy valójában nincs mibe belekötni... és ez enyhén szólva is ritka. A szereplők, a helyszínek, a cselekmény, a fordulatok... minden a helyén van. Nem lehet előre kitalálni a végkifejletet, mert úgy olvassuk a történetet, hogy mindenki gyanús, és valójában senki sem az... bizonytalanságban próbáljuk meg kitapogatni a lényeget, de aki 5 oldallal korábban még gyanús volt, azt pár oldallal később már tisztázza magát, és így tovább... vagy legalábbis így gondoljuk. Egyszerre családi dráma, szerelmi történet, és gótikus nyomozás ez az egész, és valahogy mégis úgy állnak össze ezek az apró darabok, hogy a végén egy tökéletes egészet alkossanak. Persze a titokzatos író alakján kívül sokkal több mindenre is fény derül, és mindeközben Zafón még kérdést is intéz hozzánk... mert valójában ki is az aki irányítja a világot? Mi befolyásolja a dolgok rendjét? És ami a történetünk szempontjából a legfontosabb, hogyan lehet feldolgozni és elfogadni az írói kudarcot? Azt hiszem mostantól hivatalosan és jogosan is rám lehet sütni az elfogult jelzőt... de ennél a regénynél büszkén vállalom.

Értékelés: 5/5 (ha lehetne sokkal-sokkal többet adnék)

Barcelona csendes óvárosának szívében hatalmas épület áll. Az ódon palota falai különös labirintustrejtenek: ez az Elfeledett Könyvek Temetője. 1945 egyik ködös júniusi hajnalán egy megözvegyült könyvkereskedő kézen fogja kisfiát, és miután megesketi, hogy mindarról, amit látni fognak, soha senkinek nem beszél, magával viszi a titokzatos épületbe. Azt azonban egyikük sem sejti, hogy a látogatás az akkor tízéves Daniel Sampere egész életét gyökeresen megváltoztatja majd. Carlos Ruiz Zafón a világ egyik legismertebb írója. A szél árnyéka hatalmas nemzetközi sikert aratott, több, mint negyven nyelven jelent meg. Az író páratlan hangulatú, szépséges, érzelmes és filmszerű regényével olvasók millióit hódította meg világszerte. Regényei valóságos labirintusok, tele titokkal, szenvedéllyel és a könyvek iránti sosem múló szerelemmel.