JAMES DASHNER: AZ ÚTVESZTŐ

"Teresa mosolyogva összefonta a karját.

– Ha egy titkos kódot akarsz kibogarászni útvesztők bonyolult alaprajzaiból, akkor egy női agyra van szükséged, hogy mindent átláss – jelentette ki a lány, és önelégülten mosolygott hozzá.

– Ha te mondod…

Thomas is keresztbe fonta a karját, és mosollyal válaszolt a mosolyra. Már megint nem akart elmenni."

Aktualitása tombol ennek a könyvnek, hála ismét a hollywoodi filmiparnak. Legyünk igazságosak, a legtöbben nem is tudtunk erről a könyvről, valahol félúton eltűnt Az éhezők viadala és A beavatott regények fantasyvilága között, azonban valahol Amerikában, egy szemfüles filmesnek mégis felpiszkálhatta a képzeletét James Dashner története... ráadásul ezek az emberek nem hiába tartanak ott ahol, volt annyi eszük, hogy ha már adaptáció, megszerzik a jelenleg fiatal lányok álmaként emlgetett Dylan O'Briant főszereplőnek, mellé az Igazából szerelemből jól ismert kisfiút, aki mint a Trónok harca sorozatból kiderül már nem is olyan kicsi... ellenben még mindig aranyos, valamint, hogy a fiúk se nyögjék végig sármos pasikkal teletömött moziverziót, Kaya Scodelariot, aki a Skinsben domborított emlékezeteset a pályája kezdetén. És itt is van egy újabb mozisiker, amiért rajonghatnak a fiatalok. Láttam, de nem akarok én ebből kihozni egy mélyenszántó filmelemzést, maradjunk inkább az alapoknál. Utópia és a fantáziavilág kereszteződésének lehetünk ismét szemtanúi, de - és itt adok hálát a szerencsémnek - kis túlzás nélkül állíthatom, hogy végre klisék nélkül. Régen volt már olyan, hogy két nap alatt végigolvastam volna szinte egyhuzamban egy ilyen típusú könyvet, pusztán csak a saját szórakoztatásomra, mindenféle kényszer ellenére. Jól volt, nem nagyon akarok rosszat mondani Az útvesztőről, de tényleg, hiszen a célját elérte: lekötött, kikapcsolt, szóval ha úgy vesszük egy szavam sem lehet. Más kérdés az, hogy személy szerint mennyire szoktam el, vagy nőttem ki az ilyen témájú regények olvasásából. De ez nekem szól, ez alapján csak én tudok ítélni és választani. Szóval térjünk vissza a történetre, ami valószínűleg többé-kevésbé a többség számára már ismerős lehet, ugyanis ha a filmelőzetest vesszük, bár a lényeg homályban marad, sok minden előre letisztázottnak tűnhet. Adott egy főhős, jelen esetben Thomas. Nincsenek vezetéknevek, sem egyéni múltak és emlékek. Thomas egyik napról a másikra az úgynevezett Tisztáson találja magát egy csapat idegen fiú között, ahol érkezésének első percében elnyeri az új Zöldfül tisztséget. Persze nem lenne érdekes a sztori ha nem szegődne mellé azonnal egy hűséges barát és ezzel szinte párhuzamosan egy távolból figyelő ellenség is. Mondhatjuk, hogy Thomas hatásos belépővel indít, bár új helyzetét az átlagnál jobban viseli: semmi pánikroham, semmi lányos hiszti... szinte mintha egyszer már járt volna itt, de hogyan, mikor? Persze fel kell térképezni az új helyet, a "társadalmi" viszonyokat: munkamegosztás, hierarchia, és persze az őket körülvevő útvesztő mechanikája... már ha ugyan van neki. Kik az Alkotók és miért kerültek ezek a srácok ebbe a bezárt minibirodalomba? Honnan érkeztek, miért nincsenek emlékeik... pontosabban miért csak bizonyos foszlányok, és vajon hogyan lehet innen kijutni? Persze Thomas nem lenne a főhősünk ha nem lenne alapjáraton belekódolva a hősködős gén. Már a második éjszakáján megszegi az egyik alapszabályt és két társa megmentése érdekében az utolsó, bezáródás előtti pillanatban az útvesztőbe veti magát. A gond csak annyi, hogy eddig még senkinek sem sikerült egy útvesztőben töltött éjszakát túlélni. Na most. ha Thomas tragikus módon elhalálozna, ahogy előtte a többiek, nyilván nem lenne egy regényünk... maximum egy rövid, groteszk novellánk. Szóval akció az lesz bőven, mert hát, hogy nézne az ki ha nem lenne?

Szóval a lényeg, hogy Thomas viszonylag egyben marad és nagy álma is hamarosan teljesülni látszik: Futó lesz, azaz nappal, az útvesztó bejáratának nyitásától alkonyatig, amikor is a kapuk záródnak, megállás nélkül rohangálhat a többi Futóval az útvesztő labirintusrendszerében, feltérképezve az aznapi járásokat... mert a falak naná, hogy mindennap változnak. Kérdés, hogy van-e a mozgásukban rendszer? És ha van, hogy található meg a kijárat? Létezik egyáltalán kijárat? De, hogy ne unjunk bele a történet menetébe, a Tisztás életét ismét egy váratlan eset bomlasztja majd meg: érkezik egy újabb tag, mégpedig a kezében szorongatott üzenet szerint a utolsó. Ráadásul egy lány, aki azonban sok mindent nem tud elárulni a kizökkentett idő okáról, ugyanis kómában érkezik már meg társaság közepébe. Nos innentől indulnak csak be igazán az események: lesznek sérültek, megtudunk pár információt a Tisztás Thomas előtti idejéből, hányan és hogyan haltak meg, hogy mi az az Átváltozás, mik is "élnek" az útvesztő sötét falai mögött, hogy milyen kapcsolat van Theresa és Thomas múltjában... stb. Egész eredeti történetet olvashatunk, de tényleg. Jók a szereplők, izgalmas az alapötlet, értem, hogy miért akarták ez bevinni a moziba. Ami kicsit fájt, az az, amire a végén jöttem csak rá: már megint egy sorozat. Szóval akit megkapott a történet, az készülhet, hogy lesz még mit olvasni és megfejteni, ugyanis számos kérdésre nem érkezik meg a válasz az első kötetben. Nem tudom, hogy van ez, de kezdem megunni ezeket a folytatásos történeteket... nem tudnak már manapság egy szál, csupasz regényt írni a kortárs írók? Na de ezzel együtt kell élnem annak ellenére, hogy erről nagyon szívesen megkérdezném magát James Dashnert is. Ami még kicsit bántott, az maga a keret, ami majd csak a könyv végén szilárdul meg, és amit már a bejegyzés elején is említettem: nem csupán egy érdekes fantasy történetről van szó, hanem magával az utópiának a gondolatával is számolnom kellett volna. Valamilyen szinten emlékeztetett A burok című regényre... és nem igazán jó értelemben. Ez is persze teljesen egyéni dolog, de én nem nagyon rajongok ezekért az "elméletekért", szóval ez a része Az útvesztőnek sajnos nem nagyon tudott megragadni. Mindenesetre olvasásra határozottan tudom ajánlani. Jó volt, izgalmas és ami a legfőbb erénye, olvastatta magát. Nem tudnám azt mondani, hogy rajongó lettem, sőt, azt sem, hogy folytatni fogom a Tűzpróbát, ami a következő rész címe... talán majd egyszer, ha elkezd piszkálni a kíváncsiság, de ez az érzés egyelőre még várat magára. De jó volt, nem sajnálom a rá szánt időt, képzeletet és energiát. Ha kérdeznétek: előbb a könyvet aztán a filmet...persze csak ha rám hallgattok.

Értékelés: 5/4

Thomas egy hideg, sötét liftben tér magához, s az egyetlen dolog, amire emlékszik, az a keresztneve. Minden más eltűnt az emlékezetéből. Amikor a lift ajtaja kinyílik, Thomas a Tisztáson találja magát egy csapat srác között. A Tisztáson élő fiúk mindennap Futárokat küldenek a lakóhelyüket körbeölelő Útvesztőbe, amelyet nehéz kiismerni, mivel a falai minden éjjel elmozdulnak. Thomas, az utolsóként érkező újonc számára egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy az Útvesztő egy kód, ami megfejtésre vár. Úgy dönt tehát, hogy ő is Futár lesz. Annak viszont, hogy a megfejtés közelébe kerüljön, komoly ára van: például olyan lényekkel is találkoznia kell, akik elől mindenki más menekül. EGYSZER CSAK MINDEN MEGVÁLTOZIK… …megérkezik a Tisztásra az egyetlen lány, Teresa, aki nemcsak Thomasra lesz nagy hatással, hanem az egész csapat sorsára is. James Dashner trilógiájának első kötete egyszerre borzongató, izgalmas és elgondolkodtató. Az Útvesztőben megidézett világra akkor is kíváncsiak vagyunk, ha nem valljuk be. A tudatalatti és az emlékezet különböző szintjei mindannyiunk életét befolyásolják, és Dashner erre az ismerős érzésre építi Az Útvesztőt, és csalogat bennünket egy saját szabályai szerint működő másik világba, a Tisztásra, ahol a fantázia és a valóság egyszerre van jelen. „Üdv a Tisztáson!”