"A százéves füzek a reggeli szélben tisztelettudóan és udvariasan hajlongva üdvözölték a szépséges vendéget. A láp vizének tetején meg-megcsillant a párát kergető napsugár. Ilyen lehet a Paradicsom, gondolta és befészkelődött a legidősebb fűz üreges odvába. Félig nyitott szájába valahonnan felülről a vadméhek homoki virágméze csöpögött..."
Ismét egy hazai szerző, ráadásul kortárs. Ilyenkor kicsit mindig helyreáll a lelki békém, hogy bár van még mit pótolni, de egész jó úton járok, hogy ne vesszek el teljesen a magyar irodalom regényei között, és azért ismerjem a fontos írókat, legyenek akár kortársak... vagy éppen nem. Hogy hogyan találkoztam Halász Margittal? Nem a Gyöngyhomok volt betervezve megismerkedésük első példányának, hanem a kicsit híresebb Éneklő folyó, de megrendelés közben győzött a Gyöngyhomok borítója és fülszövege, így az utolsó pillanatban kicseréltem a kosában csücsülő másikkal. Az Éneklő folyóról csupa szépet és jót hallottam, sőt, belefutottam már olyan megjegyzésbe is, hogy még jobban sikerült mint a Gyöngyhomok. Szeretném hinni, hiszen a következő Margit-könyvem mindenképpen az lesz, már fel van írva a kis kívánságlistámra, csak meg kellene szereznem... múlja csak felül nyugodtan, nem akarok csalódni, de ahogy eddig a molyos értékeléseket elnéztem, nem igazán hiszem, hogy fenn áll ennek a bukásnak a veszélye, csupa-csupa szép értékelést zsebelt már be a könyv. Megjegyezném, hogy a Gyöngyhomok a legfrissebb írása Halász Margitnak, szóval a listából van még mit szemezgetnem, de sajnos a régebbi kiadású írásai nehezen kaphatók, remélhetőleg azért könyvtárból megszerezhetőek lesznek, mert ha az Éneklő folyó-t is szeretni fogom, akkor folytatni szeretném majd ezt a megkezdett sorozatot, és több könyvet is kipipálni a listán... de először is jöjjön a Gyöngyhomok, aztán hamarosan majd igyekszem a soron következőkről is beszámolni.
Hogy kerülhettem én ezt el ennyi ideig? Én egyszerűen csak egy sima, kicsit mesés, kicsit alföldi, kicsit gyerekes valamire számítottam. Hát: mesésnek mesés, de még mennyire! Bűbájos tündérmese, ahol Halász Margit a lehetetlen helyzetekbe keveredett - ám esendő - hősei néha az elvarázsolt világukból a realitás talaján találják magukat, hogy aztán újra visszatérjenek a csodák birodalmába. De miről is szól a történet... hát, őszintén, nem tudom meghatározni. Ott az alcím: Száz év a mágikus kertben... nos igen, talán erről. Az írónő rengeteg szereplőt mozgat egyszerre, akik így vagy úgy, de valamilyen módon kapcsolódnak egymáshoz, és ezeket a laza szálakat fonja össze Halász Margit, hogy végül a csomót maga a mindenki által keresett kert kösse össze. Először is megismerkedünk Ördög Rozállal, aki férfinek öltözve járja a homoki buckákat derék lovacskájának társaságában, ám ez az idill csak addig tart, amíg nem találkozik Négyökrű Mihállyal, azalatt a bizonyos barackfa alatt... közben pedig nyomon követjük egy bosszúszomjas kígyócska izgalmas, ám annál rövidebb kalandját is. Az írónő hihetetlen könnyedén játszik a képekkel, nézőpontokkal és különböző élethelyzetekkel, egy-egy eseményt több szemszögből is megvizsgálunk, anélkül, hogy ez zavaró lenne. Rozál és Mihály letelepszik, létrehozza az Örököcske kertet, felnevelik, majd szélnek is eresztik utódaikat, de előtte még mindegyikükkel megosztják a nagy családi legendát, mert bizony az Örököcske kert hatalmas kincset őriz, amit csak az találhat meg, aki tudja, hol keresse... a gyerekek szétszélednek, élik az életüket, és a tündérmesének tartott legendát is elfelejtik... míg aztán egy nap egyenként térnek majd vissza, hogy megkeressék azt, aminek létezését mindaddig kétségbe vonták, és kinevették... de végül mindegyikük életében eljön a pillanat, amikor muszáj belekapaszkodniuk, és hinniük abban, hogy az a bizonyos titokzatos kincs létezik.
Elszegődünk betyár mellé, vállalunk tanítónői állást, leszünk pletykás háziasszonyok, és meg mennyi-mennyi minden... belekukkantunk Homokhát életének minden apró kis szegletébe, összebarátkozunk a Duna-Tisza közén élő emberekkel, érezzük talpunk alatt a forró homokot, belebújunk a színes legendák puha köntösébe, menekülünk homokvihar elől, barátságot kötünk a lápi tehénkével, egyszóval mindenhol ott vagyunk... és közben mégsem. Az írónő átvágtat ezen a könyvön, alig bírjuk kapkodni a fejünket, nehogy lemaradjunk valami lényeges dologról, vagy éppen fontos emberről. Egy generációs mese, ami a mágikus kert köré fonódik, hiszen bármilyen úton is indulunk el, valahogy mindig ide térünk vissza, hogy majd a regény végén valaki kiássa azt a bizonyos kincsekkel teli ládikót... vagy mégsem? Nagyon megszerettem az írónő stílusát, a tájleírásai rövidek, de pár mondattal képes elénk tárni egy egész világot, és pár szóval megteremteni a hangulatot. Hogy kit szerettem meg? Mindenkit. Hihetetlen de képes voltam sajnálni egy gyilkost, szorítani egy menekülő rablónak, együtt érezni egy csaló asszonnyal... Esendő hősök, akik hibáznak, keresik a boldogságot, és képtelenek feladni a reményt... Gyönyörű regény, amit nagyon-nagyon érdemes fellapozni, mert amellett, hogy a mesei elemekbe fontos igazságokat burkol, szórakoztat is. Olvasás közben végig mosolyogtam, forgattam a lapokat, és fel-fel nevettem. Nem mellékesen pedig megjött a kedvem ahhoz, hogy városi lány létemre vonatra pattanjak, és meglátogassam a helyszíneket, hogy ne csak elképzeljem, hanem valóban lássam is azt, ami ilyen módon megihlette Halász Margit csodálatos fantáziáját. Biztosan újraolvasós, de addig is jön majd az Éneklő folyó, hogy visszatérhessek a homoki élet, és lápok világába!
Értékelés: 5/5
A Kétvízközt áll egy hatalmas sárgabarackfa, melynek gyökerei alatt félzsáknyi kincs van elrejtve, alápi sellő fia ásta el oda összegyűjtött gyöngyeit – meséli estéről estére a Homokhát egyik legendáját hét gyermekének Ördög Rozál, aki maga is mesésen kalandos élettel a háta mögött ismerkedett meg szerelmével, Négyökrű Mihállyal. A hét gyermek felnő, de a 20. század Magyarországán mindegyiküknek tapasztalnia kell, bármerre fordul is a történelem kereke, boldogulásuk kulcsát – a kincset – csak a mesék világában találhatják meg. Halász Margit édes-bús – egyszerre mitizáló és mítoszromboló – történetében a Duna-Tisza köze homokján élő család generációkon átívelő, fordulatos, érzelmekkel teli legendáriumával ismerkedhetünk meg. A szerzőtől megszokott, humorral és derűvel átszőtt sajátos nyelvezet igazi gyöngyszeme irodalmunknak.
Kiadó: Geopen, 2011
212 oldal, 2990 Ft
0 Megjegyzések