ELENA FERRANTE: A FELNŐTTEK HAZUG ÉLETE

"Vajon csak bizonyos emberekkel esik meg, vagy – egy adott ponton túl – minden ember hajlamos arra, hogy elsötétüljön előtte a világ? És vajon melyik az igazi emberi formánk? Amikor a dolgokat tisztán látjuk, vagy amikor a legrobusztusabb érzelmek – a szerelem és a gyűlölet – elvakítanak?"

Az elbeszélőnk, a kamasz lány, Giovanna két értelmiségi lánya. Kivülről az élete idilli. Ez egy olyan család, amely látszólag demokratikus, nyílt eszmecserével, valamint a kultúra és az oktatás, a szólásszabadság fontosságával büszkélkedik. Mindkét szülő a liberális tolerancia és az őszinteség (hamis) maszkját viseli. A történet kezdetén megismerjük Giovannát, aki éppen fültanúja lesz, hogy imádott apja azt vágja hozzá az anyja fejének, hogy lányuk "pofája" pont olyan csúnya, mint a tulajdon nővéré, Vittoriáé. Legalábbis lánya ezt hallja ki belőle. Hamarosan megtudjuk, hogy valójában a Vittoriával való összehasonlítás nem igazán a fizikai adottságaira vonakozik, hanem egy érzelemre; apja mély és régi gyűlölete tör felszínre a vita során, ami Giovanna számára a csúnyaság megtestesítője lesz, mert még nem érti a "felnőttek hazug világát" és szó szerint veszi az elhangzottakat. Soha nem találkozott apai rokonaival és családtagjaival. Apja mindig is elutasította őket, és jelentéktelenné tette ezeket a családi szálakat Giovanna életében. Azt állította, hogy nővére degenerált volt, és kénytelen volt megszakítani vele a kapcsolatot egy házas férfival folytatott viszonya miatt, amely erkölcsi álláspont nem fért és nem is férhetett bele az ő családi elvárásaiba. Amit megértünk, az az, hogy Giovanna apja rövid idő alatt magasabb társadalmi osztályba küzdötte fel magát és megtagadta a saját vérét.

Elbeszélőnk természetesen egyre kíváncsibb apja családjára és különösen Vittoriára. Vittoria takarítóként dolgozik és Nápoly egy elhagyatott, lepusztult negyedében él. Amikor végül megismerkedik vele, Vittoria az egykori szeretője sírjához viszi el unokahúgát, és elmondja nagy szerelmének történetét, amelyet bátyja, Giovanna apja bosszúálló módon tönkretett azzal, hogy elárulta a férfi feleségének ezt a viszonyt. Vittoria emlékei és sérelmei nyers, vulgáris nyelven fejeződnek ki, és gyakran kifejezetten szexuálisan formát öltenek. Mintha az igazság, ami látszólag szikrázó és kristályos Gianni szülei világában, valami durvább és csúnyább formában csapódna le Vittoria világában. Vittoria a család történetének EGY változatát meséli el, amely Giovanni apját hazuggá teszi a lány szemében. Majd felmerül a karkötő kérdése, amelyet anno Vittoria a testvérének adott, amikor Gianni született. Giovanna azonban soha nem kapott karkötőt. Ez a karkötő egyfajta orákulum lesz, amely igazat mond Giovanna felfedezőútjának kulcsfontosságú pillanataiban, és amit a felnőttek egyike sem fog elismerni, amíg nem kényszerítik őket arra, hogy nyilatkozzanak. Elbeszélőnk felismeri saját, sokszor sötét tulajdonságait Vittoriában, és hirtelen azon kapja magát, hogy kizárólagosan a családjának egyik részéhez sem tartozik.

Amint Giovanna nagykorúvá válik - a könyv kezdetén még csak tizenkét éves - Nápoly társadalmi-politikai lencséjén keresztül olyan kérdésekkel kell megküzdenie, mint a romantika, a szex, a pubertás, a barátságok és a család. A város magasabb részein (szó szerint és átvitt értelemben is) talál finom, elegáns, szépen becsomagolt dolgokat, de téveszméket is. Alul, a sötétebb, zordabb környéken ahol Vittoria él, mocskosságot, de hitelességet is felfedez. Kérdés, hogy melyik városrészhez tartozik Giovanna? És mit fog felfedezni magáról ezen az úton, az otthona falain túl, amikor kilép a városba, Nápoly szívébe? Ez mindenképpen egy karakterek által vezérelt történet, amely éppen azért sikerült ilyen jól, mert a szereplők annyira erősek benne. Giovanna a tökéletes főhős, akin keresztül az olvasó megtapasztalhatja a történetet: alakítható, mégis erős meggyőződéssel rendelkezik. Könnyen elcsábul, de szkeptikus a hagyományos romantikus szerepekkel és a nemi elvárásokkal szemben. Egyszerre éles nyelvű és értelmiségi, aki maró szellemével aktívan elemzi a környezetét és a többi szereplőt is. Talán maga a történet kissé lassú. De az élénk karakterek mindenért pótolnak, szinte leugranak az oldalról, és olyan témákat vizsgálnak, amelyek széles spektrumon fognak visszhangozni később is a fejünkben. A Ferrante rajongóinak biztosan lesz mit szeretniük ebben a történetben, ráadásul az utolsó felütés nyitva hagyja a folytatás lehetőségét is. Ki tudja, talán az írónő még visszatér ezekhez a szereplőkhöz...

Értékelés: 5/4

A Nápolyi regények szerzőjének új könyve. Felnőni? Mivégre? Ki mondja meg, hogy mi lesz belőlünk és kire fogunk hasonlítani? Valami baljós dolog történik Giovanna bájos gyermekarcával, és lassanként kiütközik rajta a kamaszok rusnya undoksága. De vajon tényleg így állnak-e a dolgok? Melyik tükröt válassza az ember, hogy visszataláljon önmagához, és megmeneküljön? A gyermekarc szépségének elillanását követően az új ábrázat utáni hajsza két Nápoly közt zajlik, amelyeket testvéri szálak kötnek össze, s amelyek kölcsönösen rettegik és gyűlölik egymást. Az egyik Nápoly odafönt pózol, az erényesség álcáját magára öltve, a másik odalenn található, a mélyben, harsánynak és közönségesnek tettetve magát. Giovanna e két Nápoly közt ingázik, hol alázúdulva a mélybe, hol felkapaszkodva a magaslatokra, és mindeközben eltévelyedve tapasztalja, hogy sem odafönn, sem a mélyben nem talál válaszokra, a város pedig nem nyújt szabadulást.