CHODERLOS DE LACLOS: VESZEDELMES VISZONYOK

" Azt hiszem, maga is megfigyelte már, hogy a test gyönyöre, mely valóban a legfőbb vonzerő a két nem között, mégsem elegendő ahhoz, hogy összetartson egy férfit és egy nőt. Igaz ugyan, hogy előtte jár a vágy, mely arccal fordítja őket egymás felé, de mindjárt nyomában jön a csömör, s ők sietnek egymásnak hátat fordítani. "

Furcsa így olvasás után visszanézni, de eddig direkt kerültem ezt a könyvet, pedig több feldolgozását is láttam már; filmek, színdarabok és balett előadások dolgozták már fel, és nekem maga a történet nagyon tetszett. Az igazság az, hogy akkor, amikor maga a regény a teljes valójában szembe jött velem, akkor még nem bírtam nekiülni a levélregényeknek... igen, ez a könyv csupa-csupa levélből áll össze, a szereplők írásain keresztül pillantunk be mi is az eseményekbe, és nekem ez akkor még nem kellett, nem akartam... Aztán újra megnéztem egy feldolgozást, közben pedig megbirkóztam, és szép lassan megbarátkoztam a levélregényekkel is, szóval eljött az idő, hogy végre nekifogjak az könyvnek. Csak pár szó még a feldolgozásokról: a Kegyetlen játékok igaz nem egy korhű-kosztümös feldolgozás, de nekem alapjában véve tetszett, viszont a Valmont című változattól kifutottam a világból. Colin Firth jókat szokott alakítani a hasonló filmekben, de ez a szerep annyira nem illett rá, hogy az valami botrányos... Annette Bening meg mint Merteuil márkiné? Ugyan már! Ha filmfeldolgozás, akkor az 1988-as Glenn Close és John Malkovich főszereplésével készült változat... az tényleg zseniális, nem hiába érdemelt kis 3 Oscar-díjat és még négy jelölést. De maradjunk az írott változatnál:

A forradalom előtti Franciaország arisztokrata világában járunk, ahol a szerelem, a csábítás és az ármány játssza a főszerepet. Főhősünk Valmont vikomt, aki abban éli ki vágyait, hogy minden nőt - aki csak kicsit is megtetszik neki - elcsábít, majd tönkretesz. Ezek alapján kihúzhatnánk a szerelem szót az előbbi mondatomból, ugyanis a maga a kifejezés valójában nem helyes: hiszen milyen szerelem az, ahol a lényeg, hogy legyőzd, megsemmisítsd és gyötörd a másik embert... akit állítólag "szeretsz"? Valmont három nővel kerül kapcsolatba. Martenie márkiné a szövetségese, aki minden mocskos kis titkát ismeri, sőt, játéknak tekinti a vikomt csábításait, így ha szükséges segítségére is siet. Cécile a fiatal, ártatlan kisasszony aki halálosan beleszeret, és menthetetlenül Valmont varázsa alá kerül... Ő a kiszemelt áldozat, aki gyanútlanul és naivan sétál bele az előre felállított csapdába. És itt van még Tourvelné alakja. A tisztes polgárasszony, aki megpróbál ellenállni a vágyainak, küzd saját maga ellen... és ennek meg is lesz a következménye. De persze a sok kegyetlenségnek, bűnnek és árulásnak helyszínei is kell, hogy legyen, az események Rosemondné vidéki kastélyában bonyolódnak... Örkény fordítása pedig zseniális, ezek után másé nem is kellene!

A főszereplők nagyon jól kidolgozott jellemek, de természetesen nekem is megvoltak a kedvenceim: naná, hogy Valmont és a márkiné! A levelek közül, mindig kettejük írásait olvastam a legszívesebben, mert Valmont irományai valljuk be elég izgalmasak, és a márkiné sem marad le tőle túlságosan. A hazugságok, a kavarodások, a kalandok mind-mind a levélváltások során kerülnek napvilágra, na meg ugye a cselekmény szempontjából a legfontosabb "események" is; ki-kivel, mikor-hol, mit-hogyan csinált... vagy éppen nem csinált, csak akart... Ami nekünk klasszikus, az anno a megjelenésekor hatalmas port kavart. Hát, ezt így mai szemmel nézve nehezen tudom elképzelni, de olvasás közben megpróbáltam belehelyezkedni a szereplők korába, abban az időben elfogadott dolgaikba és hát erkölcsiekbe... még ezek után is csak szórakoztatott, mint felkavart, bár őszintén megmondom, Valmont kisugárzásának nehéz lehetett ellenállni. És ami meglepett, azok a saját reakcióim voltak: azért szurkoltam, hogy az erényes és példaéletű kis hősnőink bukjanak szépen el, és végre tegyenek olyan dolgokat, amik akkor nem voltak elfogadottak, okozzanak botrányokat... és hát a történet vége... Nagyon esélyes, hogy újraolvasós, valószínűleg ez a darab is jön velem nyaralni idén nyáron. Ha eddig elkerülted, akkor most itt az idő, hogy te is belevágj, kihagyhatatlan klasszikus!

Értékelés: 5/5

Choderlos de Laclos fordítása közben vetette papírra Örkény István: „a férfiak és nők pöre máig iseldöntetlen, mert eldönthetetlen: Laclos sem hozhatott benne ítéletet. De övé a dicsőség, hogy a különnemű lényeknek ezt az öröktől fogva tartó és sohasem szűnő gyengéd és mégis vérszomjas viaskodását bámulatos elemző készséggel, korát megelőző lélekismerettel s a maga teljes drámai izzásában írta meg.” Choderlos de Laclos a XVIII. század végén, a nagy történelmi földrengések korában írja meg művét, melynek lelkes hívei voltak – köztük nem kisebb egyéniség, mint a zseniális Stendhal – és bigott ellenzői. A múlt században például megjelentetését, árusítását is bírósági hercehurca követte. Tiltott gyümölccsé változott ez a nagyszerű, őszinte könyv, amelyben férfiak és nők cselszövései, praktikái, az udvarlások és szövevényes testi-lelki kapcsolatok előterében mindvégig ott van a legyőzhetetlen Erósz.