BENEDICT WELLS: BECK UTOLSÓ NYARA

"Ha egyedül vagyok, hiányzik valami, ha együtt vagyok valakivel, akkor is hiányzik valami. Mindig itt van az üresség bennem. A többi ember annyira boldognak látszik, náluk minden olyan egyszerűnek tűnik. Zimmerman ingerülten legyintett. – Ugyan, badarság. Minden emberben megvan ez az üresség. Egyszerűen hozzátartozik az élethez. Néha talán elég hangos körülöttünk minden, hogy megfeledkezzünk róla, az ember szerelmes, vagy stresszben él, de amikor minden békés és nyugodt, újra érezzük. És ami a többi embert illeti: feltehetőleg mind boldogabbnak látszanak, de maga sosem lehet ott, amikor belépnek a lakásukba és egy sóhajtással magányosan a kanapára rogynak. Az ember nem tudja feltölteni ezt a benne lévő ürességet. Egyszerűen meg kell tanulni együtt élni vele…”

Nagyon nehéz elkezdeni ezt a bejegyzést, pedig csak alig pár napja fejeztem be ezt a regényt. Előre szólok, nagyon elfogult leszek, ugyanis ez a fiatal srác már első, tőle olvasott könyvével, a Különccel képes volt teljesen lenyűgözni. És amitől ez az egész érdekes, hogy akkor sem tudtam pontosan megindokolni, hogy mivel. Ahogyan már a Különc esetében is, itt is köszönettel tartozom Dórinak, ugyanis nélküle nem biztos, hogy ráakadtam volna Benedict Wellsre... vagy nem ilyen gyorsan. Bár én kicsit csaltam, ugyanis előbb a második magyarul megjelenő regényét olvastam, de végre valahára eljutottam oda, hogy sok, ide-oda tologatott várólista után végre a magaménak mondhatom a Beck utolsó nyarát is. Igaz, én ezt a könyvet a nyaralásra szerettem volna félretenni és kicsit még megutaztatni augusztus utolsó előtti hetében, de mikor megérkezett és belelapoztam: nem tudtam többet letenni. Ritkán tudok ennyire rákattanni valakire, de Benedict Wells most jól behúzott a csőbe... megint, úgyhogy ezúton küldök neki egy nagy pacsit. De térjünk is rá inkább a lényegre. Annyi kitérést még engedjetek meg, hogy ez a fiatal német srác most annyira befutott a hazájában, hogy ebből a könyvből már el is készült a moziváltozat, amit be is mutattak, illetve német tudásom nem éppen fényes, de ha jól vettem ki, akkor hamarosan készül a harmadik, magyarul még nem kapható (de remélem vannak ilyen irányú tervek) regényéből is a feldolgozás, ami szabad fordításban a "Majdnem zseni" címet viselné... ha lenne. Khm... legyen! Szóval az első regényéről. A Különcről már tavaly nyáron áradoztam, úgyhogy egy év eltelte után igenis megengedhetem magamnak, hogy ismét egy rajongós poszttal emlékezzem meg egy ilyen élményről, amit nyáron olvasni kifejezetten jó ötlet volt, mert a fülszöveg igencsak becsapós. Én egy könnyed, kissé langyos, road-movies dolgora számítottam, de nem ezt kaptam... és ennek őszintén be kell vallanom, baromira örülök utólag. Szóval van egy német- és zenetanárunk, aki valahol a legszebb férfikorban tengődik éppen, csak mégis magányosan. Beck tanárként dolgozik... de a lelke mélyén zenész. Anyagi gondjai éppenséggel nincsenek, ugyanis a családi örökség, ami apja halála után rámaradt, bőven elég, hogy élete végéig szépen meglegyen. Ő mégis dolgozik... tanít. Ez tölti ki az üres mindennapjait, de persze nem elégedett ezzel az élettel. Fiatalon egy viszonylag sikeresnek mondható zenekar tagja volt, aztán mégis kisiklott az élete, a fényes karrier, a meg nem valósított álmok pedig valahol leragadt a múltban. A baj csak az, hogy velük együtt főhősünk is. Aztán egy nap, megváltozik minden. Beck felfigyel egyik tanítványára, a fura, litván srácra, akit előszeretettel piszkálnak az osztálytársak... persze az általános okból kifolyólag: mert egy kicsit más.

De Rauli elképesztően tehetséges is: a gitár a kezében nem csupán megszólal, hanem szó szerint életre kel, és a dallam, ami hosszú, kifestett ujjai alatt születik, elsöpri az osztálytermet, az iskolát, szinte az egész várost. És nem csupán játszik... ír is. Szöveget, és hozzá a zenét. Pár perc alatt... de slágert. Olyat, amihez igazi tehetség kell... olyan, ami ritkán adatik meg, csupán néhány embernek. Beck ebben a srácban látja az új lehetőséget. Ír néhány dalt Raulinak, megszervezi neki a bemutatkozó koncertet, kiadókat hív meg rá, hogy esélyhez juttassa a fiút... na meg önmagát is, mint managert. Szóval joggal mondhatjuk róla: korántsem önzetlen. Persze ez egy csodás sikertörténet is lehetne, azonban Rauli maga sem egyszerű kiválasztott. Balhés srác, fura családi háttérrel... eltűnik, nem jár be órákra, nem érdekli a tanulás, néha figyel Beck-re, néha nem... ír, ha kedve tartja, de ha olyan a hangulata, ha Beck megpukkad, akkor sem hajlandó ésszerűen viselkedni. És persze beleszeret az iskola leggyönyörűbb és legelérhetetlenebb lányába, akihez hamarosan megírja a Finding Anna című számot... illetve nem is neki, hiszen ahogyan majd évekkel később mondja: "minden ember életében van egy Anna". Tehát Beck és ő folyamatos barátságban, tanár-diák viszonyban, és egymásnak feszülésekben próbálnak dolgozni. Közben persze beleszól az események folyásába mindkettejük magánélete, főleg Beck-é, aki szerelmes lesz, aztán előkerül egy régi barátja is, és végül tényleg felborulni látszik minden... És tényleg egy road-movie-ba csöppenünk. Ahogy véget ér a tanév, Beck, Rauli és Charlie, Beck régi haverja, aki éppen meglépett az elmegyógyintézetből, bepattannak a kocsiba, és egy rejtélyes, illegális kis csomag társaságában országokat szelnek át egészen Törökországig. Többek között nálunk, Budapesten is járnak, ahol még egy lövöldözésbe is belekeverednek... a regényben immáron másodszor. De ami a lényeg. A történet nem olyan egyedülálló: egy tanár és egy diák kapcsolata, Beck furcsa szerelmi élete Larával, barátsága Charlie-val, a számára már meg nem élhető álmok, amik azonban nyitva állnak Rauli előtt... akinek még csak most kezdődik majd az igazi élet. Az, hogy valójában ki ver át kit, hogy Beck keserű és elvesztegetettnek látja a saját életét, hogy irigy egy ilyen fiatal és tehetséges srácra, akit magához akar kötni... de az a hajó már régen, évekkel korábban elment. Szóval vannak ők hárman. Mindhárman más problémákkal és más háttérrel. Kérdés, hogy mennyire tudják befolyásolni az előttük álló jövőt?

A döntéseik mennyiben határozzák meg, hogy hogyan alakulnak a dolgok... vagy éppen, hogy mindegy, mert már úgyis előre meg van ez valahol írva, hogy minek és hogyan kell megtörténnie. Beck nem éppen egy szimpatikus főhős... inkább antihősnek is lehetne titulálni. Későn jön rá, hogy mit akar az élettől, amikor már talán túl késő is tenni érte... közben pedig őt is meg lehet érteni: mert hiába a szenvedélyed valami, ha be kell ismerned, hogy bár van tehetséged hozzá, mégsem vagy kiemelkedő. Nem vagy egyedülálló... csak középszerű. És elengedni egy ilyen álmot nehéz... főleg ha éveken keresztül másra fogtad, hogy miért nem megy... hiszen még magad előtt sem tudtad beismerni az igazat. És ott van Rauli. Akiből még bármi lehetne... aki előtt annyi lehetőség áll... mégis előre látni a jövőjét, hogy mi lesz belőle, hova jut. Hiába a tehetség, ha nem tud vele valaki együtt élni. És a többiek... Lara, Charlie... ők is vannak, léteznek. Ez a regény a stílusában gyönyörű. Ott van végig az író, Ben, aki narrálja, hogy az évek során milyen kapcsolata volt Beckkel, hogyan tartották a kapcsolatot, hogyan született meg végül ez a regény. Ahogy ő ír, az engem lenyűgöz... és arról, amiről. Mert igen, ezek a kérdések ott vannak velünk, csak nem mindig van meg rájuk a helyes válasz. Nem is a szereplőket, vagy a történetüket szeretem igazán... hanem azt, ahogyan az író róluk mesél. Ezt a Wells-stílust. Egyszer tényleg megismernélek Benedict Wells.

Értékelés: 5/5 (nálam eddig az év könyve)

Egy szerelmi bánattól szenvedő, kiégett tanár, egy afronémet férfi és egy litván zenei csodagyerek élete nagy utazására indul Münchenből Magyarországon és Kelet-Európán át Isztambulba. Útjukat végigkíséri egy lány, mindannyiuk erotikus álmainak tárgya, egy pincérnő és egy litván család rejtélyes múltja. Különös őrangyalként vigyáz rájuk Bob Dylan, az öregedő rocksztár, kinek halhatatlan dalai zenei aláfestésként színezik át életüket. Az 1984-ben született német Benedict Wells 2003-ban, miután elvégezte a középiskolát, Berlinbe költözött, de nem iratkozott be az egyetemre, hanem inkább megírta első, a Beck utolsó nyara című regényét, és azonnal hangos sikert aratott vele egész Európában. Azóta két történettel gyarapította a kortárs irodalmat, amelyek eddig öt nyelven jelentek meg. Első könyve friss hangú, pimaszul szellemes történet zenéről, szerelemről és életről – megdöbbentően bölcs és érett, anélkül hogy koravén lenne.