BRAM STOKER: DRAKULA

"Május elsején, este fél kilenc után öt perccel távoztunk Münchenből, és másnap kora reggel érkeztem Bécsbe. Háromnegyed hét után egy perccel kellett volna befutnunk, de a vonat egy órát késett. Buda-Pesth csodálatos helynek tűnik, annak alapján, amit a vonatból láttam, és ama kevés sétából ítélve, amit utcáin tehettem, mert nem mertem túlságosan eltávolodni az állomástól, tekintve, hogy későn érkeztünk, és az indulásnál annyira akartuk tartani magunka a menetrendhez, amennyire lehetséges. Az a benyomásom támadt, hogy most hagyjuk el a Nyugatot, és lépünk át a Keletbe. Egy igazi nyugati stílusú híd vitt át minket a lenyűgözően széles és mély Dunán a török uralom hagyományai közé."

Ha körültekintünk a ma már YA-nak titulált irodalmi szekcióban, hát szegény, öreg Drakula grófot eléggé belepte a múlt pora... már igazi klasszikusnak számít, és megkockáztatom, hogy a most Alkonyat részekért és egyéb más, szintén vámpíros vagy éppen egyéb természetfeletti lényekért rajongó fiatal olvasótábornak csupán csekély része olvasta Bram Stoker világhírű regényét. Nekem az első emlékem róla, hogy kisgyerekként a filmből kiragadott jelenetképet ábrázoló borítóval találkozok a nagyszüleim egyik nagy könyvespolcán. Annyira féltem tőlem tőle, hogy fotóval a fal felé bedugtam a polc legmesszebbi sarkába és takartam mindennel, amit csak elé tudtam gyömöszölni. Lehet, hogy ez volt túlságosan meghatározó gyerekkori sokk, vagy csak egyszerűen sohasem fogott meg igazán, de most, évekkel később jutottam csak el oda, hogy leülök és nekikezdek az eredeti, igazi Stoker-történetnek, ami már számos film, adaptáció vagy éppen sorozat alapjául szolgált. Ez azt hiszem több dolog összjátékának volt köszönhető: először is, ha akartam, ha nem, folyamatosan az új Drakula sorozat reklámjába ütköztem a tévében. Aztán jött az Európa Kiadó akciója az Alexandránál, és sok más egyéb között természetesen ez a regény is beleesett a 35%-os mínuszba. Végül az győzött meg, hogy ott szerepel az 1001-es könyvlistán is, és bár nem szoktam nagy dobra verni, de ha már időt szántam az életemből az Alkonyat széria végigolvasásra, akkor bizony illene ennek a könyvnek is adnom egy esélyt. Szóval mikor éppen a könyvtárban unatkoztam és a polcok között nézelődtem (mert túlságosan ráértem), belelapoztam. Az első oldalak meggyőztek, és azt vettem észre, hogy hirtelen már a 38. oldalnál tartok.

Úgyhogy határozottan mentem a boltba és meg is vettem magamnak, úgymond "tavaszi olvasmánynak" felcímkézve. Most, hogy végre befejeztem, sajnos azt kell mondanom, hogy kicsit csalódott vagyok. Az első furcsaság, még a könyvtárban ért, de akkor azt gondoltam, hogy nem fog zavarni: ez nem egy tipikus regény. A formájára célzok. A történet úgy áll össze az olvasó előtt, hogy különböző szereplők levelei, feljegyzései, naplóbejegyzései vagy éppen táviratai váltogatják egymást, időben természetesen lineárisan. Először csupán Jonathan Harker szemszögén keresztül értesülünk a jogi előzményekről, a hosszú utazásról a ködös Londonból egészen a vadregényesnek ábrázolt Erdélyig, az utazás során látott babonás parasztokról, az éjszakai hintózásról, a kísérteties és kihalt Drakula-kastélyról, na és persze magáról a vendéglátóról, a grófról. Jonathan fokozatosan fedezi fel a különböző, külön-külön talán kevésbé gyanús intő jelek láncolatát... azonban mire lassan ráébred a valóságra, sajnos már túl késő, és arra is rá kell jönnie, hogy ő már a kastély rabja, és csupán a gróf döntésén múlik, hogy mikor távozhat haza... már ha egyáltalán hazatérhez még valaha. Hiába írja leveleit, hiába ügyeskedik az udvaron látott cigányok segítségét kérve... nem igazán lehet túljárni egy több száz éves, tapasztalt és dörzsölt élőhalott eszén ugyebár. Azonban a grófnak nem áll érdekében megrövidíteni a fiatal főhős életét, hiszen ezzel a húzással egy sokkal nagyobb tervet kockáztatna meg... a gróf ugyanis Londonba készül 50 bűbájos kis koporsója kíséretében, hogy erdélyi tartózkodása után, most már a brit jónép vérét szívhassa a pezsgő fővárosban, na meg annak gyönyörű környékén. És ezután kapcsolódnak össze a szálak a többi szereplővel. Jonathan hazatér: teljes eszméletvesztés, emlékezetkiesés, ideggörcsök és kimerültség... barátai alig ismernek rá, hát még leendő felesége, Mina. Azonban nem elég Jonathan furcsa viselkedése, valami Mina kedves barátnője, Lucy körül is változóban van. Furcsa nyomok a nyakán, állandó vérszegénység, alvajárások és rémálmok. És a nyomozások során fokozatosan lépnek ki az árnyékból a bátor és segítőkész barátok: Arthur, Lucy vőlegénye, az elmegyógyintézetben munkálkodó Dr. Seward, a bátor Quincey Morris, valamint a legtájékozottabb és legbriliánsabb ember mind közül, Van Helsing professzor egyenesen Amszterdamból.

Nos ez a kis csapat kapcsolódik össze hamarosan Mina és Jonathan kettősével, hogy fellebbentsék a titkot Drakula mocskos kis terveiről, aki betegesen vonzódik a fiatal és szép, ártatlan hölgyekhez. Mina, Jonathan és Lucy naplója inkább a személyes vonalat képviseli, míg például Dr. Seward feljegyzései az elmegyógyintézeti eseményeket kötik össze a csapat kutatásaival. Természetesen semmire sem mennének ha nem érkezne meg Seward hívására Van Helsing, aki nyitott és felvilágosult gondolkodásával viszonylag hamar ráismer a különböző esetek összefüggéseire... már csak az kell, hogy lassan a többiek is hinni kezdjenek a hihetetlenben... vagyis, hogy az ellenség nem éppen élő... de sajnos még nem is halott. Közben történnek rejtélyes és sajnálatos halálesetek, az idő pedig egyre fogy, főleg miután szeretteik és barátaik élete is veszélybe kerül. Na de itt hagyom abba a történet mesélését, ugyanis ha valaki nem olvasta, és nem is látta Stoker történetét, valamennyit akkor is ismernie kell belőle. Úgyhogy maradjunk a tapasztalatoknál. Nem bántam meg, hogy időt szántam erre a klasszikusra, de nagyon lassan haladtam vele és ez nálam ritkaság. Kicsit... mondjuk ki, unalmas és száraz volt. Ez véleményem szerint annak köszönhető, hogy ma már sokkal inkább kitolódnak az ingerküszöbök, azaz Drakula története ma már nem igazán hat horrornak... de még csak borzongatónak sem. Ez azonban nem von le az értékéből, csupán csak nem szabad elfelejteni, hogy ez a regény a maga idejében formabontó volt. 1897-ben ilyesmit olvasni óriási dolog lehetett... ma már csupán egy történet a sok közül, ami azonban számos másiknak adta meg az alapot. Szóval igenis megéri átrágni magunkat rajta, főleg azoknak, akik szeretik a - nevezzük most így - levélregény formát. Állítólak maga az író sohasem járt a Kárpátokban, vagy éppen nálunk Magyarországon (mert bizony mi is meg vagyunk említve), azonban magától Vámbérytól értesült a Drakula legendáról, ami alapján évekkel később megírta ezt a művet. Nos, joggal mondhatjuk, hogy neki köszönhetően terjedt egy általános legenda, hogy Erdély bizony ősi, regényes vidék, ahol Drakula gróf és más vámpírok tartották rettegésben a környéket, és hát lássuk be, a mai napig látogatnak el emiatt kíváncsi rajongót erre a tájra. Most, hogy ismét kirobbant egy új sorozat Drakula történetét feldolgozva, talán többen veszik majd kézbe Stoker regényét is. Ahogyan láttam, elég lazán kezelik az alapfelállást, úgyhogy vissza a gyökerekhez: lapozzátok fel az igazit is... nem fog a földhöz vágni, de jó ismerni a kezdeteket, hogy honnan is indultunk.

Értékelés: 5/3

„Drakula vagyok; legyen üdvözölve házamban, Mr. Harker!” Ezekkel a szavakkal mutatkozik be Bram Stoker klasszikus történetében a gróf Jonathan Harkernek, az egyik főhősnek. A regényirodalom egyik leghíresebb bemutatkozását nemcsak az olvasók fújják bő évszázada – 1897-es angliai megjelenése óta a Drakulá-t nem győzik újranyomni –, de színpadi és filmszínészek is tucatszám. Lehetetlen úgy olvasni a semmi jót nem ígérő invitálást, hogy ne lássuk közben Lugosi Bélát, Christopher Lee-t vagy Gary Oldmant, vagy ne halljuk gondolatban egy súlyos várkapu nyikorgását. Drakula, aki beinvitál, rögtön felismerhető vékony sasorráról, „fennhéjázón öblös” homlokáról, főleg pedig „sajátságosan hegyes” fogairól, amik „kiálltak az ajkak közül, amelyeknek feltűnő pirossága ily élemedett korhoz képest megdöbbentő életerőt mutatott”. Ekkor még nem tudja szegény Harker, hogy házigazdája nem szimpla baljós mágnás, hanem igazából egy négyszáz éves vámpír.