BRET EASTON ELLIS: AMERIKAI PSYCHO

"…fel sem merült bennem, sohasem, hogy az emberek jók talán, vagy hogy az ember képes lehet változni is, vagy az, hogy jobb lenne a világ, ha az ember képes lenne örömét lelni egy érzésben, egy tekintetben vagy egy gesztusban, vagy be tudná fogadni egy másik emberi lény szeretetét vagy kedvességét. Nem volt biztos semmi sem, s az a szó, hogy „nagylelkűség”, semmit sem jelentett, üres közhely volt csupán vagy rossz vicc. A sex csak matematika. A személyiség immár érdektelen. Mit számít az intelligencia? Az okszerű gondolkodás. A vágy – értelmetlen. Az ész nem segít. Az igazság halott. Félelem, bosszú, ártatlanság, rokonszenv, bűntudat, hiábavalóság, kudarc, gyász – csupa olyasmi s olyan érzelem, amit már senki sem érez át. A gondolkodás hasztalan, a világban nincs többé értelem. Csak a gonosz egyedülvaló és örök. Isten nem él. A szeretet is megbízhatatlan már. A felszín, a felszín, a felszín csupán, hol bárki is még valami jelentésre bukkan…"

Hol kezdjük... erre a regényre is sokat vártam. Tartottam tőle, mert bármerre néztem, bármilyen véleményt hallottam, mind-mind azt erősítette meg, hogy ezt vagy imádni vagy szívből utáni lehet. A filmet sem láttam, és most, olvasás után nem is biztos, hogy akarom. Egy jelenetet kaptam el belőle évekkel korábban, azt is éjszaka, fáradtan, ahol is Christian Bale egy láncfűrésszel tervezi feltrancsírozni Jared Letot... ha jól emlékszem. Na itt el is kapcsoltam. És itt el is érkeztünk a lényeghez, ugyanis aki nem olvasta/látta, az is tudja, hogy ez a történet brutális, és igen, az erőszakról szól. A legválogatottabb és legkreatívabb módon elkövetett kínzásokról, gyilkosságokról, amelyekről őszintén szólva azt is megkérdőjeleztem, hogy egyáltalán lehetségesek e... annyira elvadultak. A történet egy gazdag befektetői bankárról, Patrick Bateman-ről szól, aki aki New York City legfelsőbb, leggazdagabb, leirigyeltebb... stb. rétegéhez tartozik. Tehát ő egy erőteljesen leg-leg pasi, aki fiatal, sikeres, a világ pedig a lábai előtt hever... és mégis kiégett. Beteg. Az ő szemszögéből követjük végig az eseményeket. Az olvasó számára eredetileg csak egy egyszerű, önmagában felszívódó felsőbbrendű seggfej, aki nagyon extravagáns, átgondolt és kábítószeres mindennapokat él. Voltaképp dolgozni nem is látjuk; egyik estéből sodródik a másikba, egyik bárból a másik, egyik asztaltársaságtól a másikig... miközben olyan összegek mennek el egy ilyen alkalomra, amit mi egyben sohasem fogunk látni, és ehhez kapunk még egy jókora divatbemutatót is, ugyanis Patrick egy igazi pipekőc, tehát ha akarjuk ha nem, részletesen megtudjuk mikor éppen mit visel, milyen árnyalatban, milyen márkájút... jóformán még a zokniját is. Aztán ehhez a csillogáshoz és fásult felsőbbrendű élethez be-beköszönnek majd Bateman karakterének sötét és kegyetlen oldalai is, végül pedig megjelenik a gyilkossági hajlama és szadizmusa is, ami egyfajta hobbijává válik. És nekem itt a probléma, amire végig nem kaptam választ: ezek a gyilkosságok, sötét és elborult pillanatok valóban megtörténnek? Hol ér véget a valóság és hol játszik velünk "csak" egy beteg elme képzelete?

Ez az elképzelés, azaz, hogy ezeket - bár így is brutális - tetteket voltaképpen csak Bateman fejében látjuk és követjük végig (sokszor akaratunk ellenére) nem tudtam elengedni, de Ellis nem erősített meg, hogy mennyire járok jó nyomon vagy sem. Patrick Bateman talán valamiféle absztrakció, csak egy entitás, egyfajta illúzió ami el tudja rejteni a hideg tekintetet, ami kezet tud rázni veled és amivel összehasonlíthatod az életstílusod... egyszerűen mégsincs ott? És mindezt miért? Mert mire is épít Ellis; hírnévre, a fogyasztói társadalomra, illetve a "beilleszkedési és megfelelési kényszer" neurotikus hatásaira, ami minden szereplőt meghatároz majd. Patrick pusztító érzékenysége és az az elképesztő higgadtsága pedig egy rendkívül megbízhatatlan narrátort hoz létre; megemlítettem már, hogy milyen szörnyűek a regényben részletezett események? Képzeld el a legrosszabbat. Mondjuk a legrosszabb halált... vagy módot, amit el tudsz képzelni, vagy amit egy rossz horror filmben láttál. Na, az ehhez még a kanyarban sem lesz. Többször is úgy éreztem magam, hogy akaratom ellenére bezárnak ezzel a teljesen elmebeteg emberrel egy térbe, ahonnan nem tudok kijutni, és arra kényszerítenek, hogy mindezt a beteg, undorító dolgot átéljem vele... nem szoktam, de többször nyafogtam olvasás közben, hogy na most, most hagyjuk már abba. És akkor miért nem tettem le? Mert itt jön ki Ellis zsenialitás - egyszerűen nem tudtam. Muszáj volt továbbmenni, nem letenni, olvasni... Ez a regény teljesen egyedülálló és totálisan inaktív is a maga módján. Így, miközben teljes mértékben elítélem a könyv viselkedését, a többi rajongóval együtt mégis ünnepeljük azt a művészetet, amellyel megcsináltuk, megéltük, elolvastuk. Ez a könyv lázad... minden ellen azt hiszem. Gonosz és gyalázatos, elborult és fojtogató. Egy mesteri regény egy mesteri írótól, aminek valóban méltó helye van az irodalomtörténetben... annak ellenére, hogy megosztó, és mindig az is marad. Mit mondjak meg... ajánlom? Nem. De ha elolvastad, garantálom, hogy egy kicsit rosszabbul érzed majd magad a világban.

Értékelés: 5/4

Irodalmi alkotás nagyon ritkán képes olyan világraszóló botrányt kelteni, amilyen az Amerikai Psychót övezte. Kiadók, amelyek már szerződést kötöttek a mű megjelentetésére, és előlegképpen súlyos összegeket fizettek a ki Ellisnek, sorra visszakoztak, és elálltak a publikálástól. Ez a könyv nemegyszer átlépi az elviselhetőség küszöbét. Amit írója a perverzió és az erőszak tombolásáról elgondol és leír, az kívül esik a normális ember felfogóképességének és erkölcsi érzékének határain. Amit azonban ezzel közöl, az értelmezhető és megítélhető: megrendít, felkavar, s könyörtelenül szembesít egy olyan világgal, amelyre – ha mégoly kelletlenül is – ráismerünk.A regény főalakja Pat Bateman, huszonhat éves yuppie a Wall Streetről; intelligens, jóképű, elegáns és gazdag fiatalember. Lételeme a csillogó felszín: a legdivatosabb és legdrágább holmikban jár, a legfelkapottabb éttermekben vacsorázik barátaival és soros barátnőivel, ízlése ételben-italban főúri, fényűző lakása tömve a csúcstechnológiát képviselő szórakoztató-elektronikai szerkentyűkkel, véleménye a zenétől a politikáig mindenről naprakész. De Bateman valójában értéket, mértéket nem ismerő pszichopata szörnyeteg, aki a belsejében tátongó űrtől szexorgiákkal, egyre rafináltabb kéjgyilkosságokkal, sőt kannibalizmussal igyekszik menekülni – mindhiába.A nyolcvanas évek második fele óta nemzedékének legjelentősebb írójaként számon tartott Bret Easton Ellis könyvének lapjain az amerikai álom helyébe lidérces rémálom lép: az Amerikai Psycho egy irányt vesztett, erőszakban tobzódó, anyagiasságba fulladó kultúra egyöntetűen sötét, kiutat nem mutató, döbbenetes erejű látomás.