EMILY BRONTË: ÜVÖLTŐ SZELEK

"Mi az, ami nem őt juttatja eszembe? Nem nézhetek erre a padlóra anélkül, hogy lábának nyomát ne látnám rajta. Minden felhőben, minden fában az ő arcát látom, őt rejti az éjszaka, ő bukkan elém a nappal csalóka fényeiben. Jelentéktelen férfi és női arcok, a saját arcom mind gúnyosan őrá emlékeztetnek. Az egész világ körülöttem azt bizonyítja szüntelen, hogy létezett, és én elvesztettem őt."

Azt, hogy miért ez az egyik legeslegjobb regény, amit valaha olvastam, túlságosan nehéz és bonyolult lenne összefoglalni, maradjunk annyiban, hogy először gimiben találkoztam vele, halálosan beleszerettem, és ez az érzés azóta is kitart. Most kivételesen inkább ragadjunk le a tényeknél; szereplők, cselekmény, fordulatok, mert tartok tőle, hogy elveszteném a fonalat, ha jobban belemennék a személyes és szubjektív élmény mesélésébe... de mondja már meg nekem valaki, hogy miért nehezebb olyan könyvről írni amit ennyire imádunk? Utálom az ilyen szituációkat, de ezt nem tudom a netre fogni, mert ha valakivel személyesen beszélek róla, akkor is ugyanígy szétszaladnak a gondolataim, és hiába próbálom megfogni a lényeget, az az utolsó pillanatban mindig elillan, én meg keresem a szavakat, összevissza beszélek és totálisan elveszek... bezzeg ha arról kell véleményt alkotni, ami nem tetszett... a lényeg, hogy ez a helyzet igazságtalan! Nem ér! Ó, azt pedig majdnem elfelejtettem indokolni, hogy miért éppen most jött elő ez a történet: ha jól tudom, még egy mozi jelenleg is vetíti az új filmváltozatot... láttam, de még mindig tartom magam ahhoz a véleményhez, hogy ezzel sajnos kár próbálkozni... a filmvásznon lehetetlen visszaadni a könyv hangulatát.

Szelesdomb. Itt csatlakozunk Lockwood úrhoz, aki azzal a céllal érkezik a Heathcliff-birtokra, hogy kibérelje a szomszéd földet, Thrushcross Grange-t, de nem éppen olyan emberekkel találja magát szemben, mint amilyenekre számított... ennek ellenére érdekelni kezdi a "család" múltja és története, és talál is valakit aki hajlandó elmondani azt, ami hosszú-hosszú évekkel ezelőtt történt, Ellen Dean-t... tehát elbeszélés az elbeszélésben. A házvezetőnő szavain át éveket ugrunk vissza az időben, egészen addig az eseményig, amikor az öreg Earnshaw egy árva fiúval érkezik haza... a kisfiú Heathcliff-el. A fekete hajú és fekete szemű gyerek azonnal pajtásra talál az öreg Earnshaw kislányában, Catherine-ben, azonban a másik "testvérében", Hindley-ben fellobban a féltékenység az új családtag iránt... ez mindaddig nem fontos, ameddig az öreg E. él... amikor meghal, Hindley lép a családfői szerepbe és ahol csak tudja, megalázza Heatcliff-et. Ahogy múlnak az évek, Heatcliff barátsága mindent felemésztő szerelemmé nő Catherine iránt, aki azonban mégis a szomszéd birtok urának a fiához, a csendes és értelmes Edgar Lintonhoz megy feleségül... H. erre megszökik, majd évekkel később visszatér, azzal az elhatározással, hogy bosszút áll minden sérelemért, ami érte.

Tovább nem is mondom a cselekményt, mert előttem már sokan leírták, és rengeteg helyen elolvasható, valamint nem szeretnék spoilerezni azok előtt, akik esetleg eddig nem olvasták a regényt. A szereplők? Egyértelműen nem szerettem Catherine-t. Ennek ellenére Heathcliff-ről a mai napig nem tudtam határozott döntést alkotni... az egyik oldalon teljesen odavagyok érte, neki szurkolok, megértem és elfogadom, a következő oldalon viszont gyűlölöm, és kegyetlen, gonosz embernek látom... lehetetlen dönteni. Furcsa, hogy miközben folyamatosan változtatom a véleményem Heathcliff-ről, addig Edgar Lintont csendesen, de szakadatlanul kedvelem a szívem mélyén. Hogy hozhat ki belőlem ekkora kettősséget ez a történet? Mert bosszút lehet állni, de milyen áron? Van, hogy elhiszem, jogos Heathcliff visszatérése és bosszúszomja... de közben túl sokan esnek ennek áldozatul... olyanok is, akik egyáltalán nem ilyen sorsot érdemelnének, hiszen semmi közük sincs az egészhez, csupán elszenvedik a történteket, mert nincs hova menekülni, elbújni. Sötét, szomorú és őrült történet, egy pusztító szerelemről, ami képtelenség, hogy létezzen... bár a végén megjelenik egy kis boldogság-sugár, bekövetkezik az, aminek sokkal korábban, másokkal kellett volna megtörténnie... de ez valahogy túl késő... mert közben mégis ott lebeg a régi, múlhatatlan boldogtalanság.

Értékelés: 5/5

A történet színhelye egy yorkshire-i tanya, az Earnshaw család ősi fészke, Szelesdomb. A gazda egy este talált gyereket hoz magával a házba, ahol lányával, Cahtyvel és fiával, Hindleyvel él együtt. Heathcliff az évek során beleszeret Cathybe. Az apa halála után a féltékeny fivér béres sorba taszítja a betolakodót. Heathcliff nem bírja sokáig ezt az életet, és amikor úgy érzi, szerelme is elfordul tőle, megszökik. Évek múltán gazdag emberként tér vissza, s nyomban nekilát, hogy bosszútervét megvalósítsa…Az írónő huszonkilenc évesen, halála előtt egy esztendővel vetette papírra a világirodalom talán legkülönösebb szerelmi regényét. Gyűlölet és szerelem együttélését, egymást erősítő-romboló hatását talán senki nem érzékeltette még ilyen elemi erővel. Emily Brontët egyetlen regénye, az Üvöltő szelek a világirodalom klasszikusai közé emelte.