"A szorzótáblát is ott tanulta meg szegecsválogatás közben. Miazisten, kiáltott fel Albi, most jövök rá, hogy ötször hét szeg ugyanannyi, mintha hétszer veszem az ötös kupacokat. Értem, miazisten, értem, vágta a földhöz pápaszemét. Hát így maradt Albi kancsal mindörökre. Rengeteget fejlődött Balog bácsi keze alatt, bár némi visszaesést jelentett, amikor darabokra szedte az öreg Szokol rádióját, hogy kiszedje belőle a kis embereket."
A Halász Margit könyvek sorában nem a Forgószél beszámolója következett volna, de annyira friss az élmény, hogy muszáj volt megelőznie az Éneklő folyót, ami már karácsony óta rajta van az írási listán. A napokban muszáj volt felkutatnom egy drámakötetet, ezért mindenképpen betervezett program lett a könyvtárlátogatás: ha pedig kötelező olvasmány, miért ne kötnénk össze a kellemeset a hasznossal? Gyorsan összeírtam egy kis listát, hogy mire is lenne szükségem még: valami ami nem megvehető, valami amit (még) nem merek csak úgy ismeretlenül megvenni, valami ami szimplán csak érdekesnek tűnhet. Hát így került fel a listára egy kevésbé friss, alapjáraton megszerezhetetlen Halász Margit könyv. Az első meglepetés a hosszúsága volt, alig 120 oldalas az egész történet. Nyilvánvaló volt, hogy Kétvízközt és a Tisza-part után ismét egy vidéki környezetbe csöppenünk, ahol a megszokottnál egy kicsit talán egyszerűbb életet élő emberek színes-szagos meséit ismerhetjük majd meg újra. A Forgószél 1998-ban látott napvilágot, és ha a Méz és szurok novelláit figyelmen kívül hagyjuk - amik 95 és 2004 között folyamatosan íródtak - akkor ez a vékony kis novellafüzér az írónő második munkája. Megerősítésnek szántam, hogy az újonnan megjelent Vidróczki-kódex nekem igenis kell. Bármennyire is akartam szeretni ezt a könyvét is - ami egyébként sikerült - azért olvasás közben végig éreztem, hogy ez szintjében azért nem az Éneklő folyó és nem a Gyöngyhomok. Valami hiányzott belőle. Talán nem volt elég hosszú, nem volt elég kidolgozott, nem tudom. De előbb nézzük, hogy miről is szól a Forgószél.
Elbeszélőnkkel egy forró nyári napon találkozunk, hogy megismerkedésünket követően 9 novellán vezessen majd minket végig... közvetetten vagy közvetlenül, ugyanis a különböző meséknek jórészt ő is - akárcsak mi - szimplán hallgatója. Nagymamája a tipikus vidéki, mindenkiről mindent tudó, mindent nyomon követő idős hölgy, aki családtagjait szívesen szórakoztatja friss pletykákkal vagy éppen régi legendákkal. Ezzel kontrasztként ott a mogorva és sóhajtozó nagypapa, aki napja jó részét az eperfa árnyékában tölti, csendben hallgatja a csacsogó nagyi beszédét, folyton lehurrogja és kellő a pillanatban orosz káromkodásokat ereget a jelenlévő családtagok legnagyobb megdöbbenésére. Itt kapcsolódunk mi a történet folyamába. Megismerjük Bora Vera és Kanál Jóska legendáját, hozzájuk fűződik ugyanis Liget megszületése, ami a későbbiekben minden kis mozaiktörténetünk helyszíneként fog funkcionálni. Az ifjú házaspárnak 6 gyermeke születik majd, és idővel mindegyikük megörökli Liget valamelyik dombját, hogy ott kezdje el igazi, felnőtt, szabad életét... túlszárnyalva lehetőségeik korlátain. Utánuk azonnal megismerjük Tóni, a malac izgalmas, bár annál rövidebb történetét, amibe bekapcsolódik Mikó és Piros szerelmi kalandja, ami talán azt hivatott bebizonyítani, hogy egy ilyen zárt közösség milyen nehezen engedi magába az idegen látogatókat... ezt a sort folytatja majd pár novellával később a pillangós kalapdoboza és pepita vászonbőröndjének társaságában érkező pesti színésznő esete is, aki barátságot köt Liget egyik fiatal, fővárosba vágyódó lányával.
De van itt még nekünk motorőrült fiúnk, cigánylányt szerető Nagy Ferink, megesett, elhagyott lányunk, mindenttudó orvosunk, az igazit váró aggszűzünk, csábító kútásónk és az unicumot kedvelő Balogh bácsink is. A Forgószél sokban emlékeztetett a Halász Margit későbbi műveire: ugyanaz a pár szóval megfestett szűk, de varázslatos környezet aminek Liget minden lakója részévé válik, hiszen itt mindenkivel történik valami említésre méltó dolog... legyen az örömteli vagy akár lehangoló esemény. A forró nyári napon az akácosok alá menekülünk árnyékot keresve, vagy éppen a sebesen közeledő vihar elől szaladunk a biztonságot adó sörkertbe... mindegy, bármerre fordulunk egy újabb történetbe botlunk... ha akarunk, ha nem. Ezek a mesék ugyanolyan tarka színkavalkádban örvénylenek mint az eddig megismertek, ebben nem maradnak el az újak mögött. Azonban kevésbé összeszerkesztettek, valami kicsit még hiányzik belőlük. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem élveztem a Forgószél karaktereit vagy meséit... látszik, hogy itt is kibontakozóban van Halász Margit zseniális, fanyar humora, de még nincs úgy a csúcsán mint későbbi könyveiben... itt most csak megmosolyogtatott, holott a korábbi olvasmányélményeknél meg is nevettetett. Mivel rövid, egy délután alatt szépen végig is haladtam ezen a 9 novellán, amik közül az utolsó egy igazi nosztalgikus visszalátogatás Ligetbe, ahol elbeszélőnk szépen végigjárja az addigra már ismerős színhelyeket: Iszkiri dűlőt, Őzláb hidat, Ordas pusztát, Szamár-dombot és a szőlőskerteket... ebben pedig segítségünkre van a könyv végében található kis térkép, amin egész Liget megtalálható... igen, még a 27-es kilóméterkő is.
Értékelés: 5/4.5
A Forgószél egy eltűnt világ újraképzelése, s mivel már csak a képzeletben-emlékezetben létezik, a felidézés során az alföldi tanyaközpont mitikus és mágikus motívumokkal teli mesés világgá változik. A kötet legnagyobb értéke, világteremtő képessége, az egymással finoman összekapcsolt történetek összességének olvastán tűnik ki. Bényei Tamás Nosztalgikus emlékezés, apró részletek, az élet édessége és keserűsége, erős hangulatok, világosan és magabiztosan felvázolt helyzetek, némi melankóliával és kikezdhetetlen következetességgel. Halász Margit „csak” démoni szenvedélyekről ír, „csak” bánatról és örömről. Orsós László Jakab Vámospércsen születtem 1964-ben. Isten tehenei címmel 1993-ban egy füzetnyi elbeszélésem jelent meg Egerben. Ha jól számolom, ez éppen a másfeledik kötetem. Halász Margit
Kiadó: JAK/Kijárat, 1998
116 oldal, nem megvehető
0 Megjegyzések