IMRE VIKTÓRIA ANNA: KÍSÉRTÉS RT.

"Lucifer flegmasága egyetlen pillanat alatt változott gyermeki lelkesedéssé, amikor észrevette az évtizedek számos emberi kezétől simára kopott lépcsőkorlátot. Boldogan felpattant rá, és éktelen rikoltással leszánkázott három emeletet. Serene szívből remélte, hogy a lépcső tövében álló kukák egyikében köt ki."


Na most vagyok meglőve, ugyanis erről mit tudok én írni? Először az egyik Alexandrában futottam bele, egy általános iskolásnak kinéző kislány (kb 5.es-6.as) cipelte lelkesen anyukája felé. Hát karácsony volt, és valószínű, hogy már véges a család ajándéklistája, ugyanis szegénykének ott kellett hagynia egy könyvkupac tetején. Először a borítóra pillantottam rá, aztán megláttam a címet: Kísértés rt. Mennyire jó cím! Majd meghaltam, hogy magammal vigyem, de már én is ellőttem az ünnepi tartalékokat a "jobb adni mint kapni" elvén, szóval csalódottan vittem vissza a helyére. (gyűlölöm ha széthagyják a boltban a könyveket!!) Amikor hazaértem, azonnal betörtem molyra, és komoly kutatásokat végeztem a regényről, amitől csak még rosszabbul éreztem magam, ugyanis csak csupa szépet és jót találtam róla. Nem kellett sok, hogy lerobbanjon a fejem a nyakamról... aztán hála a spórolásnak, na meg a kitartás hiányának, egy januári merényletnek hála beszereztem! (megjegyzem, nem adnám annak a kislánynak a kezébe, vannak részek, amik huhúúú... szóval maradjunk annyiban, hogy nem!:D)

Hát, hát, hát... a cselekményről elég nehéz spoiler nélkül írni, de azért megpróbálom összefoglalni az összefoglalhatatlant. Van egy bérgyilkosnőnk, Serene, aki éppen egyik munkáját bevégezvén (vagy inkább kivégezvén) fáradtan esik haza, ám váratlan fogadtatásban részesül, ugyanis nem más, mint maga Lucifer várja a lakásban. Persze először azt hiszi, hogy álmodik és/vagy megőrült, de mikor reggel arra ébred, hogy az Ördög köténykében éppen reggelit készít a konyhában, kénytelen elfogadni a valóságot. De ha van Ördög, van Isten is... pontosabban Istennő, aki történetesen Pandora névre hallgat. És mit is akarnak a főhősnőtől? Nem kevesebbet, csupán csak a lelkét. Hát gyerekek, esküszöm, régen röhögtem ennyit olvasás közben. Pont annyi, amennyi kell, nincs elnyújtva vagy túlmagyarázva, nekem tökéletes volt. Azonban ami a legbosszantóbb, hogy nem tudtam eldönteni kinek a pártjára álljak, kinek szurkoljak a versenyben: mert elsőre talán egyértelműnek tűnhet, hogy "A Jónak", tehát Pandorának... Haha, na ez nem ilyen egyszerű!

Pandora és Lucifer kapcsolata nagyon szórakoztató volt, folyt a könnyem a röhögéstől, és bevallom, valahol a lelkem mélyén én is beleszerettem az Ördögbe!:D A kedvenc jelentem az volt, mikor Serene és Lucifer együtt indulnak el biciklivel, amikor is a Sötétség Hercege (mekkora!!:D) a kerékpár hátulján állva, kurjongatva szeli át a várost, mint egy szellemileg kissé hátramaradott egyén, majd egy telefonfülkében landol sikeresen. Még most is elröhögöm magam, miközben írok. Meg kell még említeni Maarat, a halált, Theo atyát, Serene bátyját, Lucifer... hmm hölgyeményeit, valamint Pandora kissé fogyatékos angyalait is. Mind-mind karakterek! Az angyalokon szórakoztam a legtöbbet, akik kártyapartin vesznek részt, majd eltévednek London metróhálózatában, sőt, egyikük egyenes Pandora fürdőkádjába csobban be, egy rosszul kiszámított érkezés során. Ezt a regényt csak ajánlani tudom mindenkinek, nálam tuti biztos, hogy újraolvasásos lesz, ha pedig elkap a rosszkedv, csak lekapom a polcról és felcsapom a kedvenc részeknél. A cica, Amadeus, pedig külön kedvenc... Lucifer beköltözésétől kezdve csupa rettegés az élete!:D

Értékelés: 5/5!!

Mit tehet egy sikeres bérgyilkosnő, ha egy amúgy is fárasztó nap után hat dekoratív munkatársa kíséretében megjelenik a lakásában az ördög? Esetleg a másik oldalára fordul és alszik tovább, erősen győzködve magát, hogy csak képzelődött. Sajnálatos módon Serene Nightingale ennyivel nem intézheti el a Pokol pofátlan, narcisztikus és mellesleg igen jóképű Nagyurát. Lucifer ugyanis nem merő szórakozásból keresi fel éjnek évadján: Serene lelkéért verseny folyik közte és a mindenható Anyaúristen, Pandora között. Ha a Teremtő nyer, a világ fele megszabadul a gonosztól. Ha Lucifer, akkor a démonúr a száműzetése óta először térhet vissza legálisan a Mennybe. A tét tehát nagy, ám talán nem meglepő, hogy Miss Nightingale hócipője két perc alatt tele lesz a túlvilági cirkusszal. Vissza akarja kapni az eddigi életét: egyetemre akar járni, a bátyját bosszantani, és tovább ölni embereket pénzért. Idegesítik a lépten-nyomon felbukkanó angyalok, démonlányok… de leginkább a Halál sakálvigyorú női megtestesítője kezdi ki türelmét. Miközben újabb és újabb gyanútlan halandók keverednek bele a Londonban folyó hatalmi harcba, szép lassan Serene is elveszíti önmagát – s hogy védtelenül maradt lelkéért végül melyik fél nyúl gyorsabban, az csak a szerencsén és kifinomult taktikázáson múlik.

Kiadó: Főnix Könyvműhely, 2011
396 oldal, 2980 Ft

0 Megjegyzések