HOLLY RINGLAND: ESTHER WILDING HÉT BŐRE

Vannak könyvek, amelyek egyszerre mesélnek egy rejtélyről és egy gyászról. Az Esther Wilding hét bőre ilyen történet. Már az első oldalakon tudjuk, hogy valami visszafordíthatatlan történt, a valódi kérdés inkább az, hogyan lehet együtt élni a veszteséggel – és vajon valóban megismerhetjük-e azt, akit a legjobban szerettünk.

Egy év telt el azóta, hogy Esther nővére, Aura besétált a tengerbe Tasmania partjainál, és eltűnt. A család azóta sem talál választ arra, miért történt mindez, és mindannyian másképp próbálják feldolgozni a veszteséget. Amikor Esther hazatér a megemlékezésre, a szülei átadják neki Aura naplóját, benne hét fényképpel és hét rövid, titokzatos verssel. Hamar kiderül, hogy ezek a versek ugyanazok, amelyeket Aura a saját bőrére is tetováltatott. Esther úgy érzi, nővére üzenetet hagyott hátra, és ha követi a nyomokat, talán megértheti, mi zajlott benne az utolsó éveiben. Ezután egy különleges utazás veszi kezdetét. Esther elindul Tasmaniából Koppenhágába, majd a Feröer-szigetekre, hogy megfejtse a hét történet jelentését. Az út során nemcsak Aura múltjának darabkáit rakja össze, hanem fokozatosan a saját életével és fájdalmával is kénytelen szembenézni. A regény egyszerre működik családi történetként, gyászregényként és egyfajta nyomozásként is.

A könyv valódi középpontja a két testvér kapcsolata. Bár Aura már a történet elején hiányként van jelen, mégis ő az egyik legfontosabb szereplő. A naplók, a mesék és a visszaemlékezések révén lassan megismerjük őt: érzékeny, különleges nőként, aki mély fájdalmakat hordozott magában. Esther ezzel szemben sokáig árnyékban él. Mindig Aurára nézett fel, és most először kell nélküle eligazodnia a világban. Az utazás során azonban nemcsak a nővérét ismeri meg jobban, hanem saját magát is. Ahogy halad előre, egyre kevésbé a válaszok keresése, és egyre inkább az önelfogadás válik fontossá számára. A regény egyik legkülönlegesebb eleme a hét tündérmese, amelyek Aura nyomait jelentik. Ezek között szerepelnek fókatündérekről, hattyúkról és nőkről szóló történetek, amelyek a skandináv és feröeri folklór világából táplálkoznak. Eleinte különálló meséknek tűnnek, később azonban világossá válik, hogy mindegyik szorosan kapcsolódik Aura életéhez és lelkiállapotához.

A mítoszok és a valóság gyönyörűen összefonódnak. Holly Ringland úgy építi be ezeket a történeteket a regénybe, hogy közben egy pillanatra sem érezzük őket idegennek. Inkább olyanok, mint a gyász nyelve: segítenek elmondani azt, amire a hétköznapi szavak már nem elegendőek. Ringland prózája rendkívül érzékletes. A tenger, a szél, a vad tájak és az északi szigetek hangulata szinte életre kel a lapokon. Ugyanakkor a regény legnagyobb ereje mégis az érzelmekben rejlik. Fájdalmas könyv, de nem reménytelen. Inkább arról szól, hogy a gyász és az öröm nem kizárják egymást, hanem gyakran ugyanannak az útnak a részei.Az Esther Wilding hét bőre számomra elsősorban a testvéri szeretetről szólt. Arról a különleges kapcsolatról, amely még a halál után sem szakad meg teljesen, csak más formát ölt.