Vannak könyvek, amelyeknek nem is annyira a történetére emlékszünk, hanem arra a világra, amelyet megteremtenek. Kätlin Kaldmaa Izlandon nincsenek lepkék című regénye pontosan ilyen. Olyan, mintha egy távoli izlandi faluban ülnénk a tengerparton, hallgatnánk a szelet, és generációkon átívelő történeteket mesélnének nekünk szerelemről, veszteségről, családról és az idő múlásáról.
.jfif)
A regény középpontjában egy fehér ház áll egy izlandi tengerparti településen. Ez a ház nem csupán helyszín, hanem szinte önálló szereplővé válik: emberek érkeznek és távoznak, szerelmek születnek és érnek véget, gyermekek nőnek fel benne, miközben a ház csendesen őrzi a benne élők történeteit. A történet Gudrunnal és Jónsszal kezdődik, akik egy család történetének alapköveivé válnak. Rajtuk keresztül bontakozik ki egy egész évszázadnyi családtörténet, amelyben egymást követik a generációk. Ahogy haladunk előre az időben, egyre több szereplőt ismerünk meg, míg végül eljutunk Elinához, ahhoz a fiatal nőhöz, aki már a világ másik oldalát keresi, és akinek élete egészen más lehetőségeket kínál, mint az elődeié. Bár a könyv alapvetően családregény, tele van olyan elemekkel, amelyek különleges hangulatot adnak neki. Az izlandi folklór és a helyi legendák természetesen simulnak bele a történetbe. Trollok, régi mesék és megmagyarázhatatlan események jelennek meg a szereplők életében, mintha a valóság és a mítosz között nem is lenne éles határ. Ettől a regénynek van egyfajta mágikus, kissé álomszerű atmoszférája, amely végigkíséri az olvasót.
A szereplők közül nehéz lenne egyetlen főhőst kiemelni, hiszen a könyv valójában egy egész család története. Mégis, talán a nők alakjai maradnak meg leginkább az emberben. Erősek, makacsok, sokszor magányosak, mégis képesek továbbvinni a családot és megőrizni azt, ami fontos számukra. A férfiak gyakran a tengerhez kötődnek, útnak indulnak vagy eltűnnek egy időre, míg a nők azok, akik a történeteket és az emlékeket életben tartják. Ami különösen tetszett a regényben, hogy nem siet. Hagyja kibontakozni a szereplőit, hagy időt az apró történeteknek és mellékszálaknak. Néha olyan érzésem volt, mintha nem is egy regényt olvasnék, hanem egy család több generáción át mesélt legendáriumát. Nem minden történet zárul le tökéletesen, nem minden kérdésre kapunk választ, de pont ettől válik életszerűvé.
Kaldmaa stílusa lírai és mesélős. Sokszor nem a cselekmény a fontos, hanem egy hangulat, egy emlék vagy egy tájkép. A tenger, a szél, a hosszú telek és a rövid nyarak mind olyan hangsúlyosan vannak jelen, hogy szinte érezzük az izlandi táj nyers szépségét. Az Izlandon nincsenek lepkék számomra leginkább az otthonról szólt. Arról, hogy mit jelent valahová tartozni, és hogy mennyire magunkkal visszük a gyökereinket akkor is, amikor már messze járunk tőlük. Egy család története, amely közben egy egész ország hangulatát is magában hordozza. a szereted az olyan regényeket, mint Isabel Allende vagy Sarah Winman családtörténetei, és szívesen elvesznél egy távoli sziget lassú ritmusú, mesékkel és emberi sorsokkal teli világában, akkor az Izlandon nincsenek lepkék igazi különlegesség lehet számodra.
Összességében:
✔ Több generáción átívelő, gazdag családregény Izland különleges világában
✔ Emlékezetes szereplők és egymásba fonódó sorsok
✔ Mágikus realizmussal átszőtt, hangulatos történet a hovatartozásról és az emlékezésről
Fordította: Segesdi Móni
Gondolat, Budapest, 2019
.jfif)
0 Megjegyzések