"Bárkit megkaphatott volna (saját, aggódó anyja szavaival), bárkit, szépségkirálynőket, élettel teli szolgálatkész lányokat, de valami különös és feltehetőleg perverz démon hatására, megcsókolta a legjobb barátjának nővérét, udvarolt neki, és megkérte a kezét, neki a könyvmolynak, aki sötét, közel ülő szemével, római orrával olyan idegennek látszik, aki után soha nem futottak, akit sosem dédelgettek; akit mindig magára hagytak, és aki folyton csak olvasott."
Az első és talán lefontosabb tény, amit ehhez a regényhez hozzáfűznék: ha nem olvastad Virgina Woolf világhírű regényét, a 'Mrs. Dalloway'-t, ne ess kétségbe, nincs jelentősége! Tényleg. A másik, hogy nem láttam még a filmet - olvasás után még inkább idegenkedem tőle, nem akarom, hogy elrontsa vagy felülírja ezt az élményt, - valamit ez a regény az első és eddig egyetlen tapasztalatom Cunningham-mel. Induljunk tovább. A történet felépítés szempontjából három nő élete körül forog: Virginia Woolf éppen írja a Dalloway-történetet, megismerjük Laura Brown-t, a háziasszonyt, aki Los Angelesben éppen ezt a regényt olvassa, végül Clarissát, aki úgy tűnik maga a valóságos Mrs. Dalloway egyenesen New Yorkból. Fontos: a szöveg állandóan változó nézőpontjai nem korlátozódnak erre a három karakterre, sok egyéb szereplő fejébe belelátunk majd, és Cunningham ezeket a perspektívaváltásokat zseniális pontosággal időzíti és adagolja. Mesteri húzás. Ráadásul nem csupán a szereplők között, időben is ugrálunk, és megjárjuk az 1920-as, az 1940-es és a korai 2000-es éveket is, de a korok közötti összekapcsolás is hatékonyan működik, egy pillanatra sem zökkent ki egy-egy váltás az olvasásból. Alig több mint 200 oldalban csomagoltak hihetetlen mélységet. Cunningham szorosan összefűzi ezeket a nőket, majd ezeket a nőket velünk, olvasókkal. Osztjuk legmélyebb bánatukat és vágyukat is. Nem, nem egy vidám könyv, kell hozzá egy nagy lélegzetvétel, de meg fogja érni. Olvasunk végstádiumú betegségről, depresszióról, öngyilkosságról... de ezek a szereplők közben továbbra is keresik a boldogságot, a szerelmet és a saját identitásukat is. Csakogy ezek a dolgok többnyire elérhetetlennek tűnnek. Persze fel lehet tenni a kérdést: ezek a nők és férfiak, hogy tudnak túlélni napról napra? Az a néhány, apró, boldog pillanat átbillenti őket, és elég egy szikrányi boldogság, hogy fenntartsák önmagukat és a látszatot? Miért viselkednek szélsőségesen és reagálnak túl lényegtelennek tűnő dolgokat? Aztán azt a kérdést is fel lehet tenni magunknak; biztosan annyira különbözünk mi tőlük, mint azt első látszatra gondoltuk magunkról?
Három főszereplőnk van valahol az élet és a halál határán egyensúlyozva, a történetükben pedig egyenlő rész jut a szépségnek és a fájdalomnak is. De ebből kiemelkednek az "órák"... igen, azok az órák, amik szépségesek és értékesek, amik akár évtizedek múltán is kiemelkednek számunkra, amikre mindig emlékezni fogunk, amik továbbra is csillogónak maradnak meg és nem halványulnak, kopnak az idő múlásával. Tudod mire gondolok, igaz? Azokra az órákra, amik melegen és ragyogva emlékeztetnek arra, hogy milyen jó élni, milyen is igazán élni. Bár ez nem egy kellemes regény, és szó szerint rosszul éreztem magam olvasás közben, ezek az órák mégis emlékeztettek rá, hogy még van remény és szépség a világban és igenis, minden rossz, fájdalom ellenére ezekért a pillanatokért megérni élni, küzdeni, nem feladni. Ha vesszük ezt a néhány, kiemelkedő és különleges órát az életünkből, ami ott van a kezünkben mint egy hihetetlenül törékeny buborék, ami bármelyik percben szétpattanhat, akkor mindent megteszünk ért, igaz?! És ott van benne az izgalom is: vajon mennyi ilyen van még előttünk a jövőben? Időnként azért feltettem volna Cunningham-nek a kérdést: mégis ki a fene vagy Te, hogy megmondd nekem milyen az élet, mi az élet értelme? De elismerem, működött. Pedig ha úgy vesszük, Virginia Woolf segítségével beszél és tolmácsol, de nem bánom, hogy ezt így tette meg, mert ennek köszönhetően született meg ez a regény. Ha szükséged van egy emlékeztetőre, akkor ez a könyv neked szól majd: nem tudjuk mennyi időnk van - talán sok, talán borzalmasan kevés, de vagy így, vagy úgy, mindig megfeledkezünk róla, hogy minden percünk, óránk, napunk amit kapunk, milyen értékes. Egy hatásos mélyütés volt ez Cunningham-től, és köszönet érte. Persze nem mondom, hogy ezután minden másképp lesz és nem vesztegetek el egy pillanatot sem, vagy nem feledkezem majd el újra és újra ezeknek az óráknak az értékéről. De akárhányszor eszembe jut ez a történet vagy csak ránézek erre a kötetre a polcon, az egy figyelmeztetés lesz. Szerettem.
Értékelés: 5/5
Michael Cunningham, a kortárs irodalom egyik legizgalmasabb alakja, Órák című regényéért 1999- ben elnyerte a PEN-klub Faulkner-díját, valamint az irodalmi Pulitzer-díjat. A könyv három nő sorsán keresztül tér és idő metafizikus kapcsolatának szívszorító élményét nyújtja. Első helyszíne London, az idő pedig a második világháború kezdő napja. Virginia Woolf írónő öngyilkosságot követ el. Teste ott lebeg a folyóban, melynek hídján anyukájával éppen átsétál egy kisfiú. A következő helyszín New York City, a XX. század végén. Clarissa Vaughan könyvkiadó éppen virágot vásárol barátjának, Richardnak, a beteg homoszexuális költőnek, aki most nyert el egy rangos irodalmi díjat. A harmadik idősíkon a második világháború után vagyunk, Kaliforniában, ahol Laura Braun háziasszony neveli fiát, egy meglehetősen fojtogató légkörű házasságban. Cunningham kivételes könnyedséggel és biztonsággal teremt kapcsolatot a három nő sorsa között. S miközben a regény ide-oda ugrál a XX. században, az író tiszta, erős, költői hangon mesél el történeteket emberekről, akik szerelem és magány, remény és elkeseredés konfliktusaiban próbálnak értékes életet élni, nem egyszer családjuk, barátaik és szeretőik ellenében. A könyvből Meryl Streep, Nicole Kidman és Julianne Moore főszereplésével nagysikerű film készült, mely már látható a magyar mozikban is..
Eredeti cím: The Hours
Kiadó: Jaffa, 2017
Fordította: Tótisz András
3490 Ft, 248 oldal
0 Megjegyzések