"Természetesen a lányunkat hívják Nórának. A feleségemnek Ibsen a gyengéje, bármire bólint ami színház, tökéletesen kritikátlan, mindent megnéz és mindenről el is hiszi, hogy jó. Úgy gondolja, hogy a színdarabok azért jók, mert színdarabok, és a színház már önmagában jó, és a lányunkat azért kellett Nórának elnevezni, mert a Nóra név jelképezi legkorábbi női egyenjogúsági törekvéseinket. Felőlem aztán ugyanennyi erővel hívhattuk volna Solness építőmesternek is."
Oké, kezdjük az elején: bár joggal mondhatná most valaki, hogy "Hé, ez spoiler, elrontod az egészet", de az is tény, hogy enélkül végigmenni ezen a vékony kis könyvön esélytelen lenne. Mert, úgy indul ez az egész modern Walden utánérzetes Dopper-történet, hogy a főszereplőnek: 1. meghal az édesapja, 2. bicikli balesetet szenved, ahol jól összeveri a fejét 3. ennek hatására összepakolja a motyót, elhagyja a családját és beveti magát a skandináv rengetegbe. Mert... megvilágosodott a fejsérülés hatására? Igen, ezt most kérdezem és nem állítom... még most sem vagyok teljesen biztos benne. De mindegy is, mert a családja sem érti ezt a hirtelen változást, de hiába van egy tini korú lánya, és egy alig 3-4 éves kisfia, Dopplert ez nem különösebben hatja meg vagy tartja vissza a "költözéstől". És a harmadik gyermeküket váró felesége sem. Nincs aki hatna rá, ő megy, fel a norvég erdő mélyére, mert elege van az úgynevezett "társadalomból". Kezd itt sok lenni az idézőjel, nem? Tudom, de muszáj használnom, mert ez a miniregény egyelőre egy káosz még az én fejemben is, aki pedig olvastam. Szóval Dopplerre visszatérve. Sátrat ver egy olyan tisztáson ahol lehetőleg senki - még túrázók sem nagyon járnak - vagy ha még is arra téved egy szerencsétlen terepfutó, hát tesz róla, hogy annak se legyen kedve újra arra szaladni. Gyűjtögetésből él, de persze konzervkaja nem terem a norvég magaslatokon sem, így pár dolgot apróbb betörések során szerez meg magának a közeli lakosság kamrájából. Így ismerkedik össze egy idős úrral - Düsseldorf-fal - aki rajtakapja az egyik portyája során. Bár nem zökkenőmentesen indul ez a kapcsolat, a két férfi lassan de biztosan összebarátkozik, így aztán az ő beszélgetésik során kapunk háttérinformációkat mindkettőjük múltjáról, na meg jelenlegi életükből is. Ami érdekes, hogy ez az egész kicsit túl... rövid? Mert drámainak nem mondanám, ahhoz nekem felszínes, ellenben viccesnek sem, bár néha éreztem, hol akar az lenni. Ó, és majd kihagytam: a szereplők sem szórakoztatóak vagy megkapok. Talán csak a szarvas... igen, a szarvas.
Mert Düsseldorf mellett egy másik barát is bekúszik majd a képbe, Bongó, aki Doppler erdei társa lesz: egy bébirénszarvas. Na most az, hogy ők pontosan hogyan találkoznak az maradjon inkább titok, meghagyom ezt a roppant fontos szálat az elkövetkezendő olvasóknak. Viszont Bongó lesz az egyetlen élőlény, aki ott lesz Doppler mellett 0-24 órában, és aki végigkíséri a küzdelmét, hogy felállítsa az általa faragott totemoszlopot is. Aztán ahogy múlik a tavasz és közeledik a nyár, egyre jobban felélénkül ez a nyugodt és magányos erdei élet, így Doppler inkább továbbállna már. De ugyebár ahogy mondani szokás: a múltunk elől lehet futni, mert az előbb vagy utóbb úgyis utolér, így aztán a főszereplő életébe is betör a ronda nagy valóság: hogy van egy családja, egy születendő gyereke, egy élete - amit bár eldobott - de ami iránt igenis felelősséggel tartozik. És ha nem akarja ezt tudomásul venni, hát lesz aki tesz róla, hogy vegyen. Persze a regény végén ott lesz majd a nagy kérdés, hogy vajon Doppler hogyan dönt: visszatér a korábbi életéhez, a feleségéhez és gyerekeihez, a házához és munkájához, vagy pedig fogja a sátorfáját - jelen esetben szó szerint - és erdei hajléktalanként rója tovább a hegyeket egy rénszarvas oldalán? Na hát ehhez ezt ugye el kell olvasni, és kiderül. Persze csak ha érdekel. Nem tudom mit mondhatnék már róla. Loe stílusa érdekes és igen, értettem benne, hogy ez kissé abszurd és groteszk történet, de fontos társadalomkritikai is egyben. Doppler filozófiai nézeteivel persze nem kell egyetérteni, sőt, tisztelem érte az írót, hogy nem egy bizonyos nézőpontot akar ráerőltetni ránk olvasókra, hanem inkább csak kérdez. Felvet egy-egy kérdést, amire a főszereplő döntéseivel és cselekedetivel reflektál is, de nem akar semmit leszuszakolni a torkunkon. Ezért adja az ellenpontokat: Düsseldorf-ot, aki a múltban ragadt az emlékeivel és a makettfiguráival, vagy éppen Bosse-t, a kőgazdag vállalkozót, aki teljesen félreérti Doppler életvitelét és végül az egészet tönkreteszi egy szervezett bulival és az odarendelt tömeggel. Összességében nem volt ez egy rossz történet, csak talán én vártam tőle mást. Mivel az alapok nem fogtak meg, nem hiszem, hogy folytatni fogom a következő résszel, de annak azért örülök, hogy ezt megismertem.
Mert Düsseldorf mellett egy másik barát is bekúszik majd a képbe, Bongó, aki Doppler erdei társa lesz: egy bébirénszarvas. Na most az, hogy ők pontosan hogyan találkoznak az maradjon inkább titok, meghagyom ezt a roppant fontos szálat az elkövetkezendő olvasóknak. Viszont Bongó lesz az egyetlen élőlény, aki ott lesz Doppler mellett 0-24 órában, és aki végigkíséri a küzdelmét, hogy felállítsa az általa faragott totemoszlopot is. Aztán ahogy múlik a tavasz és közeledik a nyár, egyre jobban felélénkül ez a nyugodt és magányos erdei élet, így Doppler inkább továbbállna már. De ugyebár ahogy mondani szokás: a múltunk elől lehet futni, mert az előbb vagy utóbb úgyis utolér, így aztán a főszereplő életébe is betör a ronda nagy valóság: hogy van egy családja, egy születendő gyereke, egy élete - amit bár eldobott - de ami iránt igenis felelősséggel tartozik. És ha nem akarja ezt tudomásul venni, hát lesz aki tesz róla, hogy vegyen. Persze a regény végén ott lesz majd a nagy kérdés, hogy vajon Doppler hogyan dönt: visszatér a korábbi életéhez, a feleségéhez és gyerekeihez, a házához és munkájához, vagy pedig fogja a sátorfáját - jelen esetben szó szerint - és erdei hajléktalanként rója tovább a hegyeket egy rénszarvas oldalán? Na hát ehhez ezt ugye el kell olvasni, és kiderül. Persze csak ha érdekel. Nem tudom mit mondhatnék már róla. Loe stílusa érdekes és igen, értettem benne, hogy ez kissé abszurd és groteszk történet, de fontos társadalomkritikai is egyben. Doppler filozófiai nézeteivel persze nem kell egyetérteni, sőt, tisztelem érte az írót, hogy nem egy bizonyos nézőpontot akar ráerőltetni ránk olvasókra, hanem inkább csak kérdez. Felvet egy-egy kérdést, amire a főszereplő döntéseivel és cselekedetivel reflektál is, de nem akar semmit leszuszakolni a torkunkon. Ezért adja az ellenpontokat: Düsseldorf-ot, aki a múltban ragadt az emlékeivel és a makettfiguráival, vagy éppen Bosse-t, a kőgazdag vállalkozót, aki teljesen félreérti Doppler életvitelét és végül az egészet tönkreteszi egy szervezett bulival és az odarendelt tömeggel. Összességében nem volt ez egy rossz történet, csak talán én vártam tőle mást. Mivel az alapok nem fogtak meg, nem hiszem, hogy folytatni fogom a következő résszel, de annak azért örülök, hogy ezt megismertem.
Értékelés: 5/3
Abszurd, borotvaéles társadalomkritika, keresetlenül őszinte és sallangmentes hangon a mai fogyasztói kultúrával szemben felmutatott neoanarchista alternatíva, amely éppoly szórakoztató és mélyen elgondolkodtató, mint amennyire irreális összességében.Erlend Loe ötödik, felnőtteknek szóló regényének címszereplője, Andreas Doppler a mai kor jómódú, sikeres embere. Családapa, két okos gyerekkel, szép feleséggel, nagy házzal és remek állással. Egy szép napon azonban nagyot esik biciklijével az erdőben, miközben apja nemrég bekövetkezett halálát feldolgozandó indult túrázni Oslo környékén. Félig öntudatlan állapotban a földön fekve olyan nyugalom járja át, amelyet rég nem tapasztalt már – hirtelen nem zavartatja magát többé a felhalmozódott napi teendőktől, munkahelyi problémáktól és a házfelújítással járó gondoktól. Ehelyett úgy dönt, hogy elmenekül otthonról, felmond a munkahelyén és kiköltözik egy sátorba az erdőben. Vadember lesz. Túlkoros, viking Maugli, modern Robinson, aki megpróbálja visszaforgatni az idő kerekét abból a célból, hogy néhány hónap alatt levetkőzzön minden felesleges okoskodást és mesterkéltséget, amely a civilizációban eltöltött évtizedek alatt vastag porrétegként rakódott a személyiségére. Gyűjtögetésből, vadászatból és legalább ennyire lopkodásból tartja fenn magát, miközben hű társául szegődik egy jávorszarvasborjú, akit ugyan nem sikerül megtanítania a memóriajáték szabályaira, de sok egyéb területen jó hasznát veszi. Miközben időről időre kénytelen belátni, hogy bármennyire is szeretne szabad lenni, nem képes teljes mértékben függetleníteni magát a civilizáció termékeitől, rendkívüli leleményességgel és kacagtató öniróniával talál módot arra, hogy ne szenvedjen hiányt semmiben. Igyekszik újra divatba hozni a cserekereskedelmet, ugyanis ha sovány tejről van szó, nem ismer tréfát...Eredeti cím:
Kiadó: Scolar, 2017
Fordította:Lőrincz Balázs Bendegúz
2950 Ft, 192 oldal
0 Megjegyzések