JON KRAKAUER: ÚT A VADONBA

"Nincs szükséged rá, hogy én vagy bárki más körülötted legyen ahhoz, hogy újfajta fény jelenjen meg az életedben. Ott vár rád, megragadhatod, csak utána kell nyúlnod. Valójában csak magaddal kell megküzdened, a makacsságoddal, ami megakadályozza hogy a körülményeiden változtass."

Mindig feltételeztem, hogy Jon Krakauer könyve valami hatalmas eposz lesz, de meglepődtem, amikor kiderült, hogy alig valamivel több mint 200 oldal. Egyszerűen el kellett olvasnom, csak nem tudom, miért tartott ilyen sokáig. A könyv számomra legerősebb része valójában nem az alaszkai utolsó hónapok ismertetése (amelyeket Chris naplója és a halála helyszínén talált bizonyítékok alapján kellett újjáalkotni), és ami talán a legismertebb és legmegosztóbb momentum a történetben, hanem azoknak az embereknek az emlékei, akikkel Chris találkozott az utazása során, akikkel együtt túrázott, dolgozott és bizonyos ideig együtt is maradt, akikkel barátságokat kötött. Engem különösen meghatott az idegenek nagylelkűsége és Chris megismerkedése a 81 éves Ron Franz-nel, akit sikerült meggyőznie, hogy adja fel a monoton életet és vegyen részt a kalandban. Ennek a két éven át tartó utazásnak nem voltak határai, kötelezettségei, korlátai és elvárásai. Csak a föld felfedezése, az élet és önmagának felfedezése. Másrészt Chris McCandless életének legnagyobb tragédiája véleményem szerint az emberi intimitás és kapcsolatok iránti ellentmondásos érzelme volt. Összecsapott szüleivel és másokkal, akik nem osztották meggyőződését és inkább a természetet és a pusztát kereste. De még magányos útjai során is sok emberrel találkozott és kapcsolatba lépett velük, megérintve az életüket és ami az ő életét is befolyásolta. Alaszkai utolsó odüssziája valószínűleg minden eddiginél jobban rádöbbent a társaság nyers szükségletére, és bár ő ezt az utat nem élte túl - de végtelen bánatot okozott családjának. Végül, ha valamit magammal tudok vinni a McCandless-sztoriból, az ez üzenet: Legyél merész. Menj ki. Csinálj valamit. De ne felejtsd el azokat sem, akik szeretnek!

Miután befejezte az Emory Egyetemet, és ahelyett, hogy továbbment volna a jogi egyetemre, McCandless 25 000 dollárt adományozott jótékonysági célokra, és csavargóként kezdte az életét (vagy hobóként, ahogy néha szeretik őket hívni). Akkor születtem, amikor Chris McCandless belépett az alaszkai pusztába, és soha nem tért vissza. 24 éves volt. Az 'Út a vadonba' ereje közvetlenül Krakauer a szereplője iránti empátiájának tulajdonítható. Krakauer egy kalandíró, de nem szépirodalmi zseni, ez tény. Inkább saját élettapasztalatait használja fel arra, hogy kapcsolatba lépjen Chrisszel; nagyon bensőséges, személyes szinten. Nem próbál semmilyen hamis objektivitást belecsalni, amely gyakran a "komoly" újságírás jellemzője. Ehelyett egyenesen elismeri, hogy fiatalabb énjét látja Chrisben, azzal a kivétellel, hogy Krakauer túlélte a fiatalságát, míg Chris nem. Például van egy önéletrajzi rész a történetben, ahol Krakauer elmeséli egy saját hegymászás emlékét. Ez könnyen öncélú kitérés lehetett volna, de Krakauer ezt a tapasztalatot és emlékezetének élénkségét arra használja fel, hogy feltárja azokat a kényszereket, amelyek Chris McCandless-t arra késztették, hogy a sorsáig vezető egyedi utat kövesse. Nem igazán kell megvédeni Chris-t. Krakauer megteszi ezt helyettünk. Gátlástalanul a sarkában van, megvédi döntéseit, képességeit, vágyát, hogy egyedül menjen el messzi helyekre, mint. Chris McCandless teljesen önmaga volt, ami sokat mond ebben a korban. Vagy bármely korban. Részben kalandor, részben filozófus és részben szerzetes is (a szerzetes része elbűvöli Krakauert, aki sok időt filozofál azon, hogy vajon Chris szüzen halt-e meg). A könyv különböző szinteken tesz csodákat, drámai történetmeséléssel foglalkozik és nem fikcióval, mint egy kalandregény, ugyanakkor a lehető legközelebb áll a Chris naplójából kinyert tényekhez és igazságokhoz. Nem gondoltam, hogy epikus történetét 200 oldalra lehet sűríteni, de működik, csak azokra a dolgokra koncentrál, amelyek valóban számítanak. Az életet nem a vége vagy időtartama szerint kell megítélni, hanem a tartalma alapján. Lehet, hogy Chris fiatalon halt meg, de élete minden bizonnyal kielégítő volt.

Értékelés: 5/4

1990 nyarán Chris McCandless dicsérettel diplomázott az Emory Egyetemen, majd eltűnt szem elől. Bankbetétjét jótékony célra adományozta, nevet változtatott, és legtöbb személyes tárgyát hátrahagyva új életet kezdett. Stoppal bejárta Észak-Amerikát, embert próbáló, kivételes élményeket keresett. Majd kedvenc könyveivel, egy puskával és egy zsák rizzsel fölszerelkezve elindult északra, az alaszkai vadonba, hogy megkíséreljen csak magára támaszkodva élni. Néhány hónap múlva jávorszarvasvadászok bukkantak rá a tetemére. Mi vezérelte ezt a fiút? Romlatlan idealizmus, csillapíthatatlan kalandvágy vagy önpusztító szándék? Felelőtlen volt vagy előre nem látott körülményeknek esett áldozatul? Jon Krakauer az oknyomozó riporter alaposságával vázolja fel a tragikus végkimenetelig vezető utat, miközben személyes tapasztalatait is a történetbe szőve megpróbálja megérteni és megértetni az olvasóval hőse gondolatvilágát, tettének mozgatórugóit.