"Egy nőnek alaposan értenie kell a zenéhez, énekhez, rajzhoz, tánchoz, a modern nyelvekhez, hogy megérdemelje ezt az elnevezést; azonfelül modorában, járásában, hanghordozásában, beszédmódjában és kifejezéseiben meg kell lennie annak a bizonyos valaminek, ami nélkül csak félig érdemes a művelt jelzőre. – Ez mind fontos – tette hozzá Darcy –, de van valami, ami még lényegesebb; az, hogy sokoldalú olvasással művelje elméjét."
Jane Austen egy tipikus ifjúsági kedvenc volt, akibe szinte "belenőttem" Lucy Maud Montgomery után, és akinek a regényeit egymás után faltam fel. Na és persze a filmfeldolgozásokat is rongyosra néztem - a Joe Wright-féle adaptációt (ami tudom, megosztó) a mai napig alá tudnám szinkronizálni, és nem, nem vagyok rajongója a BBC verziónak, nagyon sajnálom, Colin Firth ide vagy oda. Az első regényem az írónőtől 'természetesen' a Büszkeség és balítélet volt, majd jött az Emma, A mansfieldi kastély, A klastrom titka, végül az Értelem és érzelem és a sor végét a Meggyőző érvek zárta. Ebben az időszakban voltam kis romantikus lelkű gimnazista, aki bölcsész karra készült és aki imádta a kosztümös-bálos-levelekben szerelmet valló korszakot, ahol még talán léteztek igazi úriemberek, na meg valódi udvarlással is találkozhattunk. Faltam ezeket a történeteket, itt találoztam többek között Elizabeth Gaskell, Kate Chopin vagy éppen a Bronte nővérek világával és nagyon szerettem mindegyiket. Mégis Jane Austen volt, aki igazán megmaradt (leszámítva az Üvöltő szeleket, amit 2-3 évente újraolvasok), bár bevallom az Austen hősnők közül sem lopta be magát mindenki a szívembe, és tény, hogy Elizabeth Bennet a mai napig ott áll a képzeletbeli dobogó tetején, akit azért lemaradva, de követ Anne Elliot. És a többiek? Női karaketereket tekintve a többiek nekem csúnyán szólva elhanyagolhatóak és az évek múlásával meg is koptak. A férfi szereplők? Ki ne lett volna szerelmes Mr. Darcy-ba, de tényleg? Frederick Wentworth pedig írhatna nekem is egyszer egy levelet... a többeikről már megfeledkeztem, bár a periférián azért még ott vannak valahol, csak nem emelkednek ki igazán. De jelen bejegyzést a büszkeség és balítéletnek akarom szentelni, úgyhogy vegyük végig gyorsan miért egy kihagyhatatlan olvasmány - azt mondom, talán mindenkinek az életéből.
Szép. A szó klasszikus értelmében egy szép és romantikus történet, ahol biztosra vehetjük, hogy mindenki megkapja a neki járó boldog befejezést és a rosszanindulatú, "gonosz" karakterek pedig elbuknak, ahogy azt egy mesétől is várnánk. Mindezt pedig a csodálatos vidéki Anglia kúriáin és báltermein keresztül követjük nyomon, ahol mindig van egy esti táncos összejövetel, ahol a fiatal hölgynek esélye van megismerni egy igazán ígéretes úriembert, aki talán a Mr. Igazi lesz. Ebben a forgatagban nézzük végig a Bennet lányok sorásának alakulását, akik mindannyian mások: Jane a legidősebb, aki szépségével szinte bármelyik fiatalember fejét elcsavarja, Elizabeth a 'lázadó', aki nem elégszik meg egy csinos ruhával és egy üres fejjel a nők esetében sem, aki kiáll önmagáért - ha kell másokáért is-, és aki nem fél szinte semmitől. A kisebbek közül Lydia a problémás, neveletlen, Kitty aki mindenben követi és Mary, a szürke kisegér, akinek minden társas összejövetel felér egy kínzással. Csak egy gond van a válogatott társasággal: vagyonukat és hozományukat tekintve szinte semmi esélyük egy jó házasságra, mert anyagi háttér híján ugyan ki venné el bármelyik nincstelen lányt, hiába szép vagy eszes? Pláne egy olyan anyósjelölttel a láthatáron mint Mrs. Bennet, akitől minden épeszű férfi még Angliából is kiszaladna. Na már most a nyugalmasabbank tűnő vidéki életüket felpezsdíti egy új látogató: Mr. Bingley, akit természetesen minden hajadon lánnyal rendelkező édesanya szeretne behálózni a kis csemetéje számára és ezzel Mrs. Bennet sincs másként, aki azonnal lecsapna a férfira Jane lánya számára. Két szép fiatal, akik vonzódnak is egymáshoz... mi lehet itt a gond? Hát az később kiderül, ugyanis hiába szép valaki kívül-belül, ha befolyásolható és bamba jellem. Ezzel szemben ott van a két erős, makacs és konok karakter: Elizabeth és Mr. Darcy, akik személyiségükkel pontosan ellenpontozzák a másik párost, és akik állandó harcban állnak egymással.
Szeretem a vidéket. Szeretem Pemberley-t. Szeretem a bálokat. Szeretem a kort. És szeretem Mr. Darcy-t is. Egy csodálatos mese ez azoknak, akik még akarnak hinni a boldog szerelemben, ahol nincs lehetetlen és ahol végül mindenkire rátalál a nagybetűs boldogság. Nyilván köze nincs a valósághoz. De nem is kell. Jane Austen világa nekem pontosan az, ahova jó elbújni: ahol olyan estélyekre járunk, amin elegáns és illedelmes fiatalemberekkel táncolhat az ember lánya, és ami után - a szerencsések - szép szerelemes levelezésekbe bonyolódnak a Nagy Ő-vel, majd a hosszabb udvarlás, a családi jóváhagyás és egy igazán romantikus lánykérés után boldogan élnek amíg meg nem halnak. Persze lehetne itt mélyebben elemezni a karaktereket és kihozni ebből valami korszakos irodalomtörténeti elemzést: de minek? A Büszkeség és balítélet nekem az a történet, ami a Kisasszonyok is: egy felnőtt mese amibe jó belebújni és elfeledkezni arról, hogy mi mennyire egy elcseszett társadalomban élünk és kicsit talán beleélni magamat abba, hogy igen, régen ilyen is lehetett (volna). Ki tudja? Talán ilyen volt, talán nem. Talán tényleg léteztek ilyen tündérmesék, ahol valóban eljött a szegény lányért a herceg fehér lovon. Persze itt is vannak 'rosszak', akik megpróbálnak keresztbe tenni a másiknak, és nem mindenki kapja meg a maga rózsaszín, cukormázas boldogságát... gondoljunk csak Charlotte-ra, aki szinte egy racionális, modern nő: tudja a és ismeri a határait, el is fogadja azokat és inkább bevállal egy unalmas, szerelem nélküli házasságot, minthogy vénlányként a szülei nyakán maradjon - persze ehhez hozzá kell tenni azt, hogy az adott korszakban milyen lehetőségei voltak egy nőnek és ő mondjuk, hogy kihozta ebből a maximumot annak fényében, hogy milyen más opciók voltak nyitva számára. Dögös szélhámosok itt is akadtak. Nincs illúzió. De a főszereplőket tekintve mindenki "révbe ér", ami ugye a regény egyik kedvenc kifejezése. És tipikus romantikus lányregényben arról már nem igazán szól majd a fáma, hogy a mindennapi házaséletben hogyan teljesítenek majd a szereplők: nem is kell. A végére érünk és egy sóhajjal visszacsukjuk ennek a mesének a fedelét. A Bennet lányok, a bálok és Mr. Darcy pedig ott várnak majd később is, hogy amikor újra szükségünk lesz rájuk, feldobják az olvasót ezzel a szép történettel. Szeretem a mai napig.
Értékelés: 5/5
Csodálatos lények lehettek a régi angol papkisasszonyok – egy kis faluban elásva, vénlányságra és tüdőbajra kárhoztatva hervadhatatlan regényeket tudtak írni az emberi természetről és szenvedélyekről. Jane Austen is vidéki papleány volt, mint a Brontë nővérek. Hat teljes regény maradt utána és néhány töredék. Ennek a viszonylag kis életműnek legismertebb és sok kritikus szerint a legjelentősebb darabja a Büszkeség és balítélet. Mint Austen többi regényét, ezt is feszes szerkezete, klasszikus stílusa, szellemes dialógusai, pompás pszichológiája és nem utolsósorban írónőjének csillogó okossága teszik ma is élvezetes olvasmánnyá.Kiadó: több féle, friss kiadás is
Eredeti cím: Pride and Prejudice
Fordította: Sárossy-Beck Anita, Weisz Böbe, Szenczi Miklós stb
300-400 oldal között (kiadás függő)
0 Megjegyzések