JAMES JONES: MOST ÉS MINDÖRÖKKÉ

"Szerettél már valaha igazán valakit vagy valamit? Például egy nőt: voltál már szerelmes? Ha tényleg igazán szeretted, ugye, sose jutott eszedbe, hogy megbocsáss neki valamit? Igaz? Akármit csinált, azt mind helyesnek találtad, nem? Akármilyen fájdalmat okozott vele. Akit szeretünk, annak nem kell megbocsátani. Megbocsátani azoknak kell, akiket nem szeretünk. – Ha szeretsz valakit – mondta Jack Malloy –, soha eszedbe se jut, hogy megbocsáss neki. Az lehet, hogy állatian összeveszel vele valamin, és foggal és körömmel próbálod meggyőzni, megváltoztatni, de ha vége a veszekedésnek, és fikarcnyit se változott, akkor továbbra is elfogadod olyannak, amilyen. Sose lehetsz olyan öntelt, olyan gőgös, olyan fölényes, hogy azt mondd magadban, vagy neki, hogy „megbocsátok neked.”

Ismételten maradtam a komfortzónámban, mikor ezt a regényt annyi év halogatás után végre levettem a polcról. Többek között azért vártam az olvasásával ilyen sokáig, mert nekem egyszer valaki azt mondta: "Tudom, hogy az Oroszlánkölyköket szeretted, de hidd el, ez még annál is sokkal jobb lesz." Ezek után ne lenne magas elvárása az embernek, ráadásul akkor, ha egy olyan valaki ajánlja neki, akinek az ízlésében maradéktalanul megbízik? Egyszerűen nem akartam belekezdeni, tartogattam, Aztán elfogytak az éppen izgalmasnak tűnő regények... és jött James Jones. Nem mondhatnám, hogy rövid. Sőt. Két kötet. Olvasod, olvasod, és valahogy nem fogynak a lapok. Egyébként a legismertebb háborús regények között tartják számon, az író 1952-ben ezért az írásáért el is nyerte a National Book Award-ot, ami nem kis teljesítmény, hiszen ez volt az első publikált műve. Fordításban szinte minden kötete elérhető magyarul... amivel igazán nagy problémám van, az a kiadása. Illetve a kiadások minősége. James Jones esetében szerintem igenis nyugodt szívvel beszélhetünk szépirodalomról, azonban ha vesszük a fáradtságot és végignézzük, hogy milyen magyar kiadások állnak a rendelkezésünkre, ha tőle szeretnénk olvasni... hát hogy is mondjam, egy jobb érzésű könyvmoly lefordul a székéről. Én mindenesetre csalódott vagyok. A saját példányom például elég régi, antikvár kiadás, de voltaképpen ennek most már örülök. Sokkal szívesebb nézem a kissé megkopott de sima vászonkötésű borítóját a könyvespolcomon, mint, hogy egy csiricsáré, kifejezetten ronda új kiadást tegyek fel mellé... tisztelet a kivételnek, azaz a Trivium Kiadónak. A viszonylag új kiadású Most és mindörökké még korrekt szépségfaktorral rendelkezik. De az esztétikum után jöjjön a történet. Kevésbé háborús, mint amennyire vártam. Nyilván a korszak, az évek adottak, de maga a történet háttere sokkal visszafogottabb: II. világháború, Hawaii szigetek, kiképzéseken résztvevő katonák, akik valahogyan mégis távolabb kerülnek a tomboló harcok zajától, és akik számára először még elképzelhetetlennek tűnik, hogy valamilyen úton-módon a csak hírből hallott rémségek egyszer őket is elérjék. Ennyit körülbelül még én is tudtam az olvasás előtt: és valószínűleg ebből fakad, hogy azt hittem a Pearl Harbor című film könyvváltozatát fogom olvasni. De elég nagyot tévedtem. Először is megismerjük Prew-t, aki éppen új osztaghoz kerül. Megtudjuk róla, hogy makacs, konok fiatalember, aki elképesztően tehetséges kürtös, valamint jól képzett bokszoló is. A gondok akkor kezdődnek, amikor is új alakulata sehogyan sem tudja rávenni, hogy belépjen a helyi bokszcsapatba... hát jönnek a várható fenyítések és buktatók, de minden erőfeszítés ellenére, még a századosa sem tudja rábírni Prewt a "sportolásra". A rossz kezdés után azért lassan barátok is akadnak majd a laktanyában, akikkel a fárasztó és kötelező napi katonai gyakorlatok után... nézzük csak... elkártyázzák a zsoldjukat, vagy éppen beutaznak a közeli városba ahol piára és nőkre szórják el a visszanyert vagy éppen összespórolt pénzüket. Egy ilyen kis kiruccanás alkalmával találkozik Prew az egyik legelitebb bordély gyönyörű lányával, Lorene-nel. Na most katonák ide, háború oda, még abban az időben sem volt kifizetődő, ha az ember egy hivatásos nőbe szeretett bele. Azonban itt még is megtörténik a lehetetlen.

De nem csak Prewitt közlegény mindennapjait követjük nyomon. Megismerjük Warden főtörzsőrmestert, aki úgy dönt, bosszúból elcsábítja a helyi százados, Holmes feleségét. Persze érzelemről szó sem lehet... így aztán naná, hogy fülig belebonyolódik majd a megoldhatatlannak tűnő érzelmi szálak gombolyagába. Aztán színre lép Starks és Maggio is, akik újabb színt visznek fel a szereplők tablójára. És mindeközben, amíg szépen és viszonylag lassan csordogálnak a személyes történetek eseményei, a háttérben ott feszül a II. világháború fenyegető és félelmetes képe... de ez csak pillanatokra villan fel teljességében, inkább csak ott lapul a háttérben, halkan, sunnyogva. Ami igazán fontos szerephez jut: a társadalmi osztályok és rétegek különböző helyzete, az eltérő és egyenlőtlen mindennapok. Erről kapunk többször, erősen egy- egy ecsetvonásnyi, arculcsapós információhalmazt, és Jones végül ezekben a felvetett problémákban helyezi el egymástól eltérően a főszereplőit. Így ismerjük meg az érzelmi játszmákat, a tiltott és titkolt kalandokat, azokat a belső harcokat, amelyeket napról napra kellett megvívniuk, és mindemellett ami talán a legfontosabb: a túlélés mindenfajta formájú és színű szabályait. Ebben a regényben az állandóan fűtött változás tombol. Az, hogy semmi sem állandó. Hogy bármennyire is közhelyes, de a hamis nevetés és felvetett mosoly mögött ezek az emberek megpróbálták megragadni a pillanatot, ami még megadatott nekik, hiszen nem tudhatták melyik lesz majd az utolsó. Azt, hogy most vannak, most élnek. És most kell meglépni azt, amit szeretnének, nincs idő várni. Van a most, és más már voltaképpen: semmi. És a szereplőink közül ezt ki-ki a maga módján, a saját lehetőségeihez mérten próbálja magához ragadni ezeket a töredékeket: tiltott utakkal, házasságtöréssel, lenézett szerelemmel, a hatalom és a háború elleni lázadással... bármilyen módon, csak cselekedni, élni egy kicsit. Jones regénye vitathatatlanul szép. Szerettem, már amennyire egy ilyen témájú regényt szeretni lehet. Ennek ellenére azt éreztem mikor az utolsó oldalt is befejeztem, hogy egy kicsit talán túlírt, itt-ott feleslegesen részletes és időhúzó. Kevés a háborús élet, túl sok a személyre lebontott emberi vívódás. És be is csapott, hiszen zseniális a karakterépítése. A két főszereplő Prew és Warden személyisége behúz magával a csőbe és jól át is ver: megkedveltem Prew alakját, mentem vele, aztán félúton egyre jobban elvesztettük egymást. És ekkor jött Warden, aki a rossz indítás után végül igazán közel került a szívemhez, miközben Prew egyre távolodott. És körülöttük mozog rengeteg, szinte a megszámlálhatatlan fontos és kevésbé fontos, sokszor arctalan szereplőgárda. És a második kötetben végre - "végre" - a világháború a békésnek tűnő Hawaii szigeteket is eléri, harcba hívva a hőseinket. És persze a szerelem... ott van valahol a szerelem is.

Értékelés: 5/4.5

A terjedelmes regény cselekménye Hawaiion játszódik, 1941-ben, egy amerikai támaszponton. Hősei túlnyomórészt egyszerű emberek, közkatonák, de igazi hőse talán nem is egyetlen ember, hanem egy teljes gyalogosszázad, amelyben az aljasságtól a heroikus emberi tisztességig megtalálható egy kis emberi közösség teljes erkölcsi skálája. A cselekmény a század mindennapi életének ábrázolása, s ennek során Jones könyörtelen kritikát gyakorol az amerikai hadsereg brutális, az emberi méltóságot semmibe vevő módszerei, fasiszta tendenciái felett. Ebben a hadseregben a gyűlölet mély szakadékai választják el egymástól a legénységet, az altiszteket és a tiszteket – lélekölő, pokoli világ ez, amely minden tisztességes embert katasztrófába kerget. Bár ebben a sötét világban is fel-felcsillan az emberi melegség, a humor, a regényt a tragikus alaphang jellemzi. Jones széles körképében nemcsak a második világháborús jelen időt érzékelteti, hanem megeleveníti a háborút közvetlenül megelőző amerikai múltat is – a nagy gazdasági válság általános illúzióvesztését és erkölcsi zűrzavarát: mindazt, amiből a mai Amerika ellentétekkel és ellentmondásokkal teli társadalma és világméretű hatalmi politikája kinőtt. Jones a XIX. század nagy epikus hagyományának méltó örököse. Regénye – hatalmas körképével, epikus távlatával, alakjainak gazdag egyénesítésével, tragikus emberi tisztaságeszményével – felejthetetlen élmény az olvasó számára.