"Nem figyelhetek tovább némán. Mindenképpen szólnom kell kegyedhez, a rendelkezésemre álló eszközökkel. Átjárja lelkem. Gyötrelem és remény viaskodnak benne. Ne mondja, hogy túl késő, hogy oly drága érzései mindörökre kihűltek. Ismét felkínálom magamat, a szívem még inkább kegyedé, mint akkor, amikor 8 és fél évvel ezelőtt összetörte. Ne merje azt mondani, hogy a férfi hamarabb felejt, mint a nő, hogy a szerelmének korábban vége. Senkit sem szerettem, csak kegyedet. Igazságtalan voltam talán, gyenge és megbántott, de állhatatlan soha…"
Párápáppá! Végre kiolvastam az egész Austen-életművet. Nem tudom miért éppen a Meggyőző érvek maradt legutoljára, mert bizony nagyon kíváncsi voltam már rá, több helyen láttam, hogy ez jobb mint a Büszkeség és balítélet (ami az egyik kedvencem), sőt a borító hátulján olvasható fülszöveg is hasonló ígéretet sugall. Nem akarom letörni a lelkes olvasóközönséget, sőt, megkockáztatom, hogy most kapok a nyakamba pár fújjolást, de ezzel én nem tudok egyetérteni. Nem rossz, tény. Jobban szerettem mint az Emmát, vagy A mansfieldi kastélyt, de ettől függetlenül nem került fel az élmezőnybe: nálam valahol A klastrom titkával áll egy szinten, ami kicsi elfogultság utóbbi iránt, azt hiszem nagyon-nagyon jó pillanatban kapott el, így egy picikét a szívem csücske lett. Szóval ez egy megosztott harmadik hely, mert a másodikon az Értelem és érzelem, az elsőn pedig (feltételezem nem nagy meglepetés) a Büszkeség és balítélet csücsül.
A filmet most nem nagyon tudom belekeverni, még olvasás előtt néztem bele, nem akartam tudni, hogy hogyan alakul a vége, és a felénél kikapcsoltam. Kár volt, nem győztem kitörölni a színészek arcát a fejemből, ugyanis szerény véleményem szerint az Anne-t alakító nőszemély botrányosan nem illet a karakterhez... Austen azt írja róla, hogy idősebb korára virágzott ki szépsége (vagy valami hasonló, most nem kerestem ki a megfelelő idézetet... tipikus lustaság!!), de hát könyörgöm, az itt hol látható? Egy Austen-hősnő nem ilyen! De hagyjuk is, szóval a lényeg. A főszereplőnk Anne Elliot. Végre nem egy szabvány történet, ugyanis Anne nem az a szereplő aki találkozik álmai pasijával, egymásba szeretnek, de nem lehetnek együtt, jön egy kis huzavona, némi félreértés, megoldás és happy end. Anne már találkozott vele, ismeri ezt a férfit. Wentworth kapitány jó pár évvel ezelőtt viszonozta a fiatal lány érzelmeit, a kezét is megkérte, de a boldog esküvő bizony elmaradt, hála a nagyszerű Elliot famíliának. Az idő múlásával Anne beletörődik, hogy belőle bizony vénkisasszony lesz, hiszen az egyetlen férfi akit szeret-szeretett elment és valószínűleg soha nem tér vissza. Micsoda fordulat... Wentworth kapitány bizony visszatér, csakhogy sértettsége az évek múlásával sem csillapult, és egyáltalán nem hajlandó tudomást venni Anne létezéséről... legalábbis először úgy tűnik. De vajon minden érzés nyomtalanul eltűnt?
Jó,jó talán nincs is benne akkora fordulat, eléggé kiszámítható, hogy ki milyen, mit fog tenni, vagy éppen mi is lesz ennek az egésznek a vége. Ennek ellenére azért izgibb az átlagnál. Ami fura volt, hogy nehezebben tudtam megkedvelni Anne-t mint vártam. Falra mászok a tehetetlen emberektől és lássuk be, azért ezen a téren van némi vaj a hölgyemény fején. A másik: a kretén famíliája... te jó ég, mennyi idióta és nyavalygó ember egy helyen, néha a falba vertem volna a fejem tőlük, borzasztóan idegesítőre sikeredtek! :) Aztán persze, jött Wentworth kapitány, aki bár a regény elején nem, de végén totálisan levett a lábamról. Az a levél! Nem vagyok az az olvadozós típus, de majdnem lefolytam a székből, amikor ide jutottam. Hol vannak ma már a hasonló lovagok? Szívem szerint bekeretezném, és kitenném a falra, annyira gyönyörű! Szóval szép, megszerettem, de nem lett a kedvenc Austen-könyvem. Ezek után jöhet a film, majd megpróbálom kizárni, hogy én (próbáltam!) nem ilyennek képzeltem Anne Elliotot!
Értékelés: 5/4.5
Kaphat-e a sorstól újabb esélyt a boldogságra egy érzékeny, eszes és jószívű hölgy, miután éretlen lánykaként botor módon hagyta magát lebeszélni a párválasztásról? Ezzel a kérdéssel szembesül az özvegy Sir Walter középső lánya, Anne Elliot, amikor szomszédságukban felbukkan nyolc évvel korábban kikosarazott udvarlója, méghozzá immár jómódú tengerésztisztként. S ha valóban révbe érhet, Anne vajon az egyszer már elutasított Wentworth kapitány oldalán találja meg a boldogságot és harmóniát, vagy annak az elragadó idegennek a párjaként, akivel a legváratlanabb helyzetekben találkozik újra meg újra? Utolsó – sokak szerint legjobb – regényében Jane Austen a rá oly jellemző otthonossággal és kitűnő lélekrajzzal tárja az olvasó elé a vidéki úrilakok társasági életének mozzanatait, a szerelem ösvényén csetlő-botló hősnő életének bonyodalmait, s a nagyvilági úrhatnámságban tespedő léha alakok parádéját. Az örök klasszikussá vált szerző hívei természetesen most sem csatlakoznak: elnézően derűs mosollyal követhetik nyomon, hogyan küzd meg Anne lelkében az értelem és érzelemmel, miközben környezetének bölcs iróniával ábrázolt páváskodó alakjait inkább büszkeség és balítélet jellemzi.
Eredeti cím: Persuasion
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó, 2010
Fordította: Tomori Gábor
272 oldal, 3000 Ft
0 Megjegyzések