"A novemberi fák és bokrok, mintha csak pillanatokra vetkőztek volna le - zölden élnek az emlékezetben, piros katrincák, sárga kendők, gyerekzsivajok és kamaszcsókok csak úgy múltak el ágaik közül, mint a nyári pillangók. Ha én mesélem, nincs ízük, zamatjuk. Amikor Iván beszélt róluk, lángocska gyúlt minden ágon."
Kádár Erzsébet novelláskötetét a Húzzunk kék harisnyát... molyos kihívásnak köszönhetem, ha nincs ez az esemény sajnos valószínű, hogy észre sem vettem volna. Persze ez is egy megszerezhetetlen darab, csak egy 1966-os kiadást ért meg. Nagyon nagy szerencsének éreztem, hogy otthon, a megyei könyvtárban volt belőle egyetlen egy példány, amit nagyon lelkesen ki is vettem... hát, valószínű, hogy szegény évek óta nem láthatott napfényt, az alsó raktárból kellett előbányászni, ráadásul olyan vastag porréteg társaságában érkezett meg hozzám, hogy annak nagy részét már én sem tudtam róla eltüntetni, a borítója a felismerhetetlenségig elszíneződött. Mielőtt belevágtam volna, kicsit kutakodtam az írónő után, ugyanis semmit sem hallottam róla azelőtt. Eléggé meglepett, hogy egy Nyugatos hölgy novelláit tartom a kezemben. Kádár Erzsébet Szabadkán született középbirtokos családban és a képzőművészeti főiskolán tanult festőművésznek. 1936-ban nyerte el a Nyugat egyik pályázatát, a Reggeltől estig című novellájával, ami a Kegyetlenség című kötetében is az első helyet foglalja el. 1943-ban jelent meg a Harminc szőlőskosár kötete, azonban ebben még jóval kevesebb írása kapott helyet, mint később a Kegyetlenségben. Fiatalon, a negyvenes éveiben, egy gázszivárgás miatt hunyt el, így más írása már nem születhetett meg. Annak ellenére, hogy Kádár Erzsébet személye kevésbé ismert, a tudósok a magyar novellairodalom legjobb mesterei közé emelik. Akkor, hogy lehet az, hogy a neve ennyire ismeretlen?
21 novella. Van itt megcsalt feleség, gyermekszemszögből látott nevelőnő, az ebédlő közepén növő diófa, elveszett jegygyűrű, gazdag tolvajok esete, egy festőnő szerelmi élete, sőt, még nyolc hét Szentendrén is. Az írónő színes palettáról dolgozik, az egyik történet különösebb mint a másik, fordítasz egy oldalt, és hirtelen már egy teljesen más esemény díszletei közé csöppensz. Volt, hogy egyik-másik novellának kevésbé kapott el a hangulata, de közben azokra is pontosan emlékszem... hiába tetszett kevésbé, ennek ellenére sem tudtam elfelejteni, minden kis apró mozzanat megmaradt bennem. A sellő az egyik kedvencem volt. A helyszín egy különös hangulatú szanatórium, ahol egy gyógyulni érkezett nő napjába látunk bele, a látogatóba érkező férj szemén keresztül. A kezdeti idill azonban hamar a darabjaira hullik, amikor a férfiban felmerül a gyanú, hogy a nyugalmat élvező felesége talán nem is olyan magányos mint azt gondolta. A Kápolnási őszben egy vidékre küldött menyasszonnyal találkozunk, akitől mindenki azt várja, hogy végre elfelejtse messzire küldött, valószínűleg azóta már elesett vőlegényét. A lány hiába élvezi a kastély körüli életet unokatestvérei társaságában, nem ismeri fel a valódi érzelmeit, és elsétál az igaz szerelem mellett. Az Unokatestvérek két nő, Vilma és Éva kapcsolatát boncolgatja, és a társadalmi különbségekre van kihegyezve, a meg nem értettség színhelye pedig egy budai villa. A családi elutasítás története. Az Augusztus című novella két fiatal szerető története, a beteljesületlen szerelemről mesél... a titkokról, hazugságokról, és persze szenvedélyről. Picit elfogult voltam a vidéken játszódó novellákkal, mert azokban az írónő különösen megcsillogtatta a gyönyörű tájleírásait. Egy mondattal képes volt megteremteni a kellő hangulatot, és azonnal megjelent a szemem előtt az egész vadregényes, ködös, erdős, kastélyos helyszín.
A címadó Kegyetlenség volt az egyik legnagyobb kedvencem. Egy nevelőintézetben találkozik egymással az új anya és mostohagyermeke... azt viszont, hogy mi a történet inkább nem mesélem el, a bonyodalom egy ajándékba szánt könyvvel indul, de ennél természetesen sokkal mélyebb célja van az írónőnek. Kádár Erzsébet novelláskötete egy igazi gyöngyszem. Azóta is próbálom felkutatni, de eddig még nem jártam sikerrel, de nem fogom feladni, a polcomon szeretném tudni, mindenáron. Nekem kicsit olyan volt olvasni ezt a kötetet, mintha egymástól független regényeket tartottam volna a kezemben, amiket hirtelen, véletlenszerűen felcsaptam, elolvastam egy fejezetet, aztán félretettem. Minden egyes novella egy pillanatkép valami nagyobb egészből, akár egy teljes regényből, amikbe csak pár pillanatra kapunk betekintést, aztán hirtelen az orrunkra vágják az ajtót, és mire észbe kapunk, már ki is lettünk rekesztve egy újabb történetből. A legtöbb novella egy hosszabb, jobban kibontott, vagy éppen továbbvitt cselekményt is megért volna, kicsit sajnáltam, hogy egy-kettőből csak apró villanásokat tudunk elkapni. Talán ha Kádár Erzsébet jóval tovább él, akkor írt volna egy regényt is... vagy akár regényeket, de mivel sajnálatos módon ez nem így alakult, be kell érnem ezzel az összefűzött darabbal, és ha mást nem, hát továbbgondolni a szeretett novelláim vonalát... mert bár az írónő tollából csak rövid írások születtek, ettől függetlenül azt a bizonyos ajtót nyitva hagyta, nem zárta le őket... egyik irányban sem. Az, hogy a szereplőkkel mi történik majd a jövőben, vagy mi történt a múltban, rejtély. De pont ettől olyan izgalmas... szabadon elengedhetjük a fantáziánkat... egy kis segítséggel, és az írónővel karöltve.
Értékelés: 5/4.5
Kádár Erzsébet kis terjedelmű életműve értékben a legjobb kortársak művével vetekszik. Életében egyetlen elbeszéléskötete jelent meg, Harminc szőlőskosár címmel; kis példányszámban, a legrosszabb időben, 1944-ben; ez magyarázza, hogy neve olyan gyorsan feledésbe merült. A Kegyetlenség a Harminc szőlőskosár anyagát tartalmazza, kiegészítve néhány, csak folyóiratban publikált írásával. A könyv címe jelképes, pon.tosan jellemzi írásait. Témái és ítéletei szigorúak, arról a dzsungelrétegről rajzol leleplező portrét, melyből maga is származott, s amelyet kevesen ismertek olyan megbízhatóan, mint ő. Az apró rezdülésekből, alig észrevehető gesztusokból indulnak ki mesterien szerkesztett írásai, melyek szimbolikus jelentést és jelentőséget kapnak a mindig lényegre szorítkozó történetben. „Miért érdemes írni? Mert írás közben közelebb férkőzünk a dolgok lényegéhez” – írta egy vallomásában. E szerényen megfogalmazott, de nagyra törő vallomást hitelesítik és igazolják az írásai.
Kiadó: Magvető Kiadó, 1966
314 oldal, nem kapható,
0 Megjegyzések