KERSTIN GIER: SMARAGDZÖLD

"Amikor megcsókolsz, Gwendolyn Shepherd, az olyan, mintha elveszteném a kapcsolatot a szilárd talajjal. Fogalmam sincs, hogyan csinálod, vagy hol tanultad. Ha egy filmből, akkor mindenképpen meg kell néznünk együtt. – Egy pillanatra elhallgatott. – Amit tulajdonképpen mondani akartam: amikor megcsókolsz, akkor semmi mást nem akarok többé, mint téged érezni, és a karomban tartani."

Emlékszem, hogy miután befejeztem a Zafírkéket - Gwendolyn történetének második részét - mennyire akartam a tudni a történet végét, ugyanis a Smaragdzöld a trilógia utolsó darabja. De akkor még nem volt kapható, úgyhogy türelmesen vártunk rá... mert végül is rajongó lettem, vagy miféle. Bár már akkor is úgy éreztem, hogy kezdek kinőni az ifjúsági irodalomból, ez a folyamat azt hiszem most érte el a csúcsát. Lecsengett bennem az egész, valahogy eszembe se jutott, hogy a megjelenése után megszerezzem ezt a könyvet, túl sok idő telt el addig: aztán teljesen véletlenül hozzám került, csak úgy, ajándékba. Most, hogy itt volt a karácsonyi szünet, az agyam már nagyon vágyott valamire, ami kicsit könnyebb és kevésbé súlyos szakirodalom, úgyhogy végül arra jutottam: megpróbálkozom vele. Mi baj lehetne? Gwendolyn időutazásos története régen tetszett, mert nem volt az a tipikus urban fantasy, ahol angyalok, meg vámpírok meg mit tudom én még mik jönnek-mennek és folytatnak élet/halál harcot valami barna hajú, barna szemű gimis lány miatt. Gwen ugyebár örökölt egy időutazó gént és bekerült a tizenkettek körébe, az utolsóként: ő a Rubin. Mivel sajnos a nagy agyak, akik ezt az egész szövetséget irányítják - valamilyen oknál fogva - elszámították magukat, nem Gwen volt az, akit kiképeztek, oktattak és felkészítettek erre az életre, hanem az unokatestvére. Miután a félreértést tisztázták, Gwent is bedobták a mélyvízbe: történelmi leckék, ruhapróbák, előre megtervezett időutazások és kötelező megjelenések Saint Germain gróf előtt... mind teljesen felborítják az életét. És ezt csak pár hét alatt. De Gwen oldalán ott vab Gideon is; nem nagy titok, szerelem is kibontakozik, de a folytonos félreértések miatt Gwen szíve darabokra törik a második kötetben... és ebben az állapotban látjuk viszont újra. Szerencsére ott van mellette egy legjobb barátnő, Leslie és a láthatatlan vízköpő, Xemerius is. nagy baj talán mégsem lehet... vagy mégis? Gwen retteg az előtte álló feladattól: az ismételt találkozástól a félelmetes és titokzatos gróffal. Aztán ott van még a kronográf kérdése, ami bár Gideon feladata lenne, Gwent is érinti: hogy fogja megtalálni Lucy-t és Pault, hogy beolvashassa a vérüket... hiszen valahol a múltban bujkálnak.

De ott van még a titokzatos nagypapa, akivel Gwen az elapszálások, azaz a múltban tett látogatások során titokban találkozgat... és terveket szövöget. Mit rejt el neki fiatalon a nagyapja? És vajon hová? Hogy fogja megtalálni? És mi pontosan Saint Germain gróf terve a fiatalokkal, mit akar elérni? Számos ilyen és ehhez hasonló megválaszolatlan kérdés tölti ki Gwen gondolatatit, miközben úgy tűnik, Gideon csak játszott az érezlmeivel, és valójában nem is szereti... vagyis Gwen ebben a tudatban van. Mindenki rejteget valami titkot, senkiben sem lehet igazán megbízni: még szerencse, hogy Leslie olyan nagy segítség Gwennek ebben a hihetetlen káoszban... miközben még a lelkét is ápolja órákig tartó telefonálással. Persze ez nem minden, a családdal sincs minden rendben otthon: Gwen édesanyja valamit nem mond el, az öccsében szövetségesre lel a "kincskeresés" során, a különös inas talán nem is olyan merev mint amilyennek eddig tűnt... és hát Glenda néni és az idegesítően kíváncsi és irigy Charlotte sem könnyíti meg Gwen mindennapjait. Lesz itt múltbeli bálozás, menekülés, harc, egy szellem megmentésére kiagyalt ötlet, generációkon átívelő cselszövés és jelenben zajló gimis házibuli... és rengeteg kérdés, soksok válasz, na meg még több titok. De Gwen mindezek ellenére jól állja a sarat, sőt, egyre erősebb lesz. Nem hiába, hiszen ő a Rubin, akivel teljes lesz az időutazók köre. Vajon ki is az igazi ellenség és kiben talál szövetségesre? Mi a helyzet valójában Gideonnal? És hány lehetetlen kalandba tud még belekeveredni ilyen rövid idő alatt? Mindezt a ködös-esős Londonban... ahol még egy kötött, viktoriánus kismalac is felbukkan majd. Nem tudom... jó volt, de mégsem igazán. A Zafírkékben az volt a dolog lényege, hogy bár izgalmas volt, mégsem derült ki semmi nagy titok: ezért vártam annyira a befejező kötetet, hogy abban majd végre minden megválaszolásra kerül. Az is lehet, hogy csak én vártam tőle túl sokat. Gideon és Gwen bosszantóan elbeszélnek egymás mellett, ebből persze számos félreértés lesz és teljesen feleslegesen szenvednek ennyit. Aztán ott van Leslie, aki néha olyan, mint a Harry Potter könyvekben Hermione... azaz bosszantóan tudálékos. A második részben valamilyen oknál fogva felbukkan Gideon öccse is, akiről végig azt hittem, hogy majd kulcsfontosságú szerepe lesz az események folyásában... megint tévedtem. És még lehetne folytatni a sort Charlotte-al, - akit szívem szerint beletuszkoltam volna a ház kéményébe, hogy utána alágyújthassak -, az idegesítő férfiakkal a Temple-ből, vagy éppen a gimnáziumban kísértő szellemmel, aki nem hajlandó felfogni, hogy igenis, több száz éve halott.

Xemerius-t például nagyon megkedveltem a második részben, de most már néha ő is az agyamra ment az állandó szövegelésével. De ami a legbosszantóbb, hogy a nagy tit(k)ok, nem is olyan nagy durranás(ok). Minden a lehető legkönnyebben megoldódik, Saint Germain grófról végül is szinte alig tudunk meg többet mint előtte, valamint a Lucy és Paul vonal is gyenge lett... persze szerintem. Nem tudom mi is volt igazán a bajom ezzel a befejezéssel: talán, az, hogy nem volt izgalmas. Aranyos, na az igen. Gideon és Gwen kapcsolata tipikus gimis szerelem: csupa veszekedés, féltékenység, mégis újra és újra kibékülnek... persze ebben is van segítségük... na meg ellendrukkerük is akad. A várt lezárást ugyan megkaptam, de az egyik fordulat mégis nyilvánvaló volt, még csak nem is pukkant. A másik? Hát, egyszerűen el lett intézve. Lehet, hogy már nem nekem szólnak ezek a témájú könyvek... mindenesetre nem bántam meg, hogy befejeztem. Kedves kis trilógia lett, sajnálom, hogy a lezárása kevésbé tetszett. Egyszer megérte kategória.

Értékelés: 5/3

Mit tesz az, akinek összetörték a szívét? Úgy van. Telefonál a legjobb barátnőjével, csokoládét majszol és hetekig dagonyázik a boldogtalanságban. Csak az a bökkenő, hogy az akarata ellenére időutazóvá vált Gwendolynnak egészen más dolgokra kell tartalékolnia az energiáit: például a túlélésre. Mert azok a szálak, amelyeket a kétes hírű Saint Germain gróf még a múltban illesztett egymáshoz, immár a jelenben is veszélyes hálóvá szövődtek. Ahhoz, hogy felfedjék a titkot, Gideonnak és Gwendolynnak nem elég eltáncolni egy menüettet a 17. század egyik legpompásabb bálján, hanem hanyatt-homlok kell belevetniük magukat a kalandokba bármelyik évről is legyen szó… Érzelmi hullámvasút az évszázadokon keresztül: Gideon és Gwen kalandjai Kerstin Gier, kitűnő bestseller-szerző tollából.