" Egy idő után Grace tényleg elaludt a mellkasomon, én pedig sikertelenül próbáltam követni a példáját. Aztán újra kinyitottam a könyvet, és a haját cirógatva olvastam tovább a légzése háttérzenéjében. A teste súlya földhöz szegezte a gondolataimat, és abban a pillanatban sokkal inkább része voltam a világnak, mint valaha."
Nagyon régen fordult velem elő, hogy ennyire vártam már egy sorozat utolsó részét, ami ennél a trilógiánál különösen érdekes, mert anno nagyon idegenkedtem a Shiver - Borzongástól, egy Alkonyat koppintásnak tartottam. Amikor mégis rávettem magam az olvasásra eléggé pofára estem, mert pillanatok alatt beleszerettem Grace és Sam történetébe. Jött a második könyv, ami visszagondolva nem szárnyalta túl a korábbit, de tartotta a szintet, így továbbra is rajongója maradtam Maggie Stiefvater történetének. És most itt vagyunk. Lezártam egy újabb sorozatot... végre feltehettem a polcra a befejezést. Igazából nem tudom megmondani mire számítottam. Most, hogy ennyi megjelenés volt, tudtam, hogy ezt mindenképpen szeretném, de féltem is tőle, húztam az időt, nem akartam belekezdeni. De persze győzött a kíváncsiság, és mikor már mindenen túljutottam, egy nagy sóhajjal elhelyezkedtem a fotelben, és vártam, hogy végigsöpörjön rajtam valami hihetetlenül csodálatos Mercy Falls-i mese...
Nem. Nem ment. Valami nem volt a helyén, a Maggie-varázs elveszett, és egyszerűen nem értem, hogy miért. Először magamat hibáztattam, hogy biztos túl sokat vártam, tűzijátékot és csillaghullást akartam, és szegény könyv nem tudta megugrani az elvárásaimat. Mikor elolvastam az utolsó oldalt és magam mellé tettem, rájöttem, hogy ez nem lehet ilyen egyszerű... hiszen ha az első-második rész képes volt teljesen levenni a lábamról, akkor most miért nem érzem azt amit kellene? Hiába szerettem bele újra Sambe, Grace karaktere teljesen eltűnt, szomorú, hogy a Cole-Isabel vonal érdekesebbé vált, és teljesen elnyomta a főszereplők történetét. De ezt még mind megbocsátanám, ha legalább a cselekmény ütött volna egy hatalmasat... ezzel szemben unalmas volt, és ez az ami végképp letört. Mi ez? Hogy lehet az, hogy ennyire jó trilógia így ér véget? Nincsenek tények, nincsen lezárás, nincsen izgalom, nincsen AZ a szerelem, nincsen meg az a jól ismert szikra ... van ez a 300+ oldalas könyv, ami csalódást okozott, és kizökkentett a megszokott hangulatomból.
Nem tudok így befejezni egy számomra kedves sorozatot, szóval megpróbálom kigyűjteni azokat a dolgokat amik azért még még fel-felcsillantak olvasás közben, és ezek legtöbbje Sam alakjában csoportosult. Ezért választottam ezt az idézetet is. Sam gondolatai, érzései olyanok voltak számomra mint a Shiver visszatérő fuvallatai, felidézték azt, amiért megszerettem ezt az egészet... most már mindig az egyik kedvenc szereplőm marad. Biztos, hogy egyszer megkeresem a Sam-szobát: izzókkal, és a mennyezetről lecsüngő papírdarvakkal... létezhet ilyen? Mert ha igen, szeretném megtalálni... Bár ez a lezárás tényleg nem az volt amire számítottam, a Mercy Falls-i farkasok története mindig kedves marad a szívemnek, a lényeg, hogy csak a szép emlékeket őrizzem meg ebből a meséből. Remélem, hogy a hozzám hasonló rajongók kevésbé csalódtak a lezárásban, aki pedig még csak most kezd bele ne csüggedjen, közhely, de igaz: ízlések és pofonok!
Értékelés: 5/3
akkor…
amikor Sam megismerte Grace-t, ő farkas volt, Grace pedig ember. Sam végül megtudta, hogyan
lehet ember, szerelmük a különös távolságtartásból a közös élet intenzív közelségévé változott.
most…
Itt véget is érhetne a történetük. De Grace nem maradhat ember. Ezúttal ő a farkas. És Mercy Falls farkasait egy végzetes, különös vadászat fenyegeti.
örökké…
Sam bármit megtenne Grace-ért. De képes-e egyetlen fiú és egy szerelem megváltoztatni az ellenséges, veszett világot? A múlt, a jelen és a jövő összeomlani készül, egyetlen pillanatban – élet és halál pillanatában. A búcsú vagy az öröklét pillanatában.
Eredeti cím: Forever
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó, 2011
Fordította: Gazdag Tímea
377 oldal, 3000 Ft
0 Megjegyzések