NICOLAS BARREAU: A NŐ MOSOLYA

"Én például gondolatokat gyűjtök. Hálószobám egyik falán színes cédulák vallanak a gondolatokról, amelyeket rögzítettem, nehogy feledésbe merüljenek. Megannyi gondolat kihallgatott kávéházi beszélgetésekből, szertartásokról és jelentőségükről, éjjel a parkban váltott csókokról, a szívről és bizonyos szállodai szobákról, kezekről, kerti padokról, fényképekről, titkokról és kipattanásukról, a faágak közt cikázó fényről, és arról, hogy miért áll meg néha az idő."

Hm. Nagyon vártam ezt a könyvet. Ismételten Franciaország, Párizs... maga a romantika és varázslat, gondoltam igen, ez az, amire vártam, ez a könyv nagyon az enyém lesz. Először is megismerjük Aurélie-t, a 32 éves étteremtulajdonost, akit éppen elhagy léha művészbarátja, és aki vigasztalhatatlanul bolyong Párizs esős utcáin, mígnem véletlenül lába egy eldugott kis könyvesboltba viszi, ahol találomra kiválaszt egy regényt, A nő mosolyát, és ami hihetetlen hatással lesz az életére... ugyanis Aurélie szerint ezt a könyv róla szól... pontosabban a regény helyszíne történetesen az ő étterme, a főszereplő hölgy pedig, mintha ő maga lenne... a hasonlóság mindenesetre megdöbbentő. És bumm... Aurélie a könyv, na meg persze az író megszállottja lesz. Nyomozásba fog, sőt, még egy személyes hangvételű levelet is ír ennek az angol szerzőnek, ami mellé még a fényképét is odabiggyeszti. Lényeg a lényeg, mindenáron meg akarja ismerni ezt a férfit. De ugorjunk egyet. Szegény André ugyanis még bemutatásra vár. André ugyanis a már említett rejtélyes könyv szerkesztője, és első találkozásunkkor még nem is sejti, hogy egy megátalkodott francia nő célkeresztjébe került. Ugyanis Aurélie nem elégszik meg a levél megírásával, felhívja a kiadót, és Andrétól a levél továbbítását követeli, majd mikor szegény fickó a könyv írójának inkognitójára és visszavonult magánéletére hivatkozik, még az irodába is betoppan, hogy megbizonyosodjon róla, levele biztosan célba fog érni valahol a messzi Angliában. Persze nem lenne ez egy romantikus történet, ha André nem szeretne bele első látásra főhősnőnkbe... és nem lenne egy nagy titka, ami miatt mindenképpen megpróbálja elkerülni, hogy Aurélie tovább kutakodjon az íróval kapcsolatban.

És itt jön be a saját véleményem: könyörgöm kedves Nicolas Barreau... ilyen unszimpatikus női főszereplőhöz már régen volt szerencsém. Vegyük csak sorba... először is, Aurélie világa darabokra hullik, mikor drágalátos barátja elhagyja, aki amúgy alapjáraton egy szemétláda, ez már viszonylag korán kiderül. Barátnőjével, aki megmondja őszinte véleményét erről a díszpéldányról, gyorsan össze is veszik... meg sem hallgatja. Aztán talál egy könyvet, és se szó, se beszéd, az olvasás végeztével voltaképpen beleszeret a borító hátoldalán lévő fényképbe, és konkrétan egy ábrándkép megszállottja lesz, és a halálba üldözi Andrét, mind telefonon, mind emailekkel, mind pedig személyesen... ha André véletlenül nem férfi szereplő lenne, aki azonnal rákattan erre a rögeszmés nőre, ebből akár rendőrségi ügy is kipattanhatna zaklatás címszó alatt. De természetesen nem, ebból "amour" kell legyen, hiszen Párizsban vagyunk, a szerelem városában. Persze André ahelyett, hogy őszinte lenne, egyik hazugságot halmozza a másikra, a saját maga kreálta problémába visszavonhatatlanul belebonyolódik, és mindent megtesz, hogy meghódítsa Auréliet, miközben távoltartani igyekszik a nőt A nő mosolyának írójától. Nem igazán tetszett ez a regény... Aurélie bosszantó és kimondottan idegesítő karakter, miközben André kissé töketlen... ráadásul, ahogy haladunk előre a cselekmény hálójában, mindezek csak még jobban felerősödnek, így az utolsó fejezeteket jóformán már végigszántottam, hogy végre befejezhessem... és mutasson már nekem valaki egy olyan szerelmes nőt, aki vágyai tárgyát, megszállottsága bálványát várja romantikus, késő esti vacsorára, majd mikor ez az alany mégsem jelenik meg az utolsó percben, fél órával később ez a nő már más oldalán landol a franciaágyban, szerelmes szavakat suttogva a pasi fülébe és tervezve a jövőt, örökre felejtve a másikat, akiért fél perce még meg akart halni a szerelemtől... eléggé sántít, és számomra ez a nem a romantika, inkább a "ha nincs ló, jó a szamár is" esete... de mindegy, ebből is látszik, hogy nem, nem tudtam megkedvelni Auréliet, aki szerintem egyszerűen egy harmincas kapcsolatfüggő és kétségbeesett hisztérika. Párizst szerettem, mint mindig... a történet pedig könnyed volt, felejthető... ahogyan sajnos a férfi főszereplő is, pedig André még talán meg tudta volna menteni a történetet... de nem, sajnos nem bírta el egyedül. Kár érte.

Értékelés: 5/3

Véletlenek pedig nincsenek! – vallja Aurélie Bredin, aki édesapja halála után átveszi egy kis párizsi étterem irányítását. Azon a végzetes novemberi napon, amikor olyan boldogtalannak érzi magát, mint még soha, a Szent Lajos-sziget kis könyvesboltjában különös könyvre bukkan: A nő mosolya című regény egyik helyszíne nem más, mint az ő vendéglője, a főhősnő pedig mintha… Nem, ilyen nincs! Aurélie elhatározza, hogy utánajár a rejtélynek: meg kell ismerkednie a regény írójával. Csakhogy próbálkozásai sorra kudarcot vallanak, mígnem egy szép napon az író levele a postaládájába pottyan. Találkozásuk azonban egészen másképp alakul, mint ahogy elképzelte…