JACK KEROUAC: ÚTON

"De akkor úgy táncoltak végig az utcán, mint két hőbörödött, én meg szokásom szerint koslattam utánuk, ahogy egész életemben koslatok az emberek után, akik érdekelnek, mert mindig csakis az őrültek tudnak érdekelni, akik őrülten élnek, őrülten beszélnek, egyszerre kívánnak mindent, akik sohasem ásítanak és akiknek soha egy elcsépelt szó ki nem jön a szájukon, hanem égnek, égnek, égnek, mint mesés sárga római gyertya, mely pókként robban szét a csillagok között, és látod a közepén a szétpattanó kék szívét, és mindenkinek tátva marad a szája: "Ahhh!"

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend Kerouac regénye... mondhatnánk úgy is, hogy újra fel lett fedezve, igazi kultikönyv lett az elmúlt időszakban, és bizony ezt a saját bőrömön is megtapasztaltam, ugyanis olyan emberek kezében is láttam megfordulni, akiknél - hát, hogy is mondjam - eddig nem nagyon láttam könyv lapjait forogni. Na de mindegy is, nem ez alapján kell megítélni egy történetet. Azóta is foglalkoztat azonban a kérdés, hogy vajon ez köszönhető - ha kis részben is - a filmnek? Én olvasás után megnéztem, bevallom. Hogy miért? Őszintén szólva, dacból. Ha valahol szóba került maga a könyv, vagy éppen a belőle készült adaptáció, minden beszélgetés végül arra futott ki, hogy ez a moziváltozat valami botrányosan szörnyű lett, és ha olvastam akkor azért ne, ha még nem, akkor meg azért ne nézzem meg... ebben csak az volt a különösen izgalmas, hogy ezt olyan ismerősök is erélyesen harsogták a fülembe, akikről biztosan tudtam, hogy semmi közük sincs az állított dolgokhoz; nem látták, nem olvasták... csak valakitől hallották, továbbadták... és mint egy vírus, egyik egyik embertől terjedt a másikig. Esetemben azonban igaznak bizonyult. Ha komolyan megkérdezi valaki, akkor én nem fogom azt mondani, hogy a dvd-t dobd ki, a linket töröld le és kapcsold ki a tv-t vagy a laptop-ot. DE. Azt sem tudtom ajánlani, hogy ezt aztán ki ne hagyd, mert szenzációs. Igazság szerint készült egy road movie, ami felhasználja az alaptörténetet, a neveket, néhány helyszínt... és ennyi. Néha úgy éreztem, hogy a két dolog köszönő viszonyban sincs egymással, ráadásul még ültem, néztem ... azt vettem észre, hogy eltelt 10 perc a filmből, de nekem máshol jártak a gondolataim, majd mikor újra megpróbáltam felvenni a fonalat és koncentrálni, csak arra tudtam figyelni, hogy mennyi van még hátra az egészből. Ez pedig nem jó. Szóval ne is hasonlítsuk össze a kettőt, nézzük, hogy a filmmel szemben, miért volt nekem ekkora kedvenc Kerouac könyve. És előre mondom, ez nem az eredeti tekercses változat.

Történetünk a valahol a II. világháború után, az 50es években indul el, ekkor találkozunk a fiatal Sal Paradise-zal, aki későbbi utunk során a mesélőnkké lép majd elő. Ez a fiatal srác visz minket magával azokra a hihetetlen kalandos túrákra, amiknek során vele együtt utazzuk majd be az egész Egyesült Államokat, sőt, még Mexikóba is átlépünk majd egy rövidebb időre. Kiindulópontunk a keleti part, célállomásunk a nyugati... vagy voltaképpen a nagy büdös végtelen. Habár Sal szemszögéből látjuk peregni az eseményeket, az igazi főszereplő feladatkörét mégis inkább legjobb barátja, Dean Moriarty tölti be, akit Sal hű kiskutyaként követ keresztül-kasul a nagyvilágban. Bármilyen őrült, spontán ötlettel áll elő Dean, Sal azonnal pattan - vele együtt pedig mi olvasók is - és huss, máris robog velünk az autó, porzik alattunk az út. Dean valójában maga a szabadság és a nyughatatlanság örök keveréke, kis őrülettel megspékelve; fáradhatatlanul tombol, egyik városból szinte repül a másikba, egyszerre tart több szeretőt és feleséget, miközben menekül valami láthatatlan, számára viszont fojtogató dolog elől. A pillanatnyi boldogság embere. Senki és semmi sem tud ellenállni a személyes varázsának, pedig csak megtört embereket és boldogtalanságot hagy maga után... nincs olyan dolog az ő saját világában ami maradásra, megállapodásra bírhatná, még egy gyerek sem. Bár ideig-óráig lecsillapodni látszik, de ez csak illúzió... egyszer csak átkattan benne az a valami, és már megy is... aki pedig az útjába akad, azt magával cipeli a cél nélküli utazásra. Sal az, aki bármikor ugrik neki egyetlen szóra, útközben pedig összekapkodják a közös barátokat... nem baj, hogy ennek a havernak családja, biztos egzisztenciája van, őt is felpakolják, a kipécézett "áldozat" pedig nem tud nekik ellentmondani. Számukra minden mindegy, nem terveznek, nincsenek kilátásaik... pénz nélkül, térkép nélkül vágnak neki az országútnak, stopposokat szednek fel, alkalmi munkákból élnek, a lényeg, hogy pia, bulik és nők mindenhol akadnak, a többi meg megy magától... a "majd lesz valahogy" életfilozófia megszállott hívei szerint legalábbis.

Van egy sodrása ennek a regénynek. Útnak indulunk, megyünk, találkozunk új emberekkel, szétválunk, mi visszajövünk, ők elmennek, útnak indulunk, megyünk, találkozunk új és régi ismerőssel, megyünk, megyünk, megyünk... Dean hol ott van, hol eltűnik, cserbenhagy és átver, mi mégis újra és újra elindulunk vele valami ismeretlen cél felé, pedig tudjuk, hogy nem tarthatjuk magunk mellett örökre... egy szikrányi szeszély, és már el is illant, mi meg ott állunk éjszaka az út mellett, egyedül, magányosan. Érdekes volt ez a végtelen száguldás, az állandó bizonytalanság, az, hogy Sal-ék egyik napról élnek a másikra; elutasítják a biztos otthont, az anyagi biztonságot pedig alárendelik a szabadságnak, az egyéni élményeknek, amiken még az érzelmek, a szerelem vagy éppen a barátság sem tud felülkerekedni. Először azt hittem, hogy ez a könyv egy nagy kusza összevisszaság, de olvasás közben rájöttem, hogy valójában maga az út az ami megteremteni az egységet, ami mindent és mindenkit összeköt ebben a történetben. Igen, ők voltak a beat nemzedék. Nem tudom... mindig spontán embernek tartottam magam, de néha nekem ettől függetlenül ez sok volt. Olyan barát aki cserbenhagy a bajban, olyan nő, aki egyik napról a másikra lelép és 2 óra múlva már mást szeret, olyan nő aki még még mindig hazavárja azt a férfit akiről tudja, hogy sohasem fog már megérkezni, olyan férfi akinek a körülötte lévő emberek csak használható és eldobható tárgyak... Fura ez a nagy önzés, ez a nagy szabadság... Mindenki azt tesz amit akar, tekintet nélkül másokra és a következményekre egyaránt. Bevallom néha irigyeltem őket... pillanatokra. A lendület, ez az őrült sodrás könnyen magával tudja ragadni az embert, ezért is képzelhető el könnyen, hogy igen, ezek valóban megtörténhettek... és de mi jön utána? Mi van ha elfogy a pénz és az alkohol, nincs igazi szerelem csak érzelmek nélküli szex, és egyszer véget ér a buli? A pillanatnyi boldogságunk mint az elszívott cigarettafüst, kiszáll az ablakon, mi meg ott maradunk, kiüresedve... akkor jön újra az út, indulunk új örömöt keresni, ami bár nem lesz tartós, de annál intenzívebb...

Értékelés: 5/5

Ez a világsikert aratott beat regény, anélkül hogy leleplező akarna lenni, szinte minden más könyvnél többet mond az Egyesült Államok társadalmi rendszerének ellentmondásairól. Az író rokonszenve csak elmélyíti a félelmetes körkép színeit, mert érzékelteti, hogy hősei, félőrülten kódorgó, narkotikumokkal élő fiatalemberek, voltaképpen jobb sorsra lennének érdemesek, és még akkor is áldozatok, ha teljesen morál nélkül élnek – egy álszent társadalom áldozatai. Az optimizmus, élő kapcsolatok, a jó iránti vágyódás végül is erősebb a dekadens, anarchisztikus motívumoknál, s Kerouac műve igaz emberi dokumentummá nő: íme, ez van az amerikai életforma mélyén, így érez az amerikai ifjúság egy része…