"– A Nemzetközi Hálókocsi Társaságot képviselem – mondta Poirot, majd egy kis szünet után folytatta.- Nyomozó vagyok. A nevem Hercule Poirot.
Csalódott, ha azt hitte, hogy ennek hatása lesz. MacQueen csak azt mondta, hogy igen, igen, és várta, mi következik ezután.
– Talán már hallotta a nevemet.
– Igen ismerősnek tetszik. De mindig azt hittem, hogy női szabó.
Hercule Poirot megvetően mérte végig.
– Hihetetlen!-mondta.
– Mi hihetetlen?
– Semmi, semmi. Térjünk vissza a tárgyra."
Sajnos nem vagyok egy nagy krimirajongó... sőt, nem is igazán vagyok tisztában a műfaj leghíresebb képviselőivel. Ez pontosan megmutatkozik abban is, hogy most sikerült átrágni magam Agatha Christie legismertebb történetén is. A Gyilkosság az Orient expresszen valahogy sohasem érdekelt, ahogyan a krimik koronázatlan (vagy éppen, hogy koronázott?) királynőjének más könyvei sem, bár az ok mindig rejtély volt számomra. Érdekes módon filmváltozatban előbb veszem rá magam, mint egy hosszabb olvasásra... valahogyan ez az a műfaj, ami olvasás szempontjából egyszerűen nem köt le. Azonban most, hogy új kiadásban ismét megjelent... valamint, hogy éppen készül a filmváltozat elég parádés szereposztással... gondoltam egy esélyt igazán megérdemel. Nem egy hosszú olvasmány, ezt már most felírhatjuk a pozitív oldalára a könyvnek, ugyanis egy délután könnyen kiolvasható. Szerencsére. Ugyanis több időt nem szántam volna rá. Miért? Mert valami igazán izgalmas történetre számítottam... nyomozásra, különféle elméletekre, egy rejtélyes kalandtörténetre, mesterien megtervezett gyilkosságra... de ami talán a legfontosabb, valami hatalmas fordulatra a végén. Reméltem, hogy ilyen lesz, vagy legalább valami hasonló. De sajnos mindez - legalábbis a számomra - elmaradt. Röviden összefoglalva? Elképesztően untam. Szinte végig. Nem akarom megbántani Poirot, aki minden bizonnyal joggal az egyik leghírhedtebb nyomozókarakter a világirodalomban... de engem sajnos ez alkalommal nem nyűgözött le. Nem érdekelt, hogy miért gyilkolták meg Mr. Ratchett-et (ugye ő halt meg? te jó ég már ebben sem vagyok biztos, ebből is látszik, hogy mennyire ragadt meg bennem a sztori), nem érdekelt a sok gyanúsított, sem a háttértörténetük, hogy ki, miért, hogyan került erre az elátkozottnak tűnő vonatra. Pedig volt itt magyar házaspár, nevelőnő, de még hercegnő is akadt, mondjuk a makacsabbik fajtából... de még ez sem tudott lekötni. Nem akartam megfejteni, túlgondolni, és összerakni a saját teóriámat, hogy vajon melyikük és milyen indokkal nyírta ki pasit... csak az, hogy Poirot végre pödörje meg azt a híres bajuszát és foglaljon álláspontot, kit kell majd lecsukni ha végre kijutnak a hófúvásból. Már ha kijutnak egyszer... bár az sem rázott volna meg túlságosan, ha ott maradnak. Vagy mindenki meghal a zord télben egy fogságba esett vonaton... vagy belehalnak az unalomba velem együtt. Más opciót nem tudtam volna lezárásnak. Bocsánat Agatha Christie, nekem ez most nem. És a drámáid sem, amit az egyetemen rám kényszerítettek. Én megpróbáltam, de lehet ezt a vonalat el kell engedni... mindent nem lehet szeretni. Röviden és tömören itt a vége. Nem kellett volna felszállni az Orient expresszre... rossz utam volt.
Értékelés: 5/2,5

Eredeti cím: Murder on the Orient Express
Kiadó: Európa, 2016
Fordította: Katona Tamás
288 oldal, 2990 Ft
0 Megjegyzések