"- A szépség ritkán szelíd vagy vigasztaló. Éppen ellenkezőleg. Az igai szépség mindig nyugtalanító. Camillára néztem, akinek arca ragyogott a napfényben, és az Iliásznak arra a sorára gondoltam, amit annyira szeretek, Pallasz Athénéről meg a borzalmas szem csillogásáról. - És ha a szépség rettenet - kérdezte Julian -, akkor a vágy micsoda? Úgy hisszük, sok vágyunk van, de valójában csak egyetlenegy. Mi az? - Élni - mondta Camilla. - Örökké élni - mondta Bunny, tenyerébe támasztott állal. A teáskanna fütyülni kezdett."
Hát Donna Tartt feladta a tökéletes leckét, ugyanis erről a regényről spoiler nélkül bármit mondani... hát nagyjából lehetetlen. A fülszöveg ráadásul szintén kissé ködös, én inkább számítottam egy igazi egyetemei történetre, mint egy ilyen - szerintem kevésbé bűnügyi - annál inkább lélektani írásra. Mikor először találkoztam ezzel a könyvvel, nem igazán fogott meg. Kissé befolyásolt a rövid összefoglaló a belső oldalon és nagyon film-utánérzetet keltett bennem. Ha láttátok a The Riot Club című filmet akkor tudjátok mire gondolok. Röviden: a híres Oxford Egyetemen már sok-sok éve működik egy titkos klub, ahová csak a legbefolyásosabb szülők gyerekei, azaz a kis kiválasztottak kerülhetnek be: vagy a pénz, vagy pedig a családi örökség vonalán. És ebbe a gazdag és elkényeztetett kölykök által uralt kis minibirodalomba keveredik bele a főhős, akit vonz a csillogás, de aztán félresikerül egy féktelennek tervezett éjszakai mulatozás, elszabadulnak az indulatok és egy ártatlan ember is meghal... na és itt jönnek az erkölcsi kérdések: összefognak vagy pedig rákenik valamelyikükre, hogy elvigye a balhét. Körülbelül dióhéjban ennyi. Nos, A titkos történet esetében is valami ilyesmire számítottam, azonban az írónő már az első oldalon képes volt meglepni azzal, hogy kiderül: a hat főszereplőnk közül az egyik bizony meghal... már csak az a kérdés, hogy vajon miért? Szóval igen, valamilyen szinten jogos a bűnügyi megnevezés is, de ebben a történetben sokkal nagyobb hangsúlyt kap az "indok" helyett, a "mi lesz ezután". Hogyan lehet feldolgozni egy gyilkosságot? Hogyan juthat el valaki arra a pontra, hogy más kiutat már nem találhat? És vajon milyen hatással van egy ilyen tett a barátságra? És még még rengeteg más, filozofikus és személyes kérdés kavarog ebben a sötét tónusú regényben. De ne szaladjunk ennyire előre,.. előbb lássuk a szereplőket. Az elbeszélőnk Richard Papen, aki visszatekintve egyetemista éveire, fokozatosan és viszonylag időrendben engedi be az olvasót gondolataiba és emlékeibe.
Fiatal és feltörekvő fiúként - egy nem éppen kirakatba való családi háttérrel - a sikeres jövőről szövöget fényes álmokat, azért szülei ellenzését figyelmen kívül hagyva az orvosi egyetemre jelentkezik. Egy év is elég azonban, hogy rájöjjön, ez nem a neki való pálya. A véletlennek - vagy éppen a sorsnak köszönhetően - azonban egyik nap a kezébe kerül egy rég elfelejtett egyetemi prospektus, és Richard úgy dönt, újra szerencsét próbál, ezúttal a bölcsészeti tanulmányok felé fordulva. Hampden pedig végre annak a helynek tűnik, ahová mindig is vágyott. Azonban a szokványos kezdés, a kollégiumi élet, az órák, a lakótársak és a különböző bulik gyorsan vonzásukat vesztik, ugyanis Richard figyelme egy szűk, titokzatos kis csapat irányába fordul, akik kívülállónak tűnnek Hampden pezsgő vérkeringésében. A rejtélyes ógörög csoport, akiknek csupán egy vezető tanáruk van, akik külön épületben és ebben a kis csoportban mélyednek el az ókori kultúra izgalmas világában. Bár Richard mindenáron szeretne bekerülni ebbe a társaságbaba, első körben ez a kezdeményezés megbukni látszik... végül egy szerencsés könyvtári találkozás hozza meg a fordulatot, és főszereplőnk egy pillanat alatt egy teljesen új világban találja magát: Julian lenyűgöző tanár, briliáns elme és karizmatikus személyiség. És a társai? Először is ott van Henry, aki a maga gőgös és arisztokratikus módján, állandóan változó és széles körű olvasottságával, aztán Francis, aki égővörös hajával és könnyedségével könnyebben barátkozik, Bunny, aki felszínes magatartásával és állandó vicceivel kissé kilóg a tudálékos csapatból, valamint az ikrek, Charles és Camilla. Nos, Richard váratlan megjelenésével ez - akkor már - a hat fősre duzzadt kis csapat tanulmányozza Arisztotelész, Homérosz és a többi görög örökségét. Ahogy Richard egyre jobban belemerül a múlt képeibe, úgy tudunk meg mi is minél több részletet az események folyásáról, amelyek végül egy végzetes tetthez vezetnek majd. Az, hogy mi fog történni, nyilvánvalóvá válik az első oldalakon... de az, hogy mindez mi miatt, hogyan, mikor fog megtörténni... nos, ez csak fokozatosan bontakozik ki a homályból. Donna Tartt könyve nem egy egyetemi diákéletről szóló regény. Cseppet sem.
Hampden, az iskola, az ógörög tanulmányok csupán csak háttérként statisztálnak egy történetben, amelyben egy kis csapat fiatal tanuló sorsát ismerjük meg. Hiába tartozik közéjünk Richard, valahogy végig ott lebeg felette a "kívülállás" érzete. Főleg a történet kezdetén, mikor ez a zárt társaság még kevésbé nyit felé, és csak lépésről lépésre hajlandó befogadni az újoncot, kinyitni neki azt a végzetes ajtót, amin Richard végül önszántából lép majd be, megpecsételve ezzel saját jövőjét is. Nem egy könnyű olvasmány. Nyomasztó, súlyos, sok-sok filozófiai kérdés feszegetésével, ami láthatatlanul telepszik rá az olvasóra. Tartt azonban jól játszik ezzel a feszültséggel: ahol kell, feloldja egy-egy kisikló és szórakoztató történettel, azonban, ahogy eltereli a figyelmet, már vissza is ránt az egyre sötétebbnek tűnő színfalak közé. Richard nem mentegetőzik, nem ítélkezik vagy sajnálkozik visszatekintve a történtekre. Sokszor szakítja meg a visszaidézett eseményeket egy-egy személyes kommentárral, azonban ezek inkább kérdések... kérdések, válaszok helyett. És ez nem egy most játszódó történet. Valahol a huszadik század derekán járhatunk: telefonközpontokba érkeznek a hívások, a diákok még leveleket váltanak az sms-ek helyett, valamint több híres személy megemlítése is segítségre van az időben: Julian híres ismerősei... Orwell, Gerturd Stein és még lehetne sorolni. És ami a talán legfontosabb: ez a regény telistele van olyan szereplőkkel, akiket akár szörnyűnek is titulálhatnánk... még maga az elbeszélő, Richard sem egy kiemelkedően jó srác. Folyik a pénz, az alkohol és halmokban állnak a különböző kábítószerek... nem is tudom, hogy van e egyáltalán a regényben olyan jelenet, amikor mind a hat diák egyszerre lenne józan... a többi háttérszereplőről nem is beszélve. És én mégis imádtam... szerettem a főszereplőket, a játszmáikat, még azt is, ahogyan levegőt vettek... ezt az egész hangulatot, ezt a természetfeletti burkot ami végig körbevette őket. Azt, hogy ez egy lassú történet volt, mégis végig tele feszültséggel... hogy az írónő elképesztő tehetséggel manipulált végig... hiszen megszerettette velem a szerethetetlent.
Értékelés: 5/5
Öten voltak – négy fiú meg egy lány. Két fiú szemüveget viselt, a harmadik albínó volt, az ikrek pedig, a fiú meg a lány, akár két flamand angyal. Megközelíthetetlen, titokzatos csoport a kis vermonti egyetemen. Már amit tanultak: az ógörög, az is a kiválasztottság légkörével vonta be őket. Ebbe az arisztokratikus társaságba csupán egyetlen új diáknak sikerül bejutnia: a feltörekvő Richard Papennek. Ő beszéli el évekkel később a csoport titkos történetét. A különös ifjak megszállott professzoruk vezetésével nemcsak tanulják, hanem át is élik a hajdani kultúrát, az ősi vallást, a mámoros orgiákat, hol az isten vért követel… Történhet-e bűn? Baleset? Áldozat? Hogyan lesz bűnhődés az árulóra kirótt büntetésből? Hogyan folyik egymásba elfojtott és megélt szerelem, szabadság és lelkifurdalás, álom és valóság, élet és halál? Donna Tartt könyve bűnügyi regény, a lélek rezdüléseit boncolgató finom olvasmány, mulattató és szívbe markoló. Egy fiatal amerikai írónő első regényét tartja kezében az olvasó: Mely máris világsiker.
Eredeti cím: The Secret History
Kiadó: Park Könyvkiadó, 2015
Fordította: Greskovits Endre
486 oldal, 3900 Ft
0 Megjegyzések