Bármerre is jártam eddig a nagyvilágban, a legjobb könyvesboltok felkutatása mindig a program része volt. Anno már írtam róla egy külön bejegyzést, hogy a nekem a legkedvesebb helyem Londonban van, azon belül is maga a Waterstones. De nem csak úgy valamelyik: az, ami a Piccadily Circus-től csak egy utcára van. Oké, tudom, ez egy hálózat és kb minden második sarkon bele lehet akadni egy-egy kisebb/nagyobb üzletbe. De ez az egy más. Ez sok emeletes. Gyönyörű, Varázslatos. Faltól falig könyvespolcos, bőrkanapás-leülős, hol órát lehet eltölteni... és ahol nagyon-nagyon boldog voltam még Londonban laktam. Lehet elfogult vagyok... de nem érdekel. De mivel erről ITT már írtam, most kihagyom a listából. Helyette mutatok 5 másikat, amit hidd el, kár lenne kihagyni:
1. Acqua Alta, Velence, Olaszország
Az Acqua Alta nagyon híres és egy óriási, irodalmi káosz. A szó legjobb értelmében természetesen. Itt hajók és gondolák funkcionálnak polcként a az új és használt könyveknek egyaránt: minden szabad helyen, minden felületen és talpaltnyi helyen könyvek vannak, az új kiadások keverdenek a régiekkel, sőt, alkalmanként a bútorok részeivé is válnak, például ott van az ősi enciklopédiák lépcsője, ami a hátsó kanálisra nyújt kilátást. Olyan mint egy igazi ősrobbanás, vagy mint egy kedves nagypapa felforgatott, régi könyvtárszobája. Azonnal beleszeretős...
2. Shakespeare and Co., Párizs, Franciaország
Anno mikor megjöttem Párizsból, ennek a boltnak is egy külön posztot szántam... de végül lusta voltam megírni. Most viszont adott az alkalom. Szóval: a Shakespeare and Co. világhírű, ezt kár is lenne vitatni. Aki mondjuk olyan mint én, és odavan a 20-as évekért, olvasott Hemingwayt és Fitzgeraldot, és még szerette is... de továbbmegyek, olvasta a Vándorünnepet, nos az biztosan megérti miért is kerestem fel, mikor Párizsban jártam. Nem is volt olyan könnyű megtalálni egyébként. Előre leszögezném, hogy az igazi, Sylvia Beach féle könyvesbolt ár sajnos nincs meg. Ez, amit most felkutathatunk, Walt Whitman érdemes. Egyébként a Szajna bal partján található, szinte szemben a Notre Dame-mal. Készülj fel, rengetek turista lesz a pici, kétemeletes boltban, és küzdeni kell majd bejutásért... na meg a kijutásért is. Én 2 könyvet hoztam haza: Egy Fitzgerald-ot és egy Hemingway-t. És baromi sokba került... de megérte. Még igazi, hivatalos pecsétet is nyomtak bele, hogy valóban itt vettem meg. Nagyon nagy becsben vannak a polcon... Az emelten egyébként még zongora is van, amin a tehetséges arra járók előszeretettel püfölhetnek. Egy jó 45 percet biztos elandalogtam bent... na jó, valójában leültem az ablak mellé, fent, a sarokban... és megpróbáltam megélni, hogy tényleg sikerült, ide is eljutottam végre.
3. Strand, New York, USA
Szinte bűncselekmény, hogy meglátogatják a Nagy Almát anélkül, hogy megállnának a Union Square melletti csodálatos, független könyvesboltban. Kitűnő, ápolt folyosókkal és polcokkal, minden új kiadásokkal, mindenhol hihetetlen és véletlenszerű alkalmi ajánlatokkal, ritkaságokkal és kollekciókkal. Valamint egy csodálatos rendezvénysorozatnak is otthont ad ez a könyvesbolt. Ez egy New York-i kincsesbánya, de tényleg. Olyan mint egy hatalmas nagy modern olvasószoba... ahova szívesen beköltözne az ember akár egy teljes napra. Pénztárcára érdemes vigyázni, mert sajnos azonnal beindítja a költekezni vágyást.
4. Mr B's Emporium of Reading Delights, Bath, Egyesült Királyság
Na ez aztán az igazi, független angol könyvesbolt. Kicsit emlékeztet az én nagy Waterstones kedvencemre... csak ez a maga nemében egyedülálló. Bath a Jane Austen rajongóknak már mond valamit, de hidd el, érdemes a 21. században is meglátogatni. Nem lesznek már nagy bálok és olyan igazi, kisasszonyos, arisztokrata teapartyk. De ettől még gyönyörű. Bath ugyanis világhírű fürdőváros, csodálatos történelemmel és olyan hangulattal, ami tényleg, szinte minden utcát körbeleng. Itt - ha pár pillanatra is - de el lehet hinni, hogy mindjárt belovagol a herceg fehér lovon és meghív egy varázslatos, 19. századi rendezvényre. Ezt a hangulatot idézi meg ez könyvesbolt is: kuckós, bőrfoteles gyönyörűség, ahol az itt dolgozók egy tea vagy egy bögre kávé felett elbeszélgetnek velünk, és személyre szólóan, nekünk ajánlanak egy-egy regényt. Csoda. Tényleg.
5. Open Door Bookshop, Róma, Olaszország
Rómában könyvesboltot keresni nem is volt olyan könnyű dolog, ugyanis olyan kellett, ahol találhatok angol nyelvű kiadványokat... mert sajnos bár imádom hallgatni az olaszokat, a nyelvet még csak nagyon kezdetlegesen beszélem. Az Open Door-t csak a második római utam fedeztem fel. A használt könyveket árusító üzletet 40 éve! vezeti ugyanaz a család. Már itt kezdtem kicsit beleszeretni. Aki szeret könyv-búvárkodni, annak nagy élményt adhat a látogatás, ugyanis itt is faltol falig roskadoznak a tömött polcok, és bizony régi, kissé rozzant kötetek között lehet vadászni igazi kincsekre. Sok nyelv közül lehet válogatni, de tényleg sok az angol kiadás. A történelmi belső tér, zsúfolt hangulat és eklektikus dekoráció pedig ezt csak fokozni tudja. Egy olyan hely, ahol mintha megállt volna az idő, miután átléptük a küszöböt.
A következő nagy projekt bizony a katalán könyves kultúra felkutatása lesz - vagy volt, mire ez a bejegyzés kijön. Meglátjuk Barcelonában milyen lesz a felhozatal. Remélem ott is találok majd valami érdekeset... a többi pedig még hatalmas kérdőjel. A lista viszont nagyon-nagyon hosszú.
0 Megjegyzések