BENEDICT WELLS: ÉS VÉGET ÉR A MAGÁNY

"Éppoly ijesztőnek tűnt az, hogy olyan bolygón élek, amely hihetetlen sebességgel száguld a világegyetemben, mint az az új, zavarba ejtő gondolat, hogy a halál elkerülhetetlen. Úgy nőtt bennem a félelem, mint egy egyre szélesedő repedés. Kezdtem rettegni a sötétségtől, a haláltól, az örökkévalóságtól. Ezek a gondolatok fullánkként szúródtak a világomba, és minél többet töprengtem az egészen, annál inkább eltávolodtam a többnyire gondtalan, vidám társaimtól. Magamra maradtam."

Benedict Wells nekem a 'Különc' óta óriási szerelem volt, ezzel a regényével pedig végleg megnyerte a szívemet egy életre. Eddig háromszor olvastam, de tervezem még újra levenni a polcról; minden alkalommal többet és többet fedezek fel benne. Egy jól megírt történet lehetőséget nyújt számunkra, hogy átérezzük, amit a szereplők éreznek, még akkor is, ha tapasztalataik nem teljesen ismerősek számunkra. Tudom, milyen egy szerelem elvesztése miatti bánat, de nem tudom, (szerencsére) milyen gyermekként elveszíteni mindkét szülőt, és ezt a bánatot egész életben hordozni. Wells egy olyan jól megírt történetben adja ezt át, ahol teljesen elmerültem Jules, Marty és Liz Moreau bánatában, olyannyira, hogy időnként velük sírtam, néha pedig értük. Ez egy igazán mély történet a veszteségről és a magányról, valamint a szüleik és az általuk ismert élet elvesztésének hatásáról, ugyanakkor arról is, hogy az élet hogyan zajlik mindezek ellenére; tehát a szerelemről, az emlékekről is. Még a mindent átható gyász is megjelenik, amely időnként nehézzé és sötétté teszi a történetet, mégis van benne remény és vannak örömteli pillanatok. És van benne egy csodálatos szál a férfi - nő kapcsolatról, arról, hogy mennyire bonyolult is az élet, miközben olyan könnyen lehetne minden... tökéletesen egyszerű. A Jules és Alva közötti viszony, a sok - sok év, érzelem és hihetetlenül erős kapocs nálam felkerült a nagy klasszikus kedvencek közé. És miattuk olvasom el majd negyedszer is ezt a regényt.

Jules az elbeszélőnk, szóval joggal mondhatnánk, hogy ez az ő története, de ez a bátyja, Marty, valamint nővére, Liz és persze Alva története is; azé a lányé, aki Jules szívében van attól a pillanattól kezdve, amikor a gyerekeket a szülők halálos balesete után a bentlakásos iskolába küldik. Nem akarok sokat mondani a cselekményről, kivéve, hogy mit ábrázol; azt, hogyan veszítik el önmagukat és egymást, de közben ez az életükben tett előrelépésik meséje is egyben. Lényeg a lényeg, hogy imádtam, ahogy megismerjük a szereplők öntudatát, amikor megpróbálnak megbirkózni az előttük álló feladatokkal, helyzetekkel... tehát az élettel. Nagyon filozófiai is a regény, és nagy kérdéseket vet fel, például azt, hogy az egyén mennyire képes irányítani a saját érzéseit és formálni az életét a továbblépés folyamata során. Ők négyen a leghatásosabb karakterek, akikkel jó ideje találkoztam. A korai gyermekkori trauma megváltoztat minket, ez nyilvánvaló, és ez remekül megmutatkozik a testvérek életében is. Van szomorúság, boldogság, de egyben vágy is egy olyan valóságra, amelyet sajátjuknak nevezhetnek. Látunk jó és rossz lépéseket, és félrelépéseket is a kapcsolatokban, a pályaválasztásban. Mégis, ők négyen jól lekerekített, reális karakterek, akiket dédelgetni kezdtem az első fejezetektől kezdve. Fájdalmuk, magányuk, boldogságuk olyan találóan jelenik meg, hogy úgy éreztem, ezeket az embereket valóban megismertem. Olyan emberek, akik mellett én is mindent velük éreztem, és azt akartam, sőt, kívántam nekik, hogy még életük elején legyőzzék a veszteségüket, és örömet leljenek a későbbiekben. Amit átélnek, amin keresztül mennek, majd, hogy elérik-e az egyéni és a közös célokat, ez az ami igazán fontos ebben a gyönyörű történetben, amit el kellene olvasnia mindenkinek. Remélem megteszed.

Értékelés: 5/5

A szerető családban növekvő Liz, Marty és Jules élete tragikus hirtelenséggel megváltozik. A testvérek intézetbe kerülnek, ahol eltávolodnak egymástól. Liz és Marty a maga módján alkalmazkodik az új környezethez, Jules, a történet elbeszélője azonban magába zárkózik. Egyedül a még nála is magányosabb Alvával köt barátságot, és csak évekkel később jön rá, mit is jelent neki a lány. Felnővén mindhárman azt hiszik, sikerült feldolgozniuk a traumát, ám a múlt sebeit nem olyan könnyű begyógyítani. Jules az apjuk álmát akarja görcsösen megvalósítani. Marty sikeres emberként kényszercselekvések rabságában él, az ellenállhatatlan Liz kínzóan szorong a csalódásoktól való félelmében. Jules végül találkozik élete szerelmével, s ezzel új fejezet kezdődik az életében: véget ér a magány, a férfi rátalál önmagára, és talán a testvérek megint közelebb kerülhetnek egymáshoz.