MIT VEGYÜNK A JOY-NAPOK ALATT?

Itt az ősz, csökken a hőmérséklet, végre hullanak a levelek és mindenhonnan a 'cozy' érzet köszön ránk: mind a közösségi médiából, mind a tévéből, vagy elég csak körülnézni az utcában akár hétköznap reggel, munkába menet: már a nagy sütőtökök is ott vigyorognak a kirakatokban és a virágboltoknál. Mi lehet jobb ilyenkor egy bekuckózós hétvégénél? Egy meleg tea vagy egy jó habos kávé, egy pihepuhatakaró, esetleg egy őszi illatokkal készült gyertya. Na meg egy jó könyv! Alap.


Jó hír, hogy újra jönnek a Joy-Napok, tehát amit nem tudtál megvenni a Glamour akciók alatt, most pótolhatod. Sőt, a kiszállítási idők egyre inkább elnyúlnak, hát az sem árt, ha a karácsonyi ötleteket is elkezded szépen lassan betankolni, hogy decemberben már ne kelljen őrült tempóban kapkodni minden után. Négy napon keresztül november 8-11. között mindezt megteheted. Nézzük milyen könyves akciók várnak rád az őszi kuponok alapján:

1. Libri
Az első a Libri. Mi szól mellette? Bár ők csak 20% kedvezményt adnak, viszont minden könyvre és hangoskönyvre is! Ez leginkább azoknak éri meg, akik az utóbbira pályáznak. Például én is tavaly nagypapámnak hangoskönyveket vettem az ünnepekre. Aki hasonlóban gondolkodik annak most érdemes lecsapni rá, mert a többi kupon csak nyomtatott könyvekre vonatkozik.
Könyvesboltokban és a www.libri.hu oldalon is érvényes.

2. Book24
www.book24.hu online könyváruház összes nyomtatott könyvére. Stílusosan nálunk a 24% kedvezmény a nyerő. Ami a Book24 mellett szól, hogy itt igazi kincsekre lehet bukkanni. Ha például olyan regényt keresel, ami már ritkább, nehezebben kapható, itt még esélyesen megtalálható. Viszont ami nagyon fontos és mellettük szól: 2018. november 30-ig beválható! Karácsonyi bevásárláshoz/rendeléshez tökéletes!

3. Bookline
Antikvár, idegen nyelvű, valamint e-könyvekre nem vonatkozik. A kupon csak online váltható be, de legalább 25% kedvezménnyel vásárolhatod meg amit csak szeretnél. Ez a legmegérősebb ha úgy vesszük, bár az az 1% jelen esetben már nem sokat számít.

Összességében lehet válogatni, számolni, listákról lehúzogatni nagyon város könyveket, mondván, hogy most aztán nagyon megéri. És tényleg! Én személy szerint a Book24-re szavazok első körben mert velük a hónap végig lehet tervezni. Ha viszont valami azonnal kellene, akkor mindenképp Bookline, hiszen 25% a kedvezmény és a ha mondjuk egy könyvet szeretnétek csak megvenni, akkor a bolti átvétellel az is ingyenes és megspóroljátok a szállítási költséget is.

0 Megjegyzések