"A CSÓK órákig, napokig vagy akár még tovább ott ragad az ember fejében. Ha rágondolva megérinted az ajkad, forró remegés fut végig a testeden, mert eszedbe jut az érzés, ahogy a szája a tiédre tapad. Az ilyen csókokhoz nem kell nagyjelenet. Nem kell az Eiffel-torony előtt esnetek egymásnak a naplementében, miközben a háttérben fenséges lovak ágaskodnak, és az égen az északi fény tündököl (már ha egyszer valami csoda folytán Párizsba tévedne)."
Elle Kennedy könyve sem műfaját, sem történetet tekintve, voltaképp akármilyen tulajdonságát nézve sem az én profilom, egyáltalán nem nekem való és többi társát is idevéve számomra az esetek 99%-ában taszító is. Akkor meg mi a fenének olvastam el? Tök jogos kérdés lenne, hát gyorsan meg is válaszolom: 1. ott billegett a moly.hu listák élén mint a hónap egyik legolvasottabb regénye, top várólistás, top kívánságlistás stb... hát itt rákerestem, hogy mégis mi a fene ez 'A hajsza' és mitől lett hirtelen ennyire felkapott. Aztán elolvastam a fülszöveget, és tudtam, hogy bajban leszek, de nem, nem adhatom fel, most még nem. Persze azért annyira határozott nem voltam, hogy a polcomon is ott akarjam tudni, ezért egy biztonsági ebook-ra vetettem rá magam, és itt jön a mentőövem: az ünnepek alatt. Mert a vak is láthatta, hogy ez nem lesz egy gyomrunkat is megülő, hosszadalmas, mély szépirodalom, inkább ígért egy gyorsan felejthető kis semmi történetet, ami kikapcsol és gyorsan olvastatja magát. Na ha erre vágynál, akkor jó történetbe akadtál bele, mert 'A hajsza' nem ad sem többet, sem kevesebbet, csak azt, amit a fülszöveg is ígér: egy bugyuta kis egyetemista sztorit, amit filmben talán már ezerszer is láttunk, mégis megnézzük egy unalmas vasárnap délután ha ismét leadja valamelyik csatorna. Jöjjön egy gyors részletező - mindenféle keret és előzmény/mellékszál nélkül - mert nem ismerem Kennedy munkásságát, és valószínűleg ennél jobban már nem is fogom.
A főszereplőnk Summer Heyward-Di Laurentis (akiről állandóan az általam annyira utált Pretty Little Liars sorozat jutott eszembe) aki A, szuperszép B, szuperszexi C, szupermenő és amúgy is a fél világ a lábai előtt hever, mert a családja is szupertökéletes, szupergazdag és szupermegértő, ráadásul a szupermenő bátyját is ismeri az egyetemen... kb. mindenki. Na most Summer mint egy rossz amcsi tinifilm bevezetőjében éppen begurul valamelyik görög betűs egykaptafára készült lányszövetség behajtójára, amikor is pofára esik, mert azonmód ki is hajítják, a gond csak annyi, hogy nincs hova becuccolni a telepakolt bőröndökkel. Persze a szupermenő bátyus ripsz-ropsz megoldja a problémát egy telefonhívással, így Summer még aznap talál új albérletet, nem is akárhol: a campus szuperszexi hokisainak társaságában: Hollis a vicces, nőknél sikertelenebb srác - aki persze ennek ellenére is baromi helyes -, Hunter, a gyönyörű álompasi, akiért döglenek az egyetemista lányok, na meg a mogorva, elérhetetlen Fitzy, aki művészlélek, hokis, és amúgy sem fordít figyelmet egocentrikus főhősnőnkre. Na, vajon Summer a három srác közül melyikre ácsingózik? Bingó! Látom figyelsz, nagyon jó vagy, tényleg Colin Fitzgerald az, aki megmozgatja a fantáziáját, nem hiába, Fitzy a kívülről izmos, dögös pasit hivatott reprezentálni, aki belül, mélyen igenis érző szívet takargat, ami csak arra vár, hogy a gimi volt bálkirálynője meghódítsa azt. Na most ők ketten tűz meg víz, állandóan veszekednek, elbeszélnek egymás mellett és nem értik meg a másikat, persze ezt azért fűti rendesen az elfojtott szexuális feszültség. De nem lenne ez egy komplett regény, ha csak úgy összejönnének, ugyan már: a sok száz arctalan/névtelen pasi mellett természetesen Hunter is Summer-t próbálja megfűzni, ami nem csak a Summer-Fitzy komóban okoz problémákat, de egy férfibarátságot is alapjaiban tud megrázni.
Hát így éldegélnek ők négyesben, hol harmóniában, hol feszültségben: Summer egyetlen fogyatékossága, hogy ADHD-ban szenved, így nem megy neki egyszerűen a tanulás, a felkészülés a vizsgákra és hülyének tartja magát. Eközben Fitzy a sportolói karrier és grafikusi kiteljesedés között agonizál, mert persze ő is a sok ezer kiválasztott közül kerül be a top 5 tehetség közé, aki végül elnyerheti egy szintén szupermenő, mindenki által irigyelt cég álláspályázatát. Összességében ez egy egyetemista 'A szürke ötven árnyalata' ahol nem verik egymást a szereplők csak verbálisan alázzák a másikat, illetve a 16-os karikával futó szexjelenetek is kevésbé sokkolják az olvasót. Mindenki szép, mindenki sikerre van ítélve, mindenki összejön mindenkivel, és aki esetleg a sztori szempontjából már nem annyira fontos, na az tekintet nélkül a funkciójára, könnyen a sarokba állatható: például Hunter vagy akár a megértő, laza barátnő szerepét betöltő Brenna. Szóval Kennedy könyve nem fogja megváltani a világot, és azt sem gondolom, hogy 2 év múlva a fentieken túl bármi egyebet fel tudok majd idézni az olvasottakból, de egy délutáni kikapcsolódásnak rendben van: főleg ha egy másfél órás ugyanilyen filmet cserélek be erre az élményre. A történetnek semmi köze a valósághoz, de attól még el tud szórakoztatni pár órára. Többet kár is lenne várni ettől - főleg a fülszöveg elolvasása után.
A főszereplőnk Summer Heyward-Di Laurentis (akiről állandóan az általam annyira utált Pretty Little Liars sorozat jutott eszembe) aki A, szuperszép B, szuperszexi C, szupermenő és amúgy is a fél világ a lábai előtt hever, mert a családja is szupertökéletes, szupergazdag és szupermegértő, ráadásul a szupermenő bátyját is ismeri az egyetemen... kb. mindenki. Na most Summer mint egy rossz amcsi tinifilm bevezetőjében éppen begurul valamelyik görög betűs egykaptafára készült lányszövetség behajtójára, amikor is pofára esik, mert azonmód ki is hajítják, a gond csak annyi, hogy nincs hova becuccolni a telepakolt bőröndökkel. Persze a szupermenő bátyus ripsz-ropsz megoldja a problémát egy telefonhívással, így Summer még aznap talál új albérletet, nem is akárhol: a campus szuperszexi hokisainak társaságában: Hollis a vicces, nőknél sikertelenebb srác - aki persze ennek ellenére is baromi helyes -, Hunter, a gyönyörű álompasi, akiért döglenek az egyetemista lányok, na meg a mogorva, elérhetetlen Fitzy, aki művészlélek, hokis, és amúgy sem fordít figyelmet egocentrikus főhősnőnkre. Na, vajon Summer a három srác közül melyikre ácsingózik? Bingó! Látom figyelsz, nagyon jó vagy, tényleg Colin Fitzgerald az, aki megmozgatja a fantáziáját, nem hiába, Fitzy a kívülről izmos, dögös pasit hivatott reprezentálni, aki belül, mélyen igenis érző szívet takargat, ami csak arra vár, hogy a gimi volt bálkirálynője meghódítsa azt. Na most ők ketten tűz meg víz, állandóan veszekednek, elbeszélnek egymás mellett és nem értik meg a másikat, persze ezt azért fűti rendesen az elfojtott szexuális feszültség. De nem lenne ez egy komplett regény, ha csak úgy összejönnének, ugyan már: a sok száz arctalan/névtelen pasi mellett természetesen Hunter is Summer-t próbálja megfűzni, ami nem csak a Summer-Fitzy komóban okoz problémákat, de egy férfibarátságot is alapjaiban tud megrázni.
Hát így éldegélnek ők négyesben, hol harmóniában, hol feszültségben: Summer egyetlen fogyatékossága, hogy ADHD-ban szenved, így nem megy neki egyszerűen a tanulás, a felkészülés a vizsgákra és hülyének tartja magát. Eközben Fitzy a sportolói karrier és grafikusi kiteljesedés között agonizál, mert persze ő is a sok ezer kiválasztott közül kerül be a top 5 tehetség közé, aki végül elnyerheti egy szintén szupermenő, mindenki által irigyelt cég álláspályázatát. Összességében ez egy egyetemista 'A szürke ötven árnyalata' ahol nem verik egymást a szereplők csak verbálisan alázzák a másikat, illetve a 16-os karikával futó szexjelenetek is kevésbé sokkolják az olvasót. Mindenki szép, mindenki sikerre van ítélve, mindenki összejön mindenkivel, és aki esetleg a sztori szempontjából már nem annyira fontos, na az tekintet nélkül a funkciójára, könnyen a sarokba állatható: például Hunter vagy akár a megértő, laza barátnő szerepét betöltő Brenna. Szóval Kennedy könyve nem fogja megváltani a világot, és azt sem gondolom, hogy 2 év múlva a fentieken túl bármi egyebet fel tudok majd idézni az olvasottakból, de egy délutáni kikapcsolódásnak rendben van: főleg ha egy másfél órás ugyanilyen filmet cserélek be erre az élményre. A történetnek semmi köze a valósághoz, de attól még el tud szórakoztatni pár órára. Többet kár is lenne várni ettől - főleg a fülszöveg elolvasása után.
Értékelés: 5/3
Az ellentétek tényleg vonzzák egymást? Más magyarázatot nem látok rá, miért vagyok úgy oda Colin Fitzgeraldért. Általában nem vonzanak a kivarrt, videojáték-őrült kocka izomagyak, akik lököttnek és felszínesnek tartanak. És az előítéletei mellett az is ellene szól, hogy a bátyám haverja. És hogy a barátja belém van zúgva. Ja, és említettem már, hogy lakótársak vagyunk? Nem, mintha számítana. Fitzy egyértelművé tette, hogy nem érdeklem, holott úgy szikrázik köztünk a levegő, hogy félő, leég tőle a házunk. Én sosem voltam az a fajta lány, aki fut egy pasi után, és nem most fogom elkezdeni. Épp elég gondot okoz nekem az új suli, a seggfej tanárom és a bizonytalan jövőm. Ha a szexi lakótársamnak végre megjön az esze, és rájön, mit szalaszt el… …tudja, hol talál.
Könyvmolyképző, 2019, 408 oldal
Fordította: Barthó Eszter
0 Megjegyzések