"Mindened megvan, de neked csak a múlt kell. Nem lehet megváltoztatni, ami megtörtént. De ne feledd, minden egyes nappal egyre fogy a jövő, és gyarapodik a múlt, amit ostoba illúziók kergetésére fecséreltél. Minden pillanattal bővül az eltékozolt idő mennyisége."
Kezdjük azzal, hogy bárki is írta a könyv fülszövegét: félrevezetett. De nagyon. Most, hogy leraktam Rubin Eszter történetét, becsuktam a könyvet és nekiültem a bejegyezésnek, újraolvastam a kis összefoglalót, és még most is úgy gondolom, hogy ez alapján nem arra számít az olvasó, amit végül kapni fog. Őszintén, hol volt a baj? Mutatom: "Gyermekeik születnek, karriert és házat építenek, ám az otthonuk falán egy napon repedés jelenik meg. Ezt követően, rejtélyes módon, a kapcsolatuk és az életük is repedezni kezd. A házuk mintha önálló életre kelne, a dolgozószoba külső fala eltűnik, sűrű borostyánból nőtt függöny zárja el a nappaliba nyíló ajtót. A különös hely mindenkit megbabonáz és hatalmában tart." Esküszöm, mikor ezt a részt olvastam én elhittem, hogy találtam egy izgalmas, kicsit misztikus magyar 'Tajtékos napok-'at, ahol a varázslat reflektál majd a családregény valóságos eseményeire. Ehelyett valóban kapunk egy erdő közepére felhúzott családi házat - ami sokkal nagyobb, mint amire az 5 fős társaságnak szüksége lenne - de ahol a penészfoltokon, pókhálókon, plafonrepedéseken kívül túl sok varázslatot nem találunk. Kicsit csalódott voltam, mert maga a történet bőven elbírta volna a belengetett misztikumot is, ugyanis a felsorolt, pusztulásra utaló események így is tükröt tartanak a szóban forgó család hanyatlásának. Másrészt ha nem is ebben, de máshol azért felbukkan egy kis mágia: a hegy barlangjában lakó "boszorkány" és bájitalok, igék tekintetében, amik viszont így idegen elemként ütöttek el a többi, viszonylag hétköznapi eseménytől. De nézzük a történetet:
Gyuri éppen a kötelező sorkatonai szolgálatát tölti távol Budapesttől, amikor megismeri egyik társa barátnőjét, a gyönyörű és lehengerlő Liát. A fiatalok először csak baráti leveleket váltanak egymással - Gyuri vidéken unatkozik, Lia pedig a rá váró érettségitől retteg - így ők ketten, miután olyan gyorsan megtalálják a közös hangot, folytonos levéláradattal bombázzák a másikat. Aztán Gyuri - nyilván a remek körülményeknek köszönhetően - fertőzést kap, ezért elszállítják egy budapesti kórházba, ahol végre Liának is lehetősége nyílik, hogy minden egyes nap láthassa a fiút. A gond csupán annyi: Liának vőlegénye van. Gyuri felnőttként kezeli a helyzetet, megígéri, hogy várni fog a lányra, időt ad neki, hogy lezárja ezt a kihűlt kapcsolatot barátjával, Bálinttal. Mindeddig a két főszereplőt - főképp - a levelekből ismerjük be, alkotunk róluk egy bizonyos képet. Valószínűleg mindenkinek az lenne a meggyőződése, hogy ezt a két fiatalt még az Isten is egymásnak teremtette és boldogan élnek majd, még meg nem halnak. Aztán beindul a lavina. Gyuri karrierre vágyik és sikereket ér el az egyetemem folytatott kutatásaival, mint egy látnokként, ráérez, hogy a jövő a digitális technológiában lesz és a számítógépbiznisz irányába indul tovább. Mindeközben Lia leragad. Bár leérettségizik, továbbtanulni nem akar, a munka világa sem mozgatja meg különösebben, és dühíti, hogy barátnőjéhez képest neki még messze az áhított esküvő, Gyuri ugyanis előbb meg szeretné alapozni a jövőjüket, ahelyett, hogy egy meggondolatlan döntéssel azonnal megállapodjon és családot alapítson a semmire. És innentől kezdve kezdjük elveszíteni a szimpátiát Lia irányába, szánalmat érezni Gyuri iránt, és sejteni azt is, hogy ez a kapcsolat közöttük nem lesz olyan rózsaszín és zökkenőmentes mint azt a kezdet ígérte...
Rubin Eszter lépésről lépésre építi fel - főleg Lia - személyiségét, így mi olvasók is fejezetről fejezetre, egy-egy kitekintés után visszacsattanva a hétköznapjaikba kapunk betekintést, hogy milyen lassan, finoman tud kibontakozni egy jól felépített és megkreált személyiség mögül a valódi, nárcisztikus, már-már azt mondanám mentális rendellenességben szenvedő alak, akiről azt gondoltuk ismerjük, hiszen évek óta együtt élünk vele. Gyuri karakterében ellenben az örök álmodozót látjuk majd viszont, aki szintén, már-már betegesen képtelen arra, hogy a saját maga által kitalált, felépített, vágyott világot összeegyeztesse a valósággal és felismerje, hogy egy képzelt álomvilágban ragadt évek óta. Ezt fogja keretbe majd a környezet, ahol a Stark család először "fészket rak", majd ahonnan szabadulni vágyik: az új, modern családi otthon a hegytetőn, kilátással a városra, amit körbevesz és szinte fojtogat az elvadult kert, a környező erdő. Bár a mágikus "elvárásaim" nem teljesültek, nekem sajnos nem jött át, hogy maga az otthon, a kert él, pulzál és reagál a szereplőkre, ennek ellenére kaptam egy teljesen más családregényt, mint amire számítottam. Ráadásul Rubin Eszter a jól megcsavart végkifejletet és lezárást is szépen hozta. Olvastatja magát a Stark család története, könnyen magába tud szippantani és sodorni, sodorni az egyre komorabb, sötétebb felé. Nem egy kimondottan üdítő olvasmány, de szerencsére Eszter a végén megengedi és meg is teremti a lehetőséget, hogy feljöjjünk a víz alól és vegyünk egy új, tiszta és mély lélegzetet.
Gyuri éppen a kötelező sorkatonai szolgálatát tölti távol Budapesttől, amikor megismeri egyik társa barátnőjét, a gyönyörű és lehengerlő Liát. A fiatalok először csak baráti leveleket váltanak egymással - Gyuri vidéken unatkozik, Lia pedig a rá váró érettségitől retteg - így ők ketten, miután olyan gyorsan megtalálják a közös hangot, folytonos levéláradattal bombázzák a másikat. Aztán Gyuri - nyilván a remek körülményeknek köszönhetően - fertőzést kap, ezért elszállítják egy budapesti kórházba, ahol végre Liának is lehetősége nyílik, hogy minden egyes nap láthassa a fiút. A gond csupán annyi: Liának vőlegénye van. Gyuri felnőttként kezeli a helyzetet, megígéri, hogy várni fog a lányra, időt ad neki, hogy lezárja ezt a kihűlt kapcsolatot barátjával, Bálinttal. Mindeddig a két főszereplőt - főképp - a levelekből ismerjük be, alkotunk róluk egy bizonyos képet. Valószínűleg mindenkinek az lenne a meggyőződése, hogy ezt a két fiatalt még az Isten is egymásnak teremtette és boldogan élnek majd, még meg nem halnak. Aztán beindul a lavina. Gyuri karrierre vágyik és sikereket ér el az egyetemem folytatott kutatásaival, mint egy látnokként, ráérez, hogy a jövő a digitális technológiában lesz és a számítógépbiznisz irányába indul tovább. Mindeközben Lia leragad. Bár leérettségizik, továbbtanulni nem akar, a munka világa sem mozgatja meg különösebben, és dühíti, hogy barátnőjéhez képest neki még messze az áhított esküvő, Gyuri ugyanis előbb meg szeretné alapozni a jövőjüket, ahelyett, hogy egy meggondolatlan döntéssel azonnal megállapodjon és családot alapítson a semmire. És innentől kezdve kezdjük elveszíteni a szimpátiát Lia irányába, szánalmat érezni Gyuri iránt, és sejteni azt is, hogy ez a kapcsolat közöttük nem lesz olyan rózsaszín és zökkenőmentes mint azt a kezdet ígérte...
Rubin Eszter lépésről lépésre építi fel - főleg Lia - személyiségét, így mi olvasók is fejezetről fejezetre, egy-egy kitekintés után visszacsattanva a hétköznapjaikba kapunk betekintést, hogy milyen lassan, finoman tud kibontakozni egy jól felépített és megkreált személyiség mögül a valódi, nárcisztikus, már-már azt mondanám mentális rendellenességben szenvedő alak, akiről azt gondoltuk ismerjük, hiszen évek óta együtt élünk vele. Gyuri karakterében ellenben az örök álmodozót látjuk majd viszont, aki szintén, már-már betegesen képtelen arra, hogy a saját maga által kitalált, felépített, vágyott világot összeegyeztesse a valósággal és felismerje, hogy egy képzelt álomvilágban ragadt évek óta. Ezt fogja keretbe majd a környezet, ahol a Stark család először "fészket rak", majd ahonnan szabadulni vágyik: az új, modern családi otthon a hegytetőn, kilátással a városra, amit körbevesz és szinte fojtogat az elvadult kert, a környező erdő. Bár a mágikus "elvárásaim" nem teljesültek, nekem sajnos nem jött át, hogy maga az otthon, a kert él, pulzál és reagál a szereplőkre, ennek ellenére kaptam egy teljesen más családregényt, mint amire számítottam. Ráadásul Rubin Eszter a jól megcsavart végkifejletet és lezárást is szépen hozta. Olvastatja magát a Stark család története, könnyen magába tud szippantani és sodorni, sodorni az egyre komorabb, sötétebb felé. Nem egy kimondottan üdítő olvasmány, de szerencsére Eszter a végén megengedi és meg is teremti a lehetőséget, hogy feljöjjünk a víz alól és vegyünk egy új, tiszta és mély lélegzetet.
Értékelés: 5/4
Az Árnyékkert fordulatos, nagy ívű családregény, amely finom iróniával vezet végig a Stark-ház harminc évet felölelő krónikáján. Az 1980-as években kezdődő és napjainkig ívelő történet két főhőse, Gyuri és Lia kamaszkori szerelemből lép át a házasságba. Eleinte jól alakul az életük, a rendszerváltás lehetőségeit megragadva igyekeznek előrejutni. Gyermekeik születnek, karriert és házat építenek, ám az otthonuk falán egy napon repedés jelenik meg. Ezt követően, rejtélyes módon, a kapcsolatuk és az életük is repedezni kezd. A házuk mintha önálló életre kelne, a dolgozószoba külső fala eltűnik, sűrű borostyánból nőtt függöny zárja el a nappaliba nyíló ajtót. A különös hely mindenkit megbabonáz és hatalmában tart. A szereplők szélsőséges érzelmek rabjaivá válnak, egyre inkább az elemi ösztönök és nyers érdekek vezérlik őket, még a lelki bántalmazástól sem riadnak vissza. Titkokat rejtegetnek, megcsalnak és megcsalatnak. A romlás feltartóztathatatlannak tűnik, és felfal mindent, ami útjába kerül. A regény fejezetei az évszakok változását követve, fokozatosan tárják fel a családtagok közti kapcsolatok mélyrétegeit, az önsorsrontás és élethazugságok széles skáláját. Egyszerre lebilincselő és hátborzongató, amint a harmonikus együttélés lépésről lépésre hullik szét, a katartikus végkifejlet felé haladva. A szerző mindezt Budapest közelmúltbeli és jelen valóságába helyezi, kiváló arányérzékkel vegyítve a racionálisan érzékelhetőt a szürreálissal. RUBIN ESZTER családregénye, ez a sokféle olvasatot kínáló, sejtelmes hangulatú mű szimbólumokba
Jaffa, Budapest, 2019
0 Megjegyzések