NEIL GAIMAN: A TEMETŐ KÖNYVE

"– Sikerül nekik? Holtan boldogabbak?

– Néha. De többnyire nem. Mint azok, akik azt hiszik, ha máshová költöznek, boldogabbak lesznek, és azután rájönnek, hogy nem így működik. Akárhová mégy, saját magadat is viszed. Ha érted, mire gondolok."

Őszintén szólva arra számítottam, hogy egy szórakoztató mesét fogok olvasni a Neil Gaiman listámról, ami egyébként szépen lassan a végéhez közelít... nem, nem fogom letudni a teljes életművét, de szeretem kiválasztani egy-egy megkapóbb könyvét, úgy mint a 'Csillagpor', a 'Sosehol' vagy az 'Óceán az út végén', talán az 'Amerikai istenek' ami még kimaradt, és tényleg nagyon kíváncsi vagyok rá. Mivel az elmúlt időszakban kizárólag szépirodalmat vettem lett a polcokról, és ezt a 'Witcher' teljes sorozatának két hetes maratonjával próbáltam feloldani, akartam valami könnyedebb, lazább regényt is bevenni a sorba... mivel 'A temető könyve' egy ideje már ott figyelt a tableten ebook formájában, adott volt, hogy eljött a pillanat a megismerkedésünkre. Na most a nyitójelenet pillanatok alatt felborította a "laza mese" elvárásomat, ugyanis egy brutális felcsapással indul a történet: egy rejtélyes idegen éjszaka belopózik egy család otthonába, ahol hidegvérrel meggyilkolja a szülőket és az egyik gyereket is... azonban a legkisebb, köszönhetően a szerencsének vagy éppen a végeztnek, épségben kijut a nyitva felejtett bejárati ajtón és egészen a közeli temetőig kalandozik, mit sem sejtve a rá leselkedő veszélyről. Pedig a gyilkos követi. Követi a nyomát, az illatát... üldözi ezt az alig pár éves kisgyereket, hogy befejezze a rá bízott feladatot. Ugyanis ő nem hagyja félbe a megkezdett munkát, nem hibázik. Azonban a temetőben megbújó lelkek-szellemek magukhoz veszik ezt a kis árvát és az utolsó pillanatban elrejtik a rá leselkedő halál elől. Na most család, háttér és múlt hiányában a kisfiú itt fog felnőni, itt él és itt tanul: a temető lesz az új otthona, a gyámságot vállaló szellempár pedig az új családja. Senki Owens néven éli tovább a mindennapokat és az oktatóinak hála, a tanulásban sem marad le a kortársak mögött, erről főleg Silas gondoskodik majd, aki fél szemmel minden lépését követi Sen-nek. Persze hiába a védett légkör, a gyámszülők, a tanítók... egy fiatal lélek barátra vágyik, akire Sen végül rá is talál majd, és ezután már két valóban élő, lélegző gyerek játszik együtt a sírkövek és az itt ragadt szellemek között... ami kissé morbid, de hát Gaiman világába mi az ami nem fér bele?

Senki Owens mindennapjai, az évek, ami alatt eléri a tinédzser kort, izgalmasak és színesek, mert nem csak a hagyományos és mindennapi dolgokat szívja magába, hanem a mágiát és varázslatot is, ami az élők és holtak közötti vékony határvonalat átszövi. Több száz, sőt, ezer év alatt itt eltemetett és végső nyugalomra helyezett lelkek - akár híresek is - segítik ezt a fiatal és eleven fiút, vigyáznak rá, figyelik és óvják a kinti világtól... mert a temetőkapun túl bizony továbbra is lappang a veszély. Gaiman mestere, hogy egy egyszerű alaptörténetből valami egészen varázslatos felnőtt mesét alkosson, ami egyben hordozza a kísérteties, horrorisztikus elemeket is, ezzel jól összezavarva az olvasót; egyik pillanatban egy édes mesét látunk, a következő oldalon pedig átváltunk egy élet-halál harcba, ahol senkiben sem lehet bízni, ahol felnőttek árulják el a gyerekeket és ahol a halál, a végzet már ott áll a legközelebbi sarkon, hogy levadássza a főhősünket. Furcsa kettősség van a regényben; miközben Sen - ahogy telnek az évek - "öregszik", egyre halad a felnőttség felé, a körülötte lévő lelkek-szellemek egy nappal sem jutnak előrébb, megmaradnak abban az állapotban, amiben évtizedek, évszázadok vagy akár évezredek óta a temetőben rekedtek. És a harmadik pillér az idő vonalán Silas, Sen tanítója-vigyázója, aki bár se nem élő, se nem halott... nem tartozik egyik világba, ezáltal pedig be-és átjárása van mindegyikbe. Persze a mesebeli elemhez hozzátartozik az is, hogy Sen, gyermeki tisztaságával és ártatlanságával a varázslatot tudhatja magáénak, még a rá vadászó árny, ez a 'Jack'-nek nevezett gyilkos figura a puszta sötétséget, gonoszságot hivatott megjeleníteni... kettejük ősszecsapása és egymásba fonódott sorsa pedig a jó és rossz harca lesz majd a kalandok végén. Amitől pedig mindez más, új és egyedi lesz? A díszlet, a kísértetvilág, a helyszín: ha jól tudom a temetői jelenetekhez a londoni Highgate temető adta az ihletet, amit meg is értek... nem tudom, vajon lehet gyönyörűnek nevezni egy sírkertet? Kétségeim vannak, de ha a válasz igen, akkor azt a Highgate 100%-ban megérdemli, mert minden megvan benne, ami a fantáziát megmozgatja: régi kripták, csodálatos és félelmetes szobrok-sírdíszek, elvadult növényzet, misztikus kerengők és folyosók, félhomály, borostyántenger... szóval minden fantáziát megmozgató és beinditó elem, amit magam előtt láttam olvasás közben. Szerettem ezt a felnőtt mesét, a befejezésével együtt, ami egyébként nekem tökéletes volt. Egy újabb Gaiman kedvencet avattam a fent említett regényei mellett... benne még nem csalódtam, ha szórakoztató irodalomra vágytam.

Értékelés: 5/5

Senki Owens, a barátainak csak Sen, egy majdnem teljesen átlagos fiú. Akkor lenne teljesen átlagos, ha nem egy hatalmas temetőben lakna, ahol szellemek nevelik és tanítják, a gyámja pedig egy magának való alak, aki nem tartozik sem az élők, sem a holtak világához. Egy fiú számára a temető tele van veszéllyel és kalanddal: ott a domb alatti vén Indigóember, ott a kapu, amely egy sivatagra nyílik, ahol elhagyott vámpírváros áll, és ott a különös és rettentő lény, a szlír. Az igazi veszély azonban a való világban leskelődik Senre: ha kimegy a temetőből, vár rá a Jack nevű férfi, aki már megölte Sen egész családját… Neil Gaiman barátságról és szeretetről szóló lenyűgöző története a legváratlanabb helyekre vezet, felejthetetlen élményt nyújtva. Az olvasó Chris Riddell illusztrációival, új szerkesztésben tartja a kezében a könyvet.