Oké, aki többször idelátogat vagy akár a moly.hu-n ismerősöm, láthatja, hogy elég nagy rajongással vagyok olyan könyvek, regények vagy kötetek iránt, amiket hajlamosak vagyunk elfelejteni, mert már hosszú évek óta nem kaptak új kiadást és jóformán csak az antikváriumok polcain lehet őket nem kevés szerencsével levadászni. Hát nem egy ilyen csodás darabra tettem szert az elmúlt évek során, és most megmutatom a kedvenc kincsvadász helyeimet. Itt jegyezném meg, hogy elkötelezett vagyok továbbá a Bookline irányába is, akinél sok-sok antikvár partner gyűjteményére rá lehet bukkanni, sőt, aki lusta elmenni magára a tetthelyre, a Bookline oldalán keresztül is leadhatja a rendelését a kiválasztott darabokra - én a napokban csaptam le így egy nagyon ritka Djuna Barnes regényre, amit régóta kutatok. De... minden antikváriumnak megvan a maga hangulata és varázsa, amit kár lenne kihagyni, nem beszélve arról, hogy lehet olyan kinccsel térünk majd haza, amire érkezéskor talán nem is gondoltunk.
1. Kárpáti és Fia Antikvárium
Kezdjük egyből egy igazán hangulatos és meghatározó hellyel a Múzeum Körúton. Aki kíváncsi, a facebook és instagram oldalukat is felkeresheti, garantáltan meg fogja hozni a kedvet egy személyes látogatáshoz. Egyrészt az elhelyezkédes miatt is kötődöm ehhez a bolthoz, mert imádok errefelé sétálni, sőt, az egyetem miatt naponta jártam be ezt az utat, másrészt egy nagyon kellemes emlékem van az első találkozásunkról, ugyanis pár évvel ezelőtt Lesznai Anna írásai nagyjából beszerezhetetlenek voltak, nekem viszont nagy szükségem volt legalább a családregényére, hogy be tudjam fejezeni a szakdolgozatomat. Hát itt végre rátaláltam, sőt, még alkudni is tudtam az árából. Azóta is hálás vagyok nekik a segítségért!
2. Németvölgyi Antikvárium
Na ők tökéletesen a Bookline vonalra illeszkednek, amit fent már említettem, ugyanis sok-sok olyan antikvár, beszerezhetetlen darabot tudtam tőlük megvenni a Bookline-on keresztül, amit máshol hiába kerestem. Helyileg egyébként a 12. Kerületben találhatóak meg, bevallom, személyesen itt még nem jártam, mert kicsit kiesik az én környékemről, viszont online minden alkalommal elégedett voltam azzal, amit meg tudtam venni, és kihangsúlyoznám, hogy minden termék esetében korrektül tájékoztatnak az adott könyv állapotáról: használt vagy olvasatlan, kopottas a borító, hiányzik vagy kicsit szakadozott a fedlap, van bejegyzés vagy ajándékozási üzenet stb.
3. Pestszentimrei Antikvárium
A hibrid, Ugyanis vettem már tőlük online könyvet, de az új üzeletben is jártam már, ami a Ráday u.-ban nyílt meg és a Mondat Antikvárium névre hallgat - a készlet viszont közös! Szintén van kapcsolatuk a Bookline antikvár készletértékesítésével, de a Ráday u. boltot nagyon is ajánlom látogatásra, hiszen nagyon könnyen megközelíthető és mondhatni központi helyen van. Aki pedig eladni szeretne szintén ugorjon be, ugyanis ha eladható könyvről van szó, ők kimondottan nyitottak a felvásárlásra, akár nagyobb tételben is.
4. A Hely
Az elfogultságom netovábbja. Ha kíváncsi vagy kukkants rá a honlapjukra, ugyanis náluk tematika szerint is lehet keresgélni: http://www.ahely.hu/ A lexikonokon át, a színdarabokon keresztül, egészen a jogi szakkönyvekig nagyjából mindent megtalálhatsz, sőt, még ritka, dedikált szekció is van! Helyileg egyébként a II. Kerületben van az üzlet, nem messze a Margit krt.-tól. Tapasztalatom alapján 5-ből 4 alkalommal végül náluk találtam meg amit kerestem: mondjuk Hemingway Vándorünnepét, de ritka Henry Miller-t és Dumas regényt is tőlük szereztem be.
5. Irány Pécs - Bagolyfészek Antikvárium
Egy ismerősöm mutatta ezt a kis kincsesbányát mikor Pécsen jártam és azonnal beleszerettem, Szintén van online kapcsolat, sőt, facebook-on és instagram-on is megtaláljátok őket. Szeretem mikor megosztanak egy-egy fotót, hogy éppen milyen ritkaságot találtak olyan könyvmolyoknak mint én. Szóval ha Pécsen jársz vagy pécsi vagy semmiképpen se hagyd ki!
1 Megjegyzések
Az Éjerdő miattad fel is került a várólistámra, szerencsére a könyvtárunkból ki tudtam kölcsönözni. Nagyon hangulatos lett ez a bejegyzés, most feltámadt bennem a vágy, hogy újra Bp-en böngésszek - nekem a kedvencem a Múzeum Antikvárium.
VálaszTörlésPécsen is jártam egyben jó néhány éve, lehet ez a Bagolyfészek volt, de már nem tudom :D