GUDRÚN BRJÁNSDÓTTIR: A KAKAÓKLUB

Vannak könyvek, amelyek már az első oldalaktól kezdve olyan érzést adnak, mintha egy meleg takaróba burkolóznál egy hideg napon. 'A Kakaóklub' pontosan ilyen: otthonos, lassan kibontakozó történet, tele apró, emberi pillanatokkal és finom érzelmekkel.

A történet középpontjában néhány, egymástól elsőre teljesen különböző ember áll, akiket végül egy egészen egyszerű, mégis különleges dolog hoz össze: a közösen eltöltött idő és a forró kakaó. Egy kis közösség formálódik körülöttük, ahol a beszélgetések, a hétköznapi találkozások és a kezdetben jelentéktelennek tűnő pillanatok fokozatosan valódi kapcsolattá mélyülnek. Mindegyikük valamilyen terhet hordoz. Van, aki a múltjával küzd, van, aki egy veszteséget próbál feldolgozni, mások egyszerűen csak elveszettnek érzik magukat a saját életükben. A közös alkalmak során azonban lassan elkezdik megnyitni egymás felé ezeket a zárt részeket – nem látványosan vagy drámaian, hanem apró, őszinte gesztusokon keresztül.

A könyvben különösen érdekes a férfi főszereplő jelenléte, aki elsőre talán kicsit kívülállónak tűnik ebben a történetben. Nem ő a leghangosabb karakter, nem is az, aki irányítja az eseményeket – mégis nagyon fontos szerepet kap abban, ahogyan a kapcsolatok alakulnak. Az ő történetében inkább a visszafogottság dominál. Nehezebben nyílik meg, sok mindent inkább magában tart, és ez eleinte távolságot is teremt közte és a többiek között. Pont ezért olyan érdekes figyelni, ahogyan apránként mégis bekapcsolódik ebbe a közösségbe. A kakaóklub számára nem egyértelműen „jó dolog” az elején – inkább egy szokatlan helyzet, ahol nincs kész szerepe. De ahogy telik az idő, nála is megindul egyfajta lassú feloldódás. A jelenléte csendesebb, mégis sokat hozzátesz a történethez: egy másfajta nézőpontot hoz, és finoman rámutat arra, hogy a sérülékenység nem csak a kimondott szavakban jelenik meg. Az ő szála különösen szépen mutatja meg, hogy nem mindenki ugyanúgy dolgozza fel a nehézségeket – van, aki beszél róla, és van, aki inkább csak jelen van, figyel, és lassan engedi közelebb a többieket. A könyv egyik finom, de erős gondolata is innen jön: hogy a kapcsolódás nem mindig látványos, és néha éppen a csendes jelenlét jelenti a legtöbbet.

A könyv egyik legszebb része pont ez a fokozatosság. Nincsenek nagy, hirtelen fordulatok, inkább csendes változások történnek. Ahogy a kakaóklub találkozásai ismétlődnek, úgy alakulnak át a szereplők is: egyre bátrabbak lesznek, egyre jobban megértik egymást – és talán saját magukat is. Az izlandi háttér külön hangulatot ad az egész történetnek. A kicsit zord, visszafogott környezet szépen ellenpontozza azt a melegséget, ami a szereplők között lassan kialakul. Ettől a kontraszttól a regény még inkább „bekuckózós” lesz, olyan, amit legszívesebben egy csésze forró ital mellett olvas az ember.

A Kakaóklub számomra arról szólt, hogy mennyire fontosak azok a kis közösségek, amelyekbe tartozunk – még akkor is, ha nem tökéletesek. Arról, hogy néha elég néhány őszinte beszélgetés ahhoz, hogy valaki egy kicsit kevésbé érezze magát egyedül. Ez nem egy pörgős történet, hanem inkább egy hangulat. Egy lassú közeledés emberek között, amely végül sokkal többet jelent, mint amennyit az elején gondolnánk. Ha szereted az olyan történeteket, ahol nem a cselekmény a lényeg, hanem az, ahogyan az emberek lassan közel kerülnek egymáshoz, akkor A Kakaóklub nagyon jó választás lesz.