" Néhány nap múlva a család a szép időt kihasználva a kertben ebédelt, mikor csengettek. Mind összerezzentek erre, és ijedten néztek egymásra. Jancsika közelebb húzódott Évához, és a nő érezte, hogy a kicsi reszket. Szegényke, még nem volt hatesztendős, de már megtanulta, hogy ez az egykor oly hétköznapi hang manapság semmi jót nem jelent. "
Nem is olyan rég írtam az Emma-trilógia középső részéről, amiben megígértem, hogy hamarosan jön a befejezés is. Hát íme. Az előző kötetet nagyon szerettem, és a posztban is szépen dicsértem, de sajnos ezt a vonalat az utolsó könyvnél már nem tudom folytatni... annyira. Elég nagy elvárásokkal estem neki a végső olvasásnak, mivel - mint azt anno meséltem - nagyon megszerettem a szereplőket... na jó, pár szereplőt, de őket aztán tényleg nagyon-nagyon. Persze a veszteségekkel már az előző regényekben is szembesültem, és sajnos az írónő tüntetett (vagy éppen tett el láb alól) olyan személyeket, akikből nem kaptam eleget, de azt még meg tudtam bocsátani neki. Itt viszont, ami az első két könyvben zavart, valamiért kiéleződött és elkezdetett kimondottan bosszantani... de gyorsan lépjünk vissza a történet elejére. 1950-ben találkozunk újra a Kóthay családdal... az évek során mindenki felnőtt, megházasodott, és persze családot alapított.. így jó pár csemetével növekedett Emmáék családfájának terebélyes lombkoronája. Persze a cím előrevetíti, hogy ez a rész inkább fog Évára fókuszálni, mint a fiúkra, de valahogy nekem ezen a téren mégis hiányérzetem volt... Tamás és Paula keveset szerepelnek, Öcsi elköltözött Párizsba, Éva pedig színésznői karrierje mellett próbálta meg feldolgozni, hogy első férje, Jancsika édesapja nem tért vissza a háborúból... végül ő is újra rátalált... na jó, ha nem is az igaz szerelemre, legalább a békére és a boldogságra, újra megházasodott: Lajos nagyon rendes és becsületes ember, aki végtelenül szereti Évát, és fiaként neveli Jancsikát... ők együtt is laknak Emmáékkal a már jól ismert budai villában.
Na igen, szinte már idilli a kép, de ismét közbeszól a történelem: az 56-os forradalom, így Kóthayék kénytelenek megtenni azt, amit a háború idején annyira próbáltak elkerülni, elhagyni az országot. Közben persze rengetek kiváltó ok is lejátszódik: a gyerekek eltűnnek a forradalom tömegében, van aki megsérül, van akinek bujkálnia kell... és sajnos van, aki soha többet nem tér majd haza. Ekkor határozzák el Éváék, hogy maguk mögött hagynak mindent, és elutaznak Kanadába, ahova Emma már kislánykora óta újra visszavágyott. Itt telepednek le, vesznek egy gyönyörű házat, Éva munkát is talál, sőt, a szerelem is újra bekopogtat az ajtón... de van, hogy hiába választ el egy egész kontinens, a múlt még így is újra rád talál: felbukkan egy lány, aki mint egy nem kívánt kísértet toppan be Éváék boldog életébe... és sok mindent meg is változtat. A helyszínek pedig folytonosan kavarognak... Tamásék miatt néha Magyarországon, Öcsiék miatt néha Párizsban, Évikéék miatt pedig a legtöbb időt természetesen Kanadában töltjük. Megismerjük a sok-sok új családtagot, az ő életüket, és figyeljük, hogy ezeknek a rokonoknak az élete, hogyan találkozik, gabalyodik össze, hogy utána újra kisimuljanak a szálak. Nagyon bántott, hogy Öcsiből olyan keveset kapunk: nagyon megszerettem az előző részben, és természetesen emlékeztem rá, hogy akkor ő miért hagyta hátra az akkori életét, hogy majd Párizsban építse fel újra, de legalább elvártam volna, hogy valami szép és boldog életet kapjon: sikeres és elismert festőművész, aki elvesz egy nőt, akiről szinte semmit sem tudunk meg, és van egy vadóc lánya, aki később folyton bajba kerül, ráadásul beleszeret valakiben, akibe nem is szabadna... és ennyi... ezzel béküljek én ki, hogy imádott szereplőm elfesteget egy gyönyörű műteremlakásban és pipázik?
Ez elég rosszul érintett. Aztán ott van még Évikéék sorsa... Éva harmadszor is férjhez megy, születik még két lánya, Laura és Emily... úgy tűnik Emily lesz az aki folytatja majd nagymamája (Emma) karrierjét, ugyanis írói ambíciókat mutat, de nehéz kitűnnie gyönyörű testvére árnyékából: Laura, Jeanne unokatestvére - (Öcsi lánya) segítségével, aki nem mellesleg világhírű divattervező lesz - modell karriert épít fel, és hihetetlenül sikeres pályát fut be... mindeközben pedig a háttérben ott Emma, figyelemmel kíséri a vele élő, és a más országokban cseperedő unokáinak életét... és közben visszavágyik Magyarországra. Amin nagyon nevettem, hogy itt, még generációkon keresztül is minden kis Kóthay gyerek gyönyörű... micsoda gének! Itt mindenki szép, mindenki makulátlan, mindenkitől eláll az átlag emberek lélegzete is... most komolyan, hiszek én a genetika csodájában, de azért hagyjuk már ez ilyen varázslatos meseszövést. Olvasás közben sokszor élvezettel faltam a sorokat, és lekötött a történet, de volt ahol a cinizmusom felülkerekedett és már-már elnevettem magam... bizonyos jelentek nekem már túlontúl romantikusra (mondhatnám nyálasan csöpögősre sikeredtek), kicsit sok volt ez az én realista felfogásomnak... ráadásul a a befejezéssel is problémám voltak, túl tökéletes és fájdalmasan boldog, meg is feküdte a gyomromat... az utolsó fejezetben szereplő politikai utalástól pedig hirtelen olyan mélyre szaladt az értékelésem, hogy akkor elképzelni sem tudtam, én erre végül hány pontot fogok adni? Kénytelen voltam eltolni az értékelés, venni jó pár mély lélegzetet, és ezt az oltári nagy bakit kiiktatni az emlékeimből... mert ha figyelembe venném, jóformán pontot sem adnék az olvasásra. De ha csak a történetet veszem, akkor összességében megérte befejezni Emma trilógiáját... bár a középső kötetet a befejezés nem tudta megugrani, amit nagyon sajnálok.
Értékelés: 5/3
A trilógia harmadik, befejező része a hírhedt ötvenes években kezdődik. A kommunista diktatúra évei, majd az ötvenhatos forradalom után a Kóthay család tagjai ismét elszakadnak egymástól. Emma a lányával, Évával és az unokájával Amerikába emigrál, Tamásék azonban az otthonmaradás mellett döntenek. A század második felének eseményeit a szélrózsa minden irányába szétszóródó Kóthay gyerekek és unokák mind különbözőképpen élik meg. A forradalmat követő megtorlás, 1968 Párizsa, a szögesdróton inneni világ szürke, nyomasztó hétköznapjai, a Kádár-korszak békés álarca mögött a szabadság fájó hiánya, a nyolcvanas évek színes, ám sekélyes időszaka, majd pedig a rendszerváltás éppen úgy főszereplői a könyvnek, mint az egyre népesebb, sokszínű család tagjai. A különböző szálakon futó cselekmény és a szereplők sorsa sokszor találkozik, néha egybefonódik, máskor újra külön utakon megy tovább, mindvégig a már megszokott izgalmakkal, váratlan és meghökkentő fordulatokkal. Végül, a rendszerváltás esztendejében egy boldog-szomorú esemény során újra összegyűlik az egész család a régi, Balaton-parti házban, és az is kiderül, hogy habár végleg lezárult egy korszak, azért lesznek, akik továbbviszik Emma örökségét.
Kiadó: Ulipus-ház Könyvkiadó, 2011
510 oldal, 3500 Ft
0 Megjegyzések