"Én is pontosan így éreztem: kezének meleg súlya, az enyémen; mosolyának őszintesége; valami kezdet finom melege, mint azok a virágok, amik reggel kinyílnak a napsütésre. Tudtam, mi történik; szívem sérülésmentes darabkája megmozdult. Pont elég maradt még épen ahhoz, hogy egy kis érzést beengedjen; volt még benne egy kis hely."
Fú. Hol kezdjük? A gond ezzel a regénnyel a következő; nehéz lesz róla spoiler nélkül írni. Másrészt ahogy elnéztem nagy a rajongás irányába, szép kritikákat kapott... na most akik ezt szerették, engem nem fognak. Nem tudom, hol ment ez félre de nekem Eleanor Oliphant története nem jött át. Nagyon szerettem volna valami friss, kortárs regényt olvasni, valami újat, ami még a kívánságlistámra sem került fel, ezért jobb híján szépen meggugliztam a "best contemporary novels" kategóriát, és vártam mit dob a rendszer: olyat kerestem amiről még csak nem is hallottam, így megnéztem megjelent e már magyar kiadásban... és megérkeztem Gail Honeyman-hez. A fülszöveg tetszett. Ha úgy vesszük a moly.hu-n is hasít a regény, hiszen 93%-ot tudhat a magáénak (a mai nappal csekkolva a jelenlegi mutató). Gondoltam, mi baj lehet? Adott egy 30 éves, kissé különc lány - már a fülszövege szerint lány - de inkább nő, nem? Kiszemel magának valami pasit, jól ráragasztja a "Nagy Ő" matricát, közben meg mégis egy Raymond nevű pasival veri meg a sors. Vagy inkább fordítva... így elolvasva Eleanor történetét, én inkább azt mondanám szegény Raymond karmája siklott félre mikor ezt a nőt valamiért összekötötte vele. De itt ezt persze még nem tudtam. Szóval a lényeg; valami vicces, könnyed, mai könyvet vártam, ami mondjuk egy hétvégére kicsit kikapcsol és kész. Aztán valahol az első fejezetnél már láttam, hogy sajnos ezt csúnyán benéztem. Vagyis jól átvert a borító hátoldalán olvasható, elég szűkszavú kis összefoglaló; azt képzeltem bele, amit akartam. Egy pont a szerkesztőnek, szép volt.
De nézzük a sztorit; Eleanor Skóciában élni a 30asok átlagos mindennapjait - van egy lakása, ahol egyedül él, bejár dolgozni egy irodába, ahol nem nem NEM! Ő kérem nem kreatív munkát végez, nem tervező: ezt valamiért nagyon szereti az orrunkba dörgölni a regény, mintha elsőre nem lenne képes felfogni az olvasó. Szóval nem, Eleanor nem kreatív. Irodista. A számlákat intézi. Pont. Ennyi. Ez a droidüzemmód egy 1 órás ebédszünettel szakad meg minden egyes munkanap, amikor is "hősnőnk" elcsattog az éppen aznap leakciózott szendvicséért, megfejt egy keresztrejtvényt, majd szépen visszaül az asztalához és dolgozik, még le nem jár az a francos munkaidő. És nem beszél jóformán senkivel! Ez azért elég ijesztő, nem? A munkatársai is különcnek, furcsának tartják, így ahogyan az már az általános iskolában is lenni szokott, előszeretettel csesztetik és szólogatnak be neki. Na ez a monoton akármi - amit mondjuk életnek is lehet nevezni - Raymond felbukkanásával kezd majd megszakadni, aki bár nem túl vonzó férfi, de legalább jó IT szakember és ő pofozza helyre Eleanor gépét. És itt nem értettem mi történik: valamiért - mert nem derül ki mi okból - ez a pali úgy érzi meg kell ismernie ezt a nőt. És szép lassan barátok lesznek. Vagy mik. Persze ezt kapcsolatot jól összekovácsolja majd, hogy együtt mentenek meg az utcán egy idős urat, Sammyt, aki pont előttük esik össze és ez a furcsa páros hívja ki rá a mentőt. Na persze elkezdik látogatni, megismerik a gyerekeit, lassan már a családi bulikra is meghívást kapnak: de fontos leszögezni, hogy nem mint egy pár. Mert ők nem azok. Mindeközben pedig Eleanor plátói szerelmet táplál valami helyi zenész iránt, akit egyszer látott fellépni, és ránézve azt gondolta: megvan, ő az. Az igazi. Nyomoz utána a neten, sőt, még a lakásához is elmegy, mesél róla az anyjának, sőt, idegenek is, hogy bár nem a pasija, de ő Eleanor Oliphant kapcsolatban van; csak a másik fél még nem tud róla, aki ebben az epic szerelmi történetben ugyebár érintett lenne. És innen jön a spoiler. Figyelmeztettelek.
Szóval ez beteges. Értem én, hogy gyerekkorában baleset érte, az arcán a tűztől megmaradtak a sebhelyek és trauma érte - de ez 20 éve volt, és ettől még nem kell valakinek egy súlyosan autista és visszamaradott vonásokkal élnie a mindennapokat, amikor 17 éves koráig iskolába járt, és bár több nevelőszülőt is megjárt, de a regény többször is kimondja; nem érte semmi atrocitás egyiküknél sem. Nem a befogadó családokkal volt a gond, hanem a gyerekkel - és a történet befejezése után azt kell mondja ezeket a vonásokat inkább csak felerősítette a "baleset". Könyörgöm egy felnőtt emberről beszélünk, aki 30 évesen nem képes normális kommunikációt folytatni a környezetével, térőzáras cipőben jár és kerekes szatyrot húzva járja a várost mint egy 70 éves öregasszony. Én nem tudom, hogy a regény most ezt direkt nem mondja ki, vagy nem akarja; de a főszereplő konkrétan valami egyéb mentális betegségben is kell hogy szenvedjen. Ja és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy kvázi szerelmes lesz egy ismeretlen paliba akit egyszer látott 30 percig és egy szót nem váltott vele - de verset ír (vagy másol ki) neki, az ajtaja előtt szobrozik és hallgatózik, sőt, a helyi Tesco-ból még rá is tweetel: holott az első két közösségi médiás bejegyzéséből egyértelmű, hogy a faszi egy barom: csak hogy idézzem, "hashtag jóképőgeci". Szóval ne már. Azt hiszem a legnagyobb problémám ezzel a regénnyel az volt, hogy nem tudtam benne senkit sem kedvelni. Jó, maximum talán Sammy-t. De a többiek? Eleanor élből esélyes az év antifőhősének díjára - legalábbis nálam -, Raymond szimplán idegesítő és számomra érthetetlen... mindenki más pedig egydimenziós, felejthető biodíszlet. A csattanónak szánt befejezés nem durrant, de még csak nem is pukkant... és sajnos biztos az én érzelmi hiányosságom, de nem tudok egy olyan karakterrel együtt érezni, aki vodkahegyekkel kúrálja a lelkét hétvégente - és ha számomra tényleg érthetetlen, hogy valaki miért akar emellett mégis a barátja lenni egy Eleanor-féle nőnek, akkor legalább azt elvárnám a karaktertől, hogy nem szarja le magasról az egyetlen embert a világon, aki minden ellenére mégis törődik vele. Szóval nem. Nem jött át. Nekem ez nagyon elrugaszkodott lett a valóságtól. Eleanor Oliphant lehet, hogy jól van, de én ettől az élménytől kevésbé.
Értékelés: 5/3
A fura lány, Eleanor Oliphant élete óraműpontossággal működik, és tökéletesen üres. Emberi kapcsolata csak anyukával van, akivel minden héten egyszer beszél telefonon, és attól is csak az ekcémája lesz rosszabb. Neki minden éppen így jó; köszöni, jól van. Egy nap azonban meglátja a tökéletes férfit, aki még talán anyukának is tetszene, és onnantól kezdve mindent megtesz, hogy kapcsolatba kerülhessen kiszemeltjével. Ebben viszont folyton megzavarja bosszantó új kollégája, Raymond, akit a kiszámíthatatlan események újra és újra az útjába sodornak. Az események felgyorsulnak Eleanor körül, aki harmincévesen kész végre szembenézni az addig mélyen magába temetett gyermekkorával…
Eredeti cím: Eleanor Oliphant Is Completely Fine
Fordította: Szalai Virág
Kiadó: Ventus Libro, Budapest, 2017
0 Megjegyzések