J.K. ROWLING - JACK THORNE - JOHN TIFFANY: HARRY POTTER ÉS AZ ELÁTKOZOTT GYERMEK

"All I ever wanted to do was go to Hogwarts and have a mate to get up to mayhem with. Just like Harry Potter. And I got his son. How crazily fortunate is that...you're my best friend, Albus. And this is mayhem to the nth degree."

Hát üdv újra itt srácok. Hosszú hónapok után meg kell törnöm a hallgatást, ugyanis az elmúlt hétvégét egy olyan könyv társaságában töltöttem, amire muszáj - sőt, egyenesen kötelező - egy posztot szánni. Igen, számtalanszor hangoztattam már, hogy mekkora Harry Potter őrült vagyok, úgyhogy ezzel jelen esetben senkit sem szeretnék untatni. Lényeg a lényeg... gondolkoztam, hogy érdemes e várni a magyar fordításra, vagy adjak teret az eredetinek, de miközben ezen a problémám hetekig töprengtem,.. megoldotta önmagát a kérdés: mire jó ha az embernek olyan barátai vannak, akik pontosan tudják, hogy mivel tudnak teljes mértékben levenni a lábamról. És az időzítés is fontos ugyebár. Hát pont jókor érkezett meg ez a kis csoda. Sok kérdés volt bennem, ezt kár lenne tagadni. Mikor először felröppentek a hírek, hogy színdarab készül Londonban... ferdén néztem. Miért? Miért kell bántani egy olyan történetet, amit milliók imádnak, amit milliók követtek, és amit milliók búcsúztattak el már egyszer. Kaptunk egy lezárást. Volt egy vége. Mindenki gondolt amit gondolt, de megvolt, ott volt, elengedtük - ha fájó szívvel is. De pont került a végére. Szkeptikus voltam egy színpadi folytatással: egy újabb sztori, egy újabb szál, ami talán csalódás lesz, ráadásul ismeretlen-idegen arcokkal, akiknek valljuk be: semmi közük sincs a régi felálláshoz, ők sohasem lesznek számunkra Emma Watson vagy (nyugodjon békében) Alan Rickman. Ezek után jött az újabb bejelentés, hogy bár szövegkönyv formájában, de kidobják a nagyvilágnak is ezt a HP-folytatást. Jó-jó, mindenki egyből védekezett, hogy régi ígéretét ugyebár nem szegte meg ezzel az írónő, hiszen ez nem egy regény. Nem regény... de akkor is: ez egy dráma. Attól, hogy csupán dialógusokból áll és nincsenek töltelék szövegek, leírások, színes-szagos életképek... ezzel előttem még nem mossa ki magát senki. Sajnálom. Még mindig nem voltam meggyőződve arról, hogy ez egy jó dolog lesz nekünk rajongóknak.

Aztán mégis belevágtam, hála ennek a meglepetésnek. Angolul. Eredetiben. És... még most sem tudom mit kellene mondanom, hát kezdjük az elején. Furcsa. Furcsa dolog ez az egész, hogy csak a párbeszédek jönnek. Senki ne értsen félre... nincs nekem problémám a drámákkal. De egy Harry Potter esetében... nehéz megszokni. Már ha egyáltalán meglehet. Mindenesetre ott kezdődik minden, ahol évekkel ezelőtt befejeztük. Pályaudvar, 9 és 3/4-ik vágány. Potter és Wesley család. De már az új generáció az, aki búcsúzik a régiektől. Harry megöregedett, 3 gyerek édesapja, azonban hírneve még most is töretlen... szinte már a varázsvilág celebritása. Minden figyelem rájuk irányul, megbámulják őket, van aki aláírást is kérvényezne, amivel alapjáraton nem is lenne baj... mégiscsak arról az emberről van szó, aki legyőzte minden idők legsötétebb varázslóját. Azonban ezt a reflektorfényt rosszul viseli Harry középső csemetéje, Albus Perselus, aki éppen első évét kezdi meg a Roxfort falai között. És íme, el is érkeztünk a főszereplőnkhöz. Albus lesz ennek a történetnek a centruma, illetve az ő és apjának viszonya. Sok kérdést lehet ebben az esetben feszegetni: milyen középső gyereknek lenni, milyen az, ha te vagy a kakukktojás a családban, az, aki kicsit már, aki kilóg a sorból... milyen az, amikor a szülő híres ember, akit mindenki ismer és figyelemmel követ, milyen az, ha emiatt elvárásokat támasztanak veled szemben, hogy vajon fel tudsz e nőni apád tehetségéhez és nagyságához, vajon vagy e legalább olyan reménység, mint volt anno ő ebben a korban... stb. stb. Nyilván a testvér-kérdés részt jobban átérzi egy olyan olvasó, aki mindezzel a való életben is szembesül. Én nem. Ebből kifolyólag én hiányoltam is a másik két gyerek szereplését. James már az utolsó regény végén is sokkal szimpatikusabb volt számomra, mint Albus. Nem véletlenül viseli néhai nagyapja nevét: amennyit megtudunk róla, abból kiderül, hogy nagyszájú, szeret másokat ugratni, szenzációs humora van, feltalálja magát, a társaság középpontja...ahogy azt néha szokták mondani: olyan életrevaló gyerek. És ott van még Lily, Harry és Ginny kislánya, aki még túl fiatal ahhoz, hogy igazán nagy szerephez jusson, róla szinte semmit sem tudunk meg azon kívül, hogy... van. És hát Albus. Nos, a kis középső Potter gyerek nem egy igazán népszerű kiskölyök... mondhatni egyetlen barátja van, a vele egykorú Wesley-Granger csemete: Rose. Hát kivel is barátkozhatna össze ezután egyből a Roxfort-Expresszen robogva az iskola felé? Naná, a szintén első évét megkezdő Malfoy gyerekkel, Scorpiusszal. Remek. Innen indulnak a bonyodalmak.

A kér gyerek mondhatni egy cipőben jár. Albus ugyebár a Potter család és apja hírnevével küzd, valamit azzal, hogy vajon miért nem osztja őt a Teszlek Süveg a Griffendél-házba... Scorpius viszont még sokkal nagyobb terhet cipel magával. Szájról szájra jár ugyanis az a rosszindulatú pletyka, hogy bár Draco Malfoy annak idején elmenekült, kiszállt a harcból és maga mögött hagyta a sötét oldalt... a gyermek talán mégsem az ő vére... hanem egészen másvalakié. Nos, ez a két, saját démonaival küzdő gyerek valamilyen úton-módon barát lesz. Ezek után hibát hibára halmozva olyan események elindító lesznek, amelyek talán túl nagyok és veszélyesek lesznek a számukra. Pillanatok alatt elröppennek az első tanévek, ám a gondok és az elfojtott problémák csak halmozódnak... és Albus újra és újra magával rántja az általa kirobbantott harcokba Scorpiust - aki egyébként egy kimondottan szerethető karakter ebben a történetben. Meglepő, nem? De persze az aggódó szülők összefognak, hogy megmentsék a gyerekeket... de később még nagyobb lesz a tét, ugyanis mind az ő életük, mind a teljes varázsvilág veszélybe kerül. Sőt, maga a múlt is. Az, hogy mi a teljes történet, maradjon titok, nem olyan borzasztó hosszú mese ez. Mese, igen. Mert tényleg az. Utazunk az időben, visszatérünk Harry-ék tanéveinek díszleteibe. Visszatérnek régi szereplők, akik már rég elhunytak, és mi is újraélhetünk már megismert eseményeket. Összefoglalva: ettől függetlenül bennem hiányérzet van. Gyerekes lett. Fogjuk mindezt jóindulatúan arra, hogy ez az egész színpadra lett kitalálva. Ezt kár lenne letagadni, és hiba lenne erről elfeledkezni... ugyanis ebben az esetben túl nagyok lesznek az elvárások. Ne is várjuk azt az élményt, ami anno adott nekünk egy regény. Nincs sem idő, sem hely, sem formai lehetőség arra, hogy a régi érzést adja nekünk vissza ez a szövegkönyv. Ha mindezt meg tudjuk bocsátani ennek az új történetnek... akkor talán még szeretni is megtanuljuk.

Ha következtetést kellene levonni, akkor kezdjük azzal, hogy semmi esetre sem szabad párhuzamot vonni az előzményekkel. Nem lesz, és nem is lehet ugyanolyan. A történet ugyebár főként a két gyerekre, azon belül is Albusra koncentrál. Őszintén, gondolkoztam most pár percet, hogy ezt le merjem e írni... hogy egyáltalán le akarom e írni: de én nem tudtam megszeretni a középső kis Pottert. Sajnálom. Tényleg. Nem erre számítottam. De nem ment. Pedig akartam. Amikor Harry a fia fejéhez vágja azt a bizonyos fájó mondatot... bólogattam. Mert bár ilyet egy szülő nem mond, sőt, nem is mondhatna a gyermekének... de attól még sajnos igaz volt. Szóval személy szerint komoly problémáim akadtak a főszereplővel. Az, hogy Harry mennyiben jut szerephez, vagy éppen mennyire enged ez a darab bepillantást Harry és Ginny, vagy akár Ron és Hermione felnőtt életébe... hát, szintén nem tudom mit mondjak. Mert enged... amennyire egy dráma engedheti. Ron humora jelen van, tény. Harry szülői problémáit megismerjük, tény. Sőt, Ron és Hermione viszonya is fókuszpontba kerül majd egy bizonyos fájó jelenetben. És ott van még Ginny, aki egy-két rövid mondat erejéig kap annyi lehetőséget, hogy elmondja... hiába a házasság, a gyerek, az elmúlt évek... ők még mindig hárman vannak. És hárman is lesznek. Harry-Ron-Hermione. És a többiek valamilyen szinten örökre kívülállók maradnak... történjen bármi. A Malfoy-szál meglebegtetése nem rossz része ennek a könyvnek, bár kissé vérszegény volt számomra. És persze a régi szereplők, akik beköszönnek: McGalagony, Dumbledore, vagy éppen Piton... igen, Piton. Hát bizony... ott azért nekem is félre kellett picit néznem, hogy ne könnyezzek be, pedig mikor volt már, hogy elköszöntünk tőle. All in all... nem tudok okosat mondani. Csoda volt betekintést nyerni egy régi világba, amit annyira szerettünk egyszer... de más ez, mint volt akkor. Ezt el kell fogadni. Ha ez megtörténik, akkor élvezni fogjuk, és úgysem fogjuk tudni letenni... ez mondjuk garantált. Felemás érzéssel búcsúzom így a varázsvilágtól, és csak egyben reménykedem: Hollywood ne akarja ezt tönkreverni egy filmmel. Ebben ennyi volt... ne bolygassuk meg, nagyon kérem. Ujjak keresztben.

Értékelés: Nem pontozok. Ez egy Harry Potter. Így vagy úgy. De az.

Based on an original new story by J.K. Rowling, John Tiffany and Jack Thorne, a new play by Jack Thorne, Harry Potter and the Cursed Child is the eighth story in the Harry Potter series and the first official Harry Potter story to be presented on stage. The play will receive its world premiere in London's West End on 30th July 2016. It was always difficult being Harry Potter and it isn't much easier now that he is an overworked employee of the Ministry of Magic, a husband, and father of three school-age children. While Harry grapples with a past that refuses to stay where it belongs, his youngest son Albus must struggle with the weight of a family legacy he never wanted. As past and present fuse ominously, both father and son learn the uncomfortable truth: sometimes, darkness comes from unexpected places