JOHANNA SPYRI: HEIDI

"A kislány ujjongott az örömtől a sok virág láttán, s teljesen megfeledkezett a kecskékről és Péterről. Messze előreszaladt, letért oldalt a virágok kedvéért, tépegetett is belőlük, és a kötényébe rakta, mert haza akarta vinni, hogy hálóhelyén a szénába dughassa. Legyen ott is olyan szép, mint idekint."

Érdekes, hogy sokaktól hallottam, hogy mennyire jó volt a rajzfilm, a filmadaptáció... vagy éppen milyen kiábrándítóra sikerült. Nekem ez teljesen kimaradt, és azt hiszem soha nem is akarom látni. Kiskoromban rettentően imádtam Heidi meséjét, folyton nyúztam valakit a családból, hogy olvassa fel nekem, de akkor még nem is tudtam igazán felfogni, hogy miről is szól, csak tetszett, hogy egy árva kislány a főszereplője, aki felköltözik a hegyekben élő nagyapjához, és ott élvezi a vidéki élet szépséget: szabadon futkározhat a hegyi legelőkön, csokorszám szedheti a virágokat, játszhat a kecskegidákkal, és barátra lel Péterben, a pásztorfiúban. Amikor Heidi-lázban égtem, uzsonnára tejet és sajtot kértem (na persze nekem nem házilag készült jutott, hanem jó kis trappista, mellé pedig tartósítószerrel agyontömött tej, de boldoggá tett a gondolat, hogy legalább pöttyös bögréből ihattam), valamint követeltem a nagymamáméktól, hogy márpedig én igenis a padláson akarok aludni, ráadásul szalmazsákon, és nem is szeretnek igazán, ha nem engedik meg, hogy maradjak éjszakára. Persze nem jött össze, de most már nem is bánom!

Azért egy dolog tényleg megmaradt, mégpedig az, hogy egyszer majd el szeretnék menni Svájcba. Amikor nyaranként felolvasták nekem ezt a történetet, a nagymamám utána mindig mesélt nekem arról a svájci utazásról, amikor a papával három hetet töltöttek kint valamelyik kisvárosban, egy barátjuknál. Ő imádta azt a helyet. Johanna Spyri is lenyűgöző tájleírásaival szerette meg velem a Mayenfeld nevű hegyi falucskát, amin a kicsi Heidi sétál át, amikor nagynénje felcipeli a hegyi apóhoz, hogy az idős férfi magához vegye a gyermeket. A faluban az a hír járja, hogy az öreg egy igazi embergyűlölő, ezért mindenki kerüli, de persze Heidi meglágyítja nagyapja szívét, és a bűvkörébe vonja a falu lakóval együtt. De ez az idilli légkör nem tart sokáig, ugyanis a kapzsi nagynéni visszatér, és minden tiltakozás ellenére magával viszi Heidit Frankfurtba, egy mozgássérült és elkényeztetett kislány mellé "pajtásnak". Klára nem egy kis boszorkány, nem bántja Heidit, de ragaszkodik hozzá, ezért nem akarják hazaengedni a kislányt, pedig ő visszavágyik a hegyekbe, a faluba, a nagyapjához... és ebbe a vágyakozásba pedig bele is betegszik. Szerencsére a család háziorvosa értelmes és kedves ember, így észreveszi azt, amit mások nem akarnak: a honvágyat.

Érdekes egy mese ez. Igazából semmi izgalmas, vagy éppen döbbenetes fordulat sincs benne, csak szépen folydogálnak az események: süt a nap, beszívjuk a friss, hegyvidéki levegőt, sétálunk a derékig érő fűben... amikor Heidi a nagyapóval él, az egész történetet valami tisztaság, ragyogó hangulat járja át, ami szépen elringat és kikapcsol olvasás közben. Én mindig ezt a részt szerettem a legjobban. Szinte minden szereplőjét megkedveltem, gondolom mondani sem kell, hogy a legjobban Heidit, de a nagyapát is, aki fokozatosan megszereti ezt a tündéri kislányt, és miután Heidi elmegy, egy nap sem telik el úgy, hogy ne várná haza. Aztán ott van Péter, aki pajtása lesz a kislánynak, és meg kell említeni a világtalan nagymamát, is, akinek az életére szintén nagy hatással lesz Heidi felbukkanása. Összességében meg kell állapítanom, hogy bár kételkedtem egy kicsit, de Heidi történetét felnőtt fejjel is pont úgy tudtam élvezni, mint kiskoromban, és nagyon örülök annak, hogy ez a könyv is itt csücsül a polcomon, hogy bármikor le tudjam venni, és fellapozni. Van benne valami varázslatosan időtlen.

Értékelés: 5/5

Főhőse egy svájci kislány, aki a maga egyszerű jóságával, tiszta szívével nemcsak megállja helyétárvaságában, hanem szeretetével és életörömével valósággal megváltoztatja maga körül az embereket. A napsütötte havasi legelők ragyogásában, ahol szegénységgel, betegséggel, magánnyal küszködő emberek viselik nehéz sorsukat. Heidi embersége, bizalma és hite megteremti az erény és jóindulat szép rendjét. Az életszeretetnek és humanizmusnak ezt a kivételesen szép eposzát ma sem lehet meghatódás nélkül olvasni