KATHARINA HAGENA: AZ ALMAMAG ÍZE

" Először egész nap esett, este pedig hirtelen nagyon hideg lett, és minden lefagyott. Minden levélen és fűszálon átlátszó jégréteg csillogott, és amikor a szél átsüvített a fenyőerdőcskén, a fagyos tűlevelek összekoccantak. Olyan volt, minta a csillagok muzsikálnának. Senki sem mehetett ki, mert az udvaron minden kő mintha üvegből lett volna. Kinyitották Inga hálószobájának ablakát, és onnan néztek le."

Már nagyon régóta halogatom ennek a bejegyzésnek a megírását. Hangulat könyv. Nehéz összeszedni róla a gondolatokat, hogy mi fogott meg benne, mi volt az, ami talán hiányzott... Bevallom, amikor először megláttam, nem éreztem, azt, hogy ez nekem kelleni fog. Aztán Amadea kedvcsinálós posztjai felkeltették az érdeklődésemet, olyan idézeteket választott, hogy olvasás nélkül is azonnal beleszerettem Hagena családregényébe. Ez a kis könyv végül egy nagyobb rendelés keretében érkezett meg hozzám, és mivel már kezdtünk apránként megbarátkozni az idézeteken keresztül, a végére hagytam... tudtam, hogy nem szabad elkapkodni, ki kell várni a megfelelő pillanatot, amikor végre kinyithatom, és ténylegesen elkezdhetek barátságot kötni a Lünschen-Deelwater család tagjaival: unokákkal, szülőkkel, nagyszülőkkel, rokonokkal... megismerhetem a félve őrzött titkokat, az ódon, rejtélyes házat, és magát Bootshavent, ahol minden kezdődött, és ahol talán majd egyszer végződni is fog... De ne siessünk ennyire előre. Előzetesen mit is lehet mondani a kíváncsi olvasóknak? Talán elismételni azt, amit szerencsére nekem is elmondtak, mielőtt belevágtam volna ebbe a történetbe: a kezdeti döcögős indulás ne kedvetlenítsen el senkit. Az első oldalakon az írónő valahogy nem találja meg a stílust, kicsit nehezen indul a cselekmény... de jó hír, hogy ezek után a gyönyörű leírások, hasonlatok, és maga a varázslatos hangulat majd kárpótolni fog.

Iris Berger oldalán térünk vissza a bootshaveni családi házba, egy szomorú családi esemény kapcsán. A nagymama temetése után Iris, édesanyja, és annak két nővére együtt hallgatja végig a végrendeletet, és mindenki legnagyobb meglepetésére a ház örökösödése kapcsán Iris, az unoka lesz a kedvezményezett. Azt, hogy megtartja-e a házat rábízzák, a búcsúzkodás után magára is hagyják a házban , hogy nyugodtan átgondolhassa a dolgokat. Iris nem tervezi, hogy marad, de az régi emlékek fokozatosan kerítik a hatalmukba, egyre csak halogatja, hogy visszatérjen addigi életéhez. Poros ládák fenekén kezd kutatni, antik szekrényekből akasztja ki a már jól ismert, idejétmúlt báli ruhákat, hajnalban biciklizik ki a ködpárás tőzegtóhoz... keresi a múlt apró darabkáit, hogy végre felnőttként megtudja azt, ami fiatal lányként még nem tudhatott, nem érthetett. Ebben segítsége is akad. Carsten Lexow, a pár utcával feljebb lakó idős úr, aki először önszántából keresi fel Irist, hogy végre megszabaduljon egy olyan titoktól, ami már hosszú évek óta nyomja a lelkét, de később mégis elzárkózik a lány elől, nehezen nyílik csak meg. A másik segítőtárs egy régi ismerős, de annál jóképűbb férfi alakjában lép a színre, ő Max Ohmstedt, a fiatal ügyvéd, aki az örökség egy részét is kezeli... igen, nem nehéz kitalálni, hogy itt némi romantikus szál is vegyül a családi-titokzatos-nyomozós történetbe, de nyugalom, tényleg csak finoman van jelen, pont annyi amennyire szükség van, nem ezen lesz a hangsúly. De itt nem csupán egy titokról van szó. Vannak itt apró, homályban maradt részletek, amik véletlenszerűen, itt-ott felbukkannak, ám ezeknek később nagyobb jelentőségük lesz, hiszen minden mindennel összefügg.

Nyomozás közben Iris mellett megrekedünk ebben a kissé nyomasztó hangulatú világban, kicsit olyan, mintha az idő is megállt volna. Felfedezzük a házat, megszokjuk az öreg, recsegő lépcsőfokot, elmerülünk a veranda smaragd kupolájában, ami az üvegfalat beborító hatalmas fűzfának köszönhetünk, élvezzük a napsütést az óriási és különleges almafa alatt, miközben régi és hosszú selyemruhákban, mezítláb bebarangoljuk az egész elvadul, már-már vadromantikusnak mondható kertet. Szép lassan nyitott könyv lesz Iris gyermekkora, Bertha nagymama története, a férje, a ridegnek tartott Hinnerk személye, akiről senki sem sejti, hogy magányos perceiben verseket ír, és a három lány élettörténete is: Iris édesanyja, Christa, Harriet a középső testvér, akinek boldogtalan szerelmek sorát adja az élet, és Inga, aki elképesztő gyönyörűségével dobogtatja meg a szíveket, mégis nagy titkot rejteget. Három nemzedék színes üvegcserép-emlékeit próbáljuk meg összeállítani, hogy végül fény derüljön A rejtélyre, ami kislánykora óta kísérti Irist. Egy szörnyú, korai, és szomorú halál. Sokszor nagyon magával tudott ragadni a könyv hangulata, de valami apróság hiányzott belőle... amiről még most sem tudom megmondani, hogy mi lehet. Kicsit emlékeztetett A csodálatos Waverley kert történetére, talán az almafa, talán a testvéri kapcsolat, talán a régi ház miatt, ami titkokat őriz magában... Nem tudom. Jó volt, jó volt, kicsit jobban is ki lehetett volna engedni itt-ott a cselekményt, voltak szituációk amikben én tovább szerettem volna időzni, de az írónő csak ennyit engedélyezett, és már repültünk is tovább... vissza a múltba, vagy éppen a múltból vissza a jelenbe. Néhány epizód filmszerűen megjelent előttem olvasás közben, ez nálam határozottan jót jelent, ez a totális beszippantás állapota... viszont ezek csak hangulatok voltak, nem tudtak hosszan megtartani. Ettől függetlenül szerettem.

Értékelés: 5/4

Iris nagyanyja, Bertha temetésére érkezik a kis német faluba. A szertartás után kiderül, hogy ő örökölte az asszony házát. A régi szobák és a kert, ahol mintha megállt volna az idő, azonnal felidézik Irisben a gyermekkori emlékeket és a réges-régi családi történeteket. Ezen a helyen született és halt meg Bertha, itt nőtt fel három lánya, és itt nyaraltak minden évben az unokák, Iris és Rosmarie. A ház azonban nem csak boldog, békés, nyugodt időkről mesél; a család múltja tele van szerelemmel, csalódással, hazugsággal, tragédiával és titokkal. Minél több időt tölt Iris a házban, minél több dologra emlékezik vissza, annál több homályos és elhallgatott eseményre derül fény, annál több megfejtésre váró titok bukkan elő a múltból. Irisnek meg kell tudnia, ki volt Bertha igazi szerelme, tényleg náci volt-e a nagyapja, miért nem ment férjhez soha a nagynénje. Ám legfőképpen arra kell választ kapnia, mely események vezettek Rosmarie tragédiájához, s mit akart mondani neki a lány halála előtt. Miközben Iris a múltat faggatja, saját életét is másképp látja, és rájön, hogy a sorsa elől ő sem menekülhet…