MARIA SEMPLE: HOVÁ TŰNTÉL, BERNADETTE?

"Én pedig elárulok egy apró titkot az életről. Azt hiszitek, most unatkoztok? Nos, lesz ez még rosszabb is. Minél hamarabb megtanuljátok, hogy csak rajtatok áll, érdekessé teszitek-e az életet, annál jobb nektek. (...) – Azt hiszem, azt szeretem a legjobban az Antarktiszban, hogy a végtelenségig ellátni. – És tudod, miért? – kérdezte apu. – Ha a szemed kitartóan a horizontra szegeződhet, az agyad endorfint szabadít fel. Mint a futó szapora érverése. Mi pedig manapság szűk monitorok előtt töltjük az életünket. És ez most más."


Szerencsés döntés volt, hogy végül nem hagytam ki Maria Semple regényét, ami első látásra - na meg fülszöveg olvasásra - nem tűnt nekem való történetnek. Aztán egyre több helyen találkoztam pozitív értékelésekkel... első sorban külföldi oldalak méltatták Bernadette történetét, idővel pedig itthon is egyre több blogon kezdtek felbukkanni a 4-5 csillagos értékeléseket osztogató posztok. Persze, hogy ezek után az én kíváncsiságomat is egyre inkább piszkálni kezdte, hogy mitől annyira jó ez a kissé habosnak, lányosnak, ifjúságinak tűnő sztori. De az tény, hogy miután beszereztem, minden előítélet nélkül kezdtem bele az olvasásba: és, hogy az elején lelőjem a poént: az elejétől a végig szerettem ezt az utazást Bernadette nyomában... na meg múltjában. Egyébként is, mostanában kezdtem el felfedezni magamnak a Maxim Könyvkiadó különböző stílusú és fajtájú megjelentetéseit. Amikor az első kiadások között böngésztem, azt gondoltam, hogy ez nem igazán nekem való irodalmi világ, hogy már valamilyen szinten kinőttem az ilyen történetekből. Aztán megtörtem a tiszta lapot Flavia de Luce történetével és azóta sincs megállás. Így jött később a képbe a hatalmas - a kicsit Audrey Hepburnre emlékeztető - sőt, óriási méretű szemüveget viselő Bernadette is, élénk színű borítójával. Mint egy stílusos kémnő. De a fülszöveg mégis titokzatos maradt, nem állt össze a kép, hogy mi is fog majd kisülni ebből az egész érzés - és színkavalkádból. De kíváncsi voltam és belevágtam, lesz ami lesz. Hát nem bántam meg, ugyanis is kalandos és nyomozós történetnek lehettem a részese. Szóval nézzük, mi is van itt, amit kutathatunk. Van nekünk egy esős, Seattle névre hallgató városunk, amelyben áll egy régi, öreg, szebb napokat látott minikastély. Naponta beázik, hámlik a vakolat, fa nő a nappaliban... azaz mondhatjuk, hogy megvan a saját hangulata. Ezt a düledező épületet választja otthonául a Fox család, azaz: Elgin Branch családfő, zseniális felesége Bernadette, és a szintén agytröszt lányuk, Bee. 

Már történetük kezdetén rájövünk, hogy Bernadette nem egy szokványos és hétköznapi édesanya... állandó harcban áll a kíváncsi szomszédokkal és a szűklátókörű iskolai-szülői körrel. Emellett nem hagyja el a házat... szinte soha. Most joggal tehető fel a kérdés: hogy élheti így az életet? Praktikusan... hogyan is lehet így mondjuk gyereket nevelni, intézni a bevásárlást, a munkát, vagy úgy nagy általánosságban akármit? Nos Bernadette mindezt egy csapásra megoldja: felbérel egy indiai asszisztenst, akivel emailben tartja a kapcsolatot... és aki bármit elintéz helyette, Bernadettenek a lábát sem szükséges otthonról kitennie. Neki pedig talán az a legnagyobb öröm az életben ha elkerülheti az embereket. Ha nem kell találkoznia, ne adj isten beszélgetnie ismeretlen ismerősökkel, számára jelentéktelen dolgokról. A fordulat akkor következik be, amikor Bee előáll régóta dédelgetett álmával, ami egy hajóút a messzi Antarktiszra. Hát nem egy átlagos tinédzser kérése, de szülei nem tudnak neki nemet mondani, így elkezdődik az út szervezése: amit Bernadette egyből le is passzol jól bejáratott asszisztensének. Azonban váratlan titkok kerülnek felszínre, és mielőtt minden tisztázódna a nagy kaland kezdete előtt... Bernadette váratlanul és nyomtalanul eltűnik. Se egy levél, se egy üzenet... a család értetlenül áll az esemény előtt. Vajon elszökött? Vagy valamilyen titkolni való ügybe keveredett? De mit akart tőle eltűnése előtt a rendőrség? Vajon mit rejteget - ha rejteget egyáltalán - Bernadette? És mit titkol Elgin? Meg fogják valaha találni Bee különc édesanyját? És mi lesz az antarktiszi út sorsa? És még megannyi kérdés vár válaszra. A történet Bernadette üzeneteinek és Bee jegyzeteinek sorából tevődik össze. A történet? Egyedi. Intelligens. Izgalmas. Titokzatos. Gondolkoztató, ugyanis jócskán megmozgatja az olvasó sherlock holmes-i képzeletét. Bernadette egy igazán fantasztikus és különös személyiség, aki bár a történet elején felszívódik, mégis végig uralja az eseményeket. De ne feledkezzünk meg a korához képest sokkal okosabb lányáról Bee-ről sem, hiszen ő az aki végig narrálja a nyomozást, lépésről lépésre. Elgin kisebb szerepet játszik a drámai eseményekben mint azt elsőre gondolnánk, azonban egyfajta katalizátorként működik, hiszen ha közvetett módon is, de ő hozza mozgásba az eseményeket. 

A Hová tűntél, Bernadette? története az elejétől a végégig szórakoztató, varázslatos, és bár nehéz megmagyarázni pontosan miért is: de teljesen eltérő, új a maga nemében. Még hónapokkal később, jóval az olvasás után is emlékszem az "őrült" jeleneteire. Irodalmi szempontból ez a regény pontosan attól izgalmas, ahogyan az írónő felépítette: a szerkezete miatt. Az emailek, levelek, jegyzetek és rendőrségi jelentések remek lehetőséget adtak, hogy Semple a különböző karakterek, különböző stílusaiban mutassa meg a tehetségét. A számos eltérő nézőpont pedig akár egy pillanat alatt is képes összezavarni az olvasó gondolatatmenetét, és befolyásolni, hogy mit gondoljunk Bernadette eltűnésének valódi okáról. Amit én is kiemelnék, azt előttem már jópáran megtették, de mégis muszáj, mert valóban fontos: ellentétben néhány más könyvvel, amelyeket talán jogosan hirdetnek úgy, hogy "humoros", Bernadette esetében ezzel a jelzővel óvatosabban kellene bánni. Van itt humor, félreértés ne essék. De fekete. Éles szatíra is megbújik a történetben, és bár a főszereplő alakja és életvitele egyedi és kissé diszfunkcionális a kisvárosi miliőben, mégis könnyen magunkra ismerhetünk Bernadette személyiségében. Könnyen olvasható regényről beszélünk, szerethető és gyűlölhető szereplőkkel, de a lényeg, hogy összességében nagyon jó elmerülni Semple mozaikregényében. Irány az Antarktisz... vagy nyomozd ki Bee-vel, mégis hová tűnt el Bernadette. Olvass. Utazz. És deríts fel.

Értékelés: 5/4.5

A hírhedt BERNADETTE FOX: A Microsoft csodagyermeke, Elgie Branch számára vidám, friss, tehetséges és kissé zűrös feleség. Az iskola előtt várakozó anyatársak szemében: fenyegetés. A tervezőmérnökök számára ő az építészforradalmár. A 15 éves Bee legjobb barátja, vagy egyszerűen csak: anyu. Egyszer csak fogja magát, és eltűnik. Beenek a világ végére kell utaznia, hogy megtalálja. A Hová tűntél, Bernadette? kötelező olvasmány, ellenállhatatlan, mélyen megindító könyv a helyét nem találó zseniről, anya és lánya szerepéről a világban.

Eredeti cím: Where'd You Go, Bernadette
Kiadó: Maxim Könyvkiadó, 2013
Fordította: Lázár Júlia
312 oldal, 3000 Ft

0 Megjegyzések