LILY KING: SZÍVKIRÁLY

Vannak könyvek, amelyek olvasása közben az ember szinte visszakerül egy másik életszakaszába. A 'Szívkirály' ilyen volt számomra is: egy kicsit az egyetemi évekbe, a mindent elsöprő első kapcsolatok idejébe, amikor még minden érzés nagyobb, bizonytalanabb és sokkal végletesebb.

A történetet egy nő meséli el, akit a barátai Jordannek hívnak. Amikor megismeri Samet és Yash-t az egyetemen, még maga sem tudja pontosan, ki is ő valójában – csak azt, hogy szeretne valahová tartozni. A két fiú világa viszont teljesen beszippantja: okosak, intenzívek, különlegesek, és együtt valami olyan zárt közösséget alkotnak, amelybe Jordan szinte észrevétlenül csúszik bele. Először Samhez kerül közelebb. A kapcsolatuk azonban nem az a könnyű, magától értetődő szerelem. Inkább tele van feszültséggel, bizonytalansággal, kimondatlan szabályokkal. Sam egyszer közel engedi magához, aztán hirtelen visszahúzódik – és Jordan folyamatosan próbálja megfejteni, mi történik köztük.

Közben ott van Yash is, aki egészen más. Vele minden természetesebbnek tűnik, kevésbé görcsösnek, és talán pont ezért kezd el Jordan felé is máshogy kapcsolódni. A három szereplő között kialakuló viszony nem klasszikus szerelmi háromszög, inkább egy folyamatosan változó egyensúly, ahol barátság és szerelem teljesen összefolyik. Az egyetemi évek végére persze elkerülhetetlenül megbillen ez az egész. Döntések születnek, kapcsolatok törnek meg, és mindenki elindul a saját életébe – de az az érzés végig ott marad, hogy valami nem zárult le igazán.

Évekkel később újra találkozunk a szereplőkkel, és hirtelen már nem az a kérdés, hogy ki kit választ, hanem az, hogy mit jelentett az egész. Hogy mennyire formálták őket azok a fiatal kori döntések, és hogy lehet-e egyáltalán továbblépni úgy, hogy közben valami ennyire meghatározó marad mögöttük. A 'Szívkirály' számomra nem egy klasszikus szerelmi történet volt, hanem inkább egyfajta visszanézés. Arra az időszakra, amikor minden intenzívebb, de sokkal kevésbé biztos. Amikor még nem tudjuk, melyik döntésünk mennyire fog számítani – csak később derül ki. Lily King stílusa végig nagyon finom marad. Nem dramatizál túl, nem mond ki mindent, és pont ettől működik. Sokszor inkább csak érezzük, mi történik a szereplők között, mintsem pontosan megértenénk. Van benne valami nosztalgikus, kicsit fájdalmas hangulat, ami szépen végigkíséri az egész könyvet. Ez a történet nem a nagy fordulatokról szól, hanem arról, hogy milyen nyomot hagynak bennünk azok az emberek, akiket egy bizonyos pillanatban nagyon szerettünk. És hogy az a kérdés talán soha nem múlik el teljesen: mi lett volna, ha akkor máshogy döntünk.