VICTORIA CLAYTON: HOL KÉSEL, HERCEGEM?

"Mintha álmomban hallottam volna. Máris egy félős, várakozással teli parasztlány voltam, aki titokzatos kedvese után sóhajtozik, kinek udvarlása páratlan boldogsággá varázsolta egyhangú, vidéki életét. Lángoló szerelemmel vártam, hogy láthassam, érezzem a derekam körül a karját, a szemébe nézhessek, csodáljam a szépségét, kifejezhessem hálámat a szerelméért, és osztozzam vele a jövendő, férjként és feleségként megélt boldogság nagyszerű látomásában. A zene Giselle belépőjére felkészülve lelassult. Nyílt az ajtó, számolni kezdtem az ütemet, beszívtam a levegőt, demi-pointe-ra (fél spiccre) emelkedtem, és belevetettem magam a hang, fény, szín és mámor világába."

Mikor megjelentek az első információk a könyv magyar megjelenéséről, tudtam, hogy nekem kell. Elég volt egy szó: balett. Ha ez benne van, bármint rám lehet vele sózni. És sokkal nagyon szerepet kap, mint amit remélni mertem! Akinek esetleg elsőre nem ismerős a cím, az azért van, mert az első változat Mesebeli herceg címmel jelent volna meg, de ezt nagy örömömre megváltoztatta a kiadó. Még a második változat sem az igazi, valahogy egy szirupos és rózsaszín lányregényre emlékeztet, szerencsére a belsejére ez már nem igaz... annyira. Ami furcsa volt, az a hatalmas terjedelme. Nem egy 700+ oldalas regényre számítottam, nem az táskában magammal hordható fajta, bár elismerem, hogy önvédelmi példánynak sem lenne utolsó. Az elején egy kicsit megijedtem, hogy a papírkötés nem fogja bírni ezt a nagy súlyt és szétesnek majd az oldalak, de rájöttem, hogy kár volt ilyentől tartani, semmi baja, még az éjszakai olvasás-dobálás-pakolás kimerítő élménye sem tett benne kárt.

Nagyon friss az olvasásélmény, hajnalig fent voltam, tudnom kellett, hogy mi lesz a vége, bár azért nem volt túl nehéz kitalálni. Le kell szögezni az elején, hogy nekem nagyon tetszett. Először is ott volt a balett, ami már megadta az alapot, hogy biztos tetszeni fog. Ehhez jött hozzá a sok francia és vidéki Anglia egy kisebb kastély társaságában, még egy plusz pont. De ez talán mégis kevés lenne egy éjszakai olvasáshoz. Ami miatt képes voltam ébren maradni, pontosabban aki miatt, az nem a főszereplő, és nem hátoldalon emlegetett gyermekkori szerelem. Az én szereplőm: Conrad. Amikor először megjelent levett a lábamról, holott aki olvasta, tudja, hogy a könyv elején nem az a pozitív figura. Mindezek ellenére azonnal ragaszkodtam hozzá, hogy ez még változhat és éreztem, hogy nem is olyan, mint aminek be van állítva. Tényleg nem tévedtem, sokkal sokkal érdekesebb! Magas, vékony, fekete hajú és sötét szemű. ( Kétszer az is meg van említve, hogy van némi szakálla, de éltem az olvasó szabadsággal és erről nem voltam hajlandó tudomást venni.) Miután németül idézett Goethe-ét, még a nyelvet is megszerettem!

" Conrad állva maradt, és nekem hátat fordítva a völgyet nézte. Egy ideig hallgattunk, ami lehetőséget adott arra, hogy eltűnődjek, vajon bölcs dolog volt-e ennyire a bizalmamba avatnom Sebastiannal kapcsolatban. Isobel kedvese, és bizonyosan továbbadja majd a bűneimet. Isobel pedig elmondja Rafe-nek. Harmadik személytől ezerszer rosszabbul hangzik majd... - Miért nem próbálod meg Rafe-et szembesíteni az igazsággal? - kérdezte váratlanul Conrad. - Nem tehetem. Túlságosan becsületes. Nem éretené meg, hogy valaki annyira arahat valamit, egy jó dolgot, hogy kész bármit megtenni érte... talán akár olyasmit, ami nem kimondottan rossz, de nem is épületes. - Nem gondolod, hogy eltúlzod Rafe emlekedett elveit? - rándult meg Conrad ajka. - Ő is csak ember."

Marigolddal voltak gondjaim. Illetve csak egy: nem tudtam sajnálni vagy együtt érezni vele, mert egy tehetetlen szerencsétlenségnek tartottam. Mindig mindent megtett amit mondtak neki, képtelen volt kiállni a saját maga akarata mellett, az ilyen embereket nem tudom szeretni. Egy jellemtelen és befolyásolható karakter. De annak ellenére, hogy nem tudtam szeretni a főszereplőt, imádtam ezt a regényt. Conrad miatt. Azt hiszem új kedvenc férfi főhősöm van! Kicsi pluszt adtam ahhoz, ami már adott volt: (kb 22-23 évesnek képzeltem) így megkaptam azt a tökéletes valakit, aki csak könyvben létezhet. Rafe hiába volt "mesebeli hercegnek" feltűntetve, sőt megnevezve a könyvben, nálam nem érte el a kívánt hatást, ami a jellemének volt köszönhető. Nem bírom elviselni, ha valaki el akar helyettem dönteni mindent és megmondani, hogy mit, mikor és hogyan tegyek. Megjegyzem az sem segített, hogy szőke és kékszemű...

Conrad alakján kívül csak egy szereplő volt akit megszerettem: Fritz. Ilyen névvel azonnal nyert ügye volt, mellette pedig egy édes, imádnivaló karakter, na meg Conrad barátja. És ott volt még Hindleep, a legtökéletesebb hely, amit csak el lehet képzelni, ha van ilyen vagy ehhez hasonló hely, egyszer szeretném megtalálni!:) Volt egy kép pontatlanság a regényben pl: gyalog indult el otthonról Marigold és az édesanyja, de hazafele a kocsijukkal jöttek, valamint Conrad bőréről sem dőlt el számomra a kérdés, hogy most akkor nagyon világos, vagy sötétebb árnyalatú, így én az első változat mellett döntöttem. Ezek olyan apróságok, amiket könnyű szívvel el tudok felejteni, nem volt le a regény értékéből. A vége nekem picit elnyújtott volt, pöröghettek volna gyorsabban is az események, de azért megérte átverekedni magam egy több mint 700 oldalas könyvön. Azt hiszem nyáron újra le kell majd vennem a polcról, Conrad miatt maximálisan megéri a többszöri olvasást is. Ilyen emberek miért nem szaladgálnak a nagyvilágban?

Értékelés: 5/5

Egy lány sok békát kénytelen végigcsókolni, mire rálel mesebeli hercegére, de Marigold egy igazivarangyos békát talált. A Lenoir Balett Társulat vezető táncosnőjeként a legjobb úton halad, hogy prímabalerina legyen belőle. Megvan hozzá a tehetsége, és a társulat igazgatója, Sebastian Lenoir szó szerint agyondolgoztatja, hogy Marigoldot a legjobbak közé juttassa. De amikor egy fájdalmas esés után hazabiceg Northumberlandbe, hogy visszanyerje az egészségét, Marigoldnak csak egy félelme van: hogy ez az esés álmainak is véget vet. Gyerekkori barátja, Rafe, aki pontosan olyan elragadó, mint ahogy az emlékeiben él, szerencsére alig várja, hogy levegye a lábáról. De vajon várja-e még egy jóképű idegen is a kulisszák mögött?