ANTHONY DOERR: A LÁTHATATLAN FÉNY

"Lehunyja a szemét. Eszébe jutnak a lámpafényes órák Monsieur Hébrard könyvesboltjában, amikor először hallott rádiót életében. Eszébe jut, amikor felkapaszkodott a székesegyház kórusára, hogy hallgassa, ahogy Henri hangja a magasba emelkedik. Eszébe jutnak az ólomüveg ablakok, a faberakásos falak a szűk éttermekben, ahová a szüleik vitték őket; és a kalózok villái csipkés frízeikkel, dór oszlopaikkal, a vakolatba falazott aranypénzekkel; a fegyverkovácsok és hajóskapitányok és pénzváltók és fogadósok cégérei; a felirat, amit Henri karcolt bele folyton a városfal köveibe: "Alig várom, hogy elmenjek innen, szar ez a hely." Eszébe jutott a LeBlanc-ház, az ő háza!"

Hosszú kihagyás után most egy friss megjelenést hoztam, ami végre magyarul is kapható; a 2015-ben Pulitzer-díjat érdemelt All the light we cannot see-t, ami drága nyelvünkön nekem egy kevésbé frappáns címet érdemelt ki, mégpedig A láthatatlan fényt. (Hogy lehet egy fény láthatatlan?) De ne ragadjunk le. Szóval Anthony Doerr regénye már régóta érdekelt, de csak angolul volt kapható egy-egy hazai könyvesboltban; és bár beleolvastam, végül mindig visszatettem a polcra. Aztán megláttam, hogy minden hír, minden előzetes beharangozás nélkül megvan a fordítás. Hát lecsaptam rá. Nem indultunk jól: utáltam a címet, nem tetszett a borító sem, szerintem ugyanis a külföldi sokkal inkább passzol a történethez. Hol van ebben a könyvben egy nagyobb kisgyerek, aki cipel egy nagyon picit, aki alig tud járni? Sehol. Legalábbis a szerző nem emlékezik meg róluk. Ismét haladjunk tovább, ezt is elengedtem. Nézzük azt, ami izgalmas: háborús történet. Jó! Tovább megyek, II. világháborús. Egyre jobb, egyre jobb. Egy francia kislány, és egy német fiú szemszögéből is beavat egy-egy történetbe. Haladunk. Ők ketten valamilyen úton-módon de keresztezik majd egymás útját. Itt már megvoltam neki, megfogott magának. Szóval nézzük kicsit részletesebben is a dolgokat. Marie-Laure LeBlanc az egyik mesélőnk, aki Párizsban él édesapjával, és aki kiskorában egy betegség szövődményeként elvesztette a látását. Apja azonban, aki a Természettudományi Múzeumban dolgozik, egy méretarányos makettet gyárt a kislánynak a városrészről ahol élnek, így Marie egyedül is eltalál A pontból B-be, anélkül, hogy az úton eltévedne. Kettejük idilli világa azonban megszakad, amikor a német csapatok Párizs közelébe érnek, és mindenki, aki csak tud, menekülésre kényszerül. Azonban a kis család nagyobb terhet cipel a többi embernél, ugyanis a múzeumigazgató, hogy legértékesebb gyémántjukat megvédje a benyomuló csapatok kapzsiságától, vidékre menekíti azt.

A kiemelt feladat pedig Marie édesapjának jut. Míg ők a tengerparti Saint-Malo-ba igyekeznek a rokoni házba, addig Németországra is vessünk egy pillantást. Werner Pfennig húgával egy árvaházban nevelkedik, azonban a kisfiú tehetsége a fizikához-matematikához, valamint a rádióberendezésekhez hamar kiemeli a kis bányászközösségből, így hamarosan egy náci iskolában találja magát, ahol a rendszer leendő katonáit nevelik ki szigorú szabályrendszer alapján. Werner oldalán is elrepül egy kis idő az iskolában, azonban hamarosan már éles helyzetben, a háborúban is nyomon követjük a sorsát. Ennek a német fiatalnak, és ennek a vak, francia lánynak a története pedig hamarosan összefonódik, mégpedig a rádióhullámok segítségével. Kettejük mellett pedig nem sokkal később felbukkan majd egy haldokló náci katona is, aki mindenáron meg akarja találni a Marie édesapja által elrejtett gyémántot, ugyanis az a köré szövődött legenda élteti csupán, és célja érdekében bármit képes elkövetni, ami által Marie élete is hamarosan veszélybe kerül. Nem tudom mit mondhatnék még erről a regényről bármiféle spoiler nélkül. Összességében tetszett, nem volt rossz. Szép volt a helyszínválasztás Párizs és Saint-Malo esetében, valamint Werner berlini útja is erőteljesre sikerült. A szereplők tekintetében már nagyobb bajban vagyok; Werner sokkal közelebb állt a szívemhez mint Marie, akit valamilyen oknál fogva nem tudtam megkedvelni, bántóan semleges karakter maradt a számomra. Az őt befogadó bácsikája, aki a kislány miatt végül saját démonaival is meg tud birkózni, sokkal inkább szerethetőbb volt, ahogyan a velük egy házban lakó, és rájuk vigyázó francia hölgy is, Madame Manec.

A történet, hogy két szemszögből is beavat: nem egyedülálló ötlet, de működik. Azonban a Lángok Tengere nevezetű gyémánt, illetve az azt kutató náci pasi hatalmas kérdőjel. Nem értettem, nem éreztem relevánsnak, ráadásul kibontatlan is maradt a számomra: lebegett ott mint egy elvarratlan regényszál. Kicsit túlságosan mesebelivé tette az egészet, ahhoz képest, mint amit a lezárásban hatásként el akart érni az író. Miközben ott egy férfi aki valami ködös legenda alapján kutat a háború kellős közepén egy darab kavicsot, ami szerinte örök életet adhat neki, és így nem fog meghalni... szóval vele szemben ott a lezárás, ami szinte már kegyetlen, hiszen valahogy nem ezt várjuk az előző 400 oldal alapján, hogy hirtelen így elbánik Doerr a szereplőivel. Nem tudom, vegyesek az érzéseim: mint háborús történet nekem kevés, mint kalandregény, mégis sántít. Megérte elolvasni, vannak benne szép gondolatok, de nem ez volt az év olvasmánya, annak ellenére sem, hogy személy szerint megőrülök a háborús történetekért.

Értékelés: 5/3,5

Marie-Laure LeBlanc, a Természettudományi Múzeumban dolgozó zseniális lakatosmester lánya hatéves korában megvakul. Az apja elkészíti számára Párizs tökéletes makettjét, hogy a lány tájékozódni tudjon a fények városában. Ám mire elkészül a miniatűr várossal, a nácik lerohanják Franciaországot és megszállják Párizst… Werner Pfennig egy német árvaházban él és különös képességgel bír: mindenféle rádiót képes megjavítani és megszólaltatni. Tehetségére hamar felfigyelnek, s Werner egy náci katonai iskolában találja magát, ahol kénytelen szembesülni a rendszer embertelenségével… A náci invázió elől Marie-Laure apjával egy távoli, tengerparti kisvárosba menekül, nagyapja egykori házába, nem utolsósorban azzal a megbízatással, hogy elrejtsék a Lángok Tengerének hívott és sötét legendákkal övezett gyémántot, amelyet a megszállók égre-földre keresnek. A háború azonban hamarosan utoléri őket, és Marie-Laure retteg a hírhedt gyémánt átkától… Anthony Doerr lírai szépségű regénye két kamasz gyermek egymásba fonódó sorsán keresztül mutatja be a II. világháború embertelen poklát, a látható sötétséget, amelyből a szilánkokra tört, halványan pislogó humánum mutatja az egyedüli kiutat: a láthatatlan fényt.