" Megtanuljuk, hogy a csoda nem egyéb, mint az alvó igazság, mely egy más korból érkezett, hogy kárpótolja azokat, akiket egykor kegyetlenül cserbenhagyott. Aki tudja ezt, szenvedni akar, mert tudja, hogy semmi sincs, ami hiábavaló volna… "
Kezdjük azzal, hogy a Téli mese nem csupán egy szerelmi történet: rendben, van benne az is, sőt, nagyon is ott van benne a szerelem mint számító tényező, hiszen nem hiába csapott le rá a hollywoodi filmipar is. Igen, lassan itt a Valentin-nap - amit személy szerint én nem sorolok az ünnepek közé, de nem kötelező velem egyet érteni - a lényeg, hogy kis hazánkban Bálint napon kerül a mozikba Helprin könyvének adaptációja, Akiva Goldsman rendezésében. Lesz benne nem egy híres, tehetséges színész: Matt Bomer, Jessica Brown Findlay, Russell Crowe, na meg a főszerepben ugyebár Colin Farrell, ráadásul szó szerint fehér lovon... de, hogy miért és hogyan arról majd később. A lényeg, hogy voltaképpen ennek a filmek köszönhető, hogy sok év után újra megérhetett egy kiadást ez a regény... és sajnos el kell ismernem, hogy valószínűleg a sok plakát és előzetes nélkül sajnos én sem figyeltem volna fel rá. Már nem is tudom, hogy mikor láttam az első trailert, de nagyon megtetszett, úgyhogy adta magát a dolog: utánanéztem, hátha létezik ennek egy írott verziója... és meglett Mark Helprin. Pipa. Aztán jött a reménykedés része a történetnek... hátha megjelent ez már magyarul... és ismét igen, mégpedig 1989-ben. Pipa. Az már csak tényleg hab a tortán, hogy a Libri úgy vélte, van lehetőség meglovagolni a film moziba kerülését, és újra megjelentetik a Téli mesét, naná, hogy egy csili-vili, filmes borítóval. Az izgalmas része a dolognak inkább az - legalábbis számomra - hogy egy több mint 700 oldalas cselekményt, hogyan fognak 2 órában összesűríteni - na meg vágni. Komolyan tartok attól, hogy pont azokat az egyedi és szép részéket fogjuk majd kihagyni a mozivászon előtt ülve, ami a regényt azzá teszi ami... és inkább a kissé nyálas, kissé csöpögős romantikus szálat visszük csak tovább, feltételezem, nem kevés túlzással. Meglátjuk, ugyanis erre még egy picit bizony várni kell, de aki olyan türelmetlen mint én, annak adott a lehetőség: tessék elolvasni a regényt...
Szóval miről is szól Helprin reflektorfényben fürdő kötete? Őszinte leszek: ezt a rengeteg oldalt szinte lehetetlenség lenne összefoglalni, úgyhogy meg sem próbálom, inkább a lényegre próbálom irányítani azt a bizonyos fókuszpontot. A főszereplővel - Petere Lake-kel - éppen menekülése közben találkozunk először. Egy new york-i banda üldözi kihalt sikátorokon keresztül... aztán amikor már szinte esélytelennek tűnik a férfi küzdelme... felbukkan egy csodálatos, fehér ló, Athansor, aki megmenti Peter életét. Mesebeli nem? Pedig időben nem sokkal az első világháború előtt járunk. Bár Peter az utolsó pillanatban kereket old, és nem kevés járókelő megdöbbenésére az egyik sugárúton végigvágtázva maga mögött hagyja a félelmetes Pearly Soames-t és annak gengszterbandáját, hamarosan újabb bajba kerül. Manhattan egyik kastélyszerű villáját szemeli ki áldozatául, ahova nagy lelki nyugalommal be is tör: a gond csupán annyi, hogy elővigyázatossága ellenére a ház mégsem olyan üres, mint gondolta... a kúria gazdag tulajdonosának lánya, a gyönyörű, de halálos betegségben szenvedő Beverly Penn ugyanis otthon tartózkodik. De térjünk vissza Peter Lake gyerekkorába: megtudjuk, hogy a szülei milyen módon mentik ki csecsemőkorában egy betegszállító hajóról, hogyan ér partot egy összeeszkábált kis kosárban, hogyan nevelik fel befogadói a staten island-i közösségben, hogyan ismeri meg a nagyvárost, mikor eljön az ideje, hogy a saját lábára álljon... és azt is, hogy végül, hogyan keveredik a regény elején látott Pearly Soames-féle bűnszövetkezetbe. Voltaképpen ami fontos: 4 szálon fut a regény cselekménye, többek között ezért is látszik olyan lehetetlennek összefoglalni a teljes cselekményt. Mert bár először a menekülő, 19. századi, Brooklynon keresztül átszáguldó főhőssel találkozunk, ez a vágta hamarosan a 20. századba is elrepít majd bennünket... időt és egész világokat hidalunk majd át. Egy kalandregény ez, furcsán modern köntösbe bújtatva: tolvajokkal, árvákkal, csendőrökkel, papokkal, erős és gyönyörű nőkkel, na meg bölcs öregekkel... Azt gondoltam, hogy a Téli mese jó szezonális olvasmány lesz ebben a hideg, borongós időszakban és nem is tévedtem: ehhez a regényhez más nem is illene jobban, mint a kinti hóesés, bent pedig a meleg, gőzölgő kakaó... nem fogjuk elveszíteni ezt az "Egyszer volt, hol nem volt" érzést... még akkor sem, amikor esetenként mélyebbre merülünk New York sötét vagy éppen politikai világában. Bár gyors tempóban lehet olvasni Peter történetét, arányaiban mondhatnánk, hogy Helprin egy tipikus tündérmesét dugott az orrunk alá. Ennek ellenére nagyon nehéz kategóriába paszírozni ezt a regényt: romantikusnak mondható, de közben kissé sci-fi beütésű, hosszú filozófiai elmélkedésekkel... na ezt add össze.
Akkor most mi? Voltaképpen New York City maga, téllel és szeretettel körülölelve. Mert igen, bizony ott van a hó nélkülözhetetlen szerepe. A legfontosabb történésekben jelen van a tél, a hideg, a hóesés úgy teljes egészében, de fontos tudni: ne a hólétől átázott zoknikra, a lucskot felverő autókra, az influenzás és didergő emberekre gondoljunk... Helprin a varázslatos téli tájat adja a történet hátteréül: a csillagoktól fényes égboltot, a tiszta éjszaka levegőjét, a szikrázó fényeket, a puha szőrmébe burkolt rózsás arcokat, a pattogó, forró tüzeket... mindent, ami a klasszikus költőket a téli versek megírására ihlette. Vadregényes téli viharok zúdulnak végig az oldalakon... ez pedig nem kerülheti el a romantikát sem... mert szerelem, az bizony van ebben a történetben. Ha mégis muszáj lenne meghatározni, akkor azt mondanám, hogy Helprin Peter Lake életútjában egy szomorú, és mégis sokszor mulatságos történetet vetett papírra: elgondolkoztató, és ezen a 700 oldalon keresztül lesz is időnk átértékelni a dolgokat... tanácsként csupán csak annyit, hogy az olvasás kezdetén nem szabad feladni. Az írónak megvan a maga stílusa, amihez kell bizonyos türelem és bizony elég időt is kell annak adni, hogy hozzászokjunk ehhez a klasszikus elbeszélésmódhoz... hagyni, hogy a megfelelő ponton magával ragadjon a sajátos, elbűvölő világa... én ha szabadon lehetne definiálni, akkor azt mondanám, hogy a Téli mese egy epikus városi fantasy. Fantasy... mese... mese... fantasy...
Értékelés: 5/4.5

Eredeti cím: Winter's Tale
Kiadó: Libri Kiadó, 2014/ Árkádia, 1989
Fordította: Falvay Mihály
784 oldal, 3990 Ft
0 Megjegyzések