CHERYL STRAYED: VADON

"Olyan világ volt ez, ahol sosem jártam, s mégis mindvégig tudtam, hogy létezik, és ahova bánatomban, zavarodottságomban, rémülten, de reménykedve eltántorogtam. Egy világ, melyről úgy hittem, hogy képes lesz előhozni a bennem élő nőt, miközben visszaváltoztat azzá a lánnyá, aki valaha voltam. Egy világ, amely jó hatvan centiméter széles és 4286 kilométer hosszú."

Bevallom őszintén, én csak a nagy felkapottság miatt vágtam bele ebbe a regénybe és nem vártam tőle túl sokat; ugyan mit tudna nekem mondani egy nő, akik elmeséli, hogy végignyomta egyedül a Pacific Crest Trail-t, voltaképpen komolyabb felkészültség nélkül, nagyjából zéró fizikummal? Talán annyit, hogy tényleg nincs lehetetlen és ha nagyon akarsz valamit, akkor végig is tudod vinni - tekintet nélkül mindenkire aki le akar róla beszélni vagy kijelenti, hogy erre te úgyis alkalmatlan vagy. Mert Cheryl Strayed tényleg megcsinálta... iszonyatosan nagy küzdelem árán, elérve a teljesítőképesség végső határát, néha víz nékül, néha hóban. De megcsinálta. És ez elismerésre méltó. Tény. De hol van ebben a történet, kérdeztem az olvasás előtt. Itt, előttünk, ebben a furcsa "naplóban", amiben olyan őszintén, nyíltan és sokszor egyébként nyersen nyilatkozik mindenről, amire nem számítottam; engem leginkább az érdekelt, hogy a szerző egy meglehetősen spontán utat tett meg ez a hosszú ösvényen, hogy segítsen magának szembenézni a démonokkal és megbirkózni az anyja halálával. Vannak benne olyan pillanatok, amikor az érzelmei kristálytisztán, teljesen világosan megfogalmazódnak az oldalakon, de vannak olyan esetek, amikor nekünk kell a sorok között olvasni. De az út minden lépésénél mellette vagyunk, figyeljük ahogy megtanulja elfogadni, magáévá tenni, elengedni a múltat és azt, hogy ez a folyamat hogyan átszövi a PCT-t; hegyen fel, hegyen le, át az erdőn, hóban, hidegben, forróságban.

Amikor megnéztem az értékeléseket, majd megnéztem a filmet is (ami egyébként szintén nagyon jól sikerült!) azt láttam, hogy nagyon megosztóak a vélemények - sokan csalódtak. Jó kérdés, miért? Az oldalakról áradó bátorság és őszinteség mélyen megérintett, ezt el kell ismernem és rossz látni, hogy sok esetben ezek az értékek elhomályosulnak, mert úgy tűnik, pont ezek emiatt kapja a kritikákat és a lesújtó véleményeket a 'Vadon'. Ha egy felkészült túrázó jól megtervezett útjáról szeretne valaki olvasni, amivel egyébként nincs semmi probléma, menjen és vásároljon útmutató könyvet a Pacific Crest Trail túrázásáról. Biztos vagyok benne, hogy nagyon informatív lesz. Ezzel szemben ez a történet egy „vad” és gyönyörű leíró emlékhalmaz a veszteségről, a fájdalomról, a (majdnem) feladásról és a továbblépésről. Úgy éreztem, hogy ott vagyok Cheryl mellett, a csomagom ugyanolyan nehéz, a lábam vérzik és fáj, közben pedig mocskos, éhes és magányos vagyok. Nem hittem el, hogy folytatni fogja, de nem adta fel, csak azért sem! Imádtam ennek a könyvnek minden pillanatát, és elárasztott a szerző merészsége és bátorsága. Valószínűleg soha nem fogok tudni három hónapot a vadonban tölteni, de pont emiatt köszönöm Cheryl Strayed-nek, hogy maga mellé engedett erre az útra. Hatalmas élmény volt.

Értékelés: 5/5

Se szeri, se száma az olyan könyveknek, amelyek a középosztály középkorú tagjainak életválságáról szólnak. Többnyire önmagukat keresik, és e célból hosszú, fáradságos utakra is vállalkoznak. Vannak, akik befelé utaznak, a lélek mélységeit kutatják, mások valóságos utazásra indulnak, testüket és lelküket egyformán próbára teszik. Ők a zarándokok, akik a világ zarándokútjait járják, az El Caminót, ellátogatnak Rómába, Lourdes-ba, Nepálba. Útjuktól legalább annyira remélnek kalandokat, élményeket és szerelemet, mint lelki megbékélést. Első pillanatra a Vadon hasonló krónikának tűnik. Ám a szerző se nem középosztálybeli, se nem középkorú. Cheryl Strayed útja szeszélyes ötlettel indul, de ő ehhez a szeszélyhez makacsul ragaszkodik. Anyja hirtelen jött betegsége után Strayed élete viharos sebességgel hullott szét. Családi kötelékei meglazultak és eltűntek, házassága megromlott. Életének következő éveiben egymást érték a kudarcok. Egyedül maradt mindenféle értelemben. Egy sportboltban esett pillantása a legjelentősebb amerikai túraútvonalról szóló útikönyvre. Elolvasta a szöveget: a túra teljesítése először csak homályos ötlet volt, majd egyre inkább alakot öltött, végül világos célként rajzolódott ki előtte. Zarándoklata 1100 mérfölden és három hónapon át tartott, mégpedig igen zord körülmények között. Szánalmasan felkészületlen volt erre a megpróbáltatásra, testileg és lelkileg egyaránt. Kötetében kiváló láttató erővel idézi fel a hosszú gyaloglás keserves és felemelő pillanatait. Szenvedett a fájdalomtól, az izomláztól, a magánytól és az állandó éhségtől. A külső utazás, a távolság, a természet és a test meggyötörte, a belső viszont felemelte. Újfajta tisztelet és csodálat ébredt benne: útja végigjárása elsöprő és alapvető élményt jelentett számára.