"Talán a munkások természetéhez tartozik, hogy átültessék magukat abba a dologba, amin dolgoznak, ahogy a kutyaimádók hasonlóvá válnak a kutyájukhoz, úgyhogy Mr. Geronimo kis gyengéje végül talán nem is volt annyira különös – de az igazat megvallva gyakran jobb szeretett úgy gondolni magára, mint növényre, sőt talán mint egy palántára, amely egy emberi lény meg a föld közösüléséből születik; (…)"
Az első Rushdie regényem. Bár 'Az éjfél gyermekei' és 'A Mór utolsó sóhaja' is ott ül a polcomon egy ideje, illetve 'A firenzei varázslónő' az ebook-omon, valamiért kerültem Rushdie-t is, akárcsak anno Kunderá-t. Aztán kijött a 'Két év, nyolc hónap, huszonkét nap' és megfogott ez a szó szerint mesés fülszövege, hogy itt az idő a barátkozásnak. Mondjuk azt, hogy nem volt ez egy rossz első randi, de nem győzőtt meg, hogy közöttünk ki fog alakulni valami igazán nagy szerelem. Rushdie esetében szokás olyan nagy szavakkal is dobálózni, mint szépirodalom vagy éppen mágikus realizmus; előbbit aláírom, bár, őszintén bevallom, sokszor éreztem azt ebben a történetben, hogy van itt egy izgalmasnak tűnő fantázia, ami kicsit többnek akar látszani mint ami valójában. Az első fejezetekben nyögvenyelősen haladtunk, nem tudtam ráhangolódni sem a történetre, sem a stílusra... de nem akartam feladni. A történet alapja egy mese. Sok évvel korábban egy dzsinn-hercegnő beleszeretett egy halandó férfiba, ami bár nem tiltott a dzsinnek világában, - ugyanis minden ilyen teremtmény a szex függője, amit művelhetnek egymással de emberekkel is, - a hosszabbtávú kapcsolat a két világ között bizony igen problémás. Na most ez a dzsinn-ember páros két év, nyolc hónap és huszonkét nap alatt gyártja a közös gyerekeket a világra... na mit kapunk? 1001 éjszakát. Persze ez a kapcsolat szó szerint halálra van ítélve... az emberi szerető nem élhet örökké. A férfi halála után a dzsinn-hercegnő visszatér a saját világába és magára hagyja minden leszármazottját; ahogy azonban telik az idő és elmúlik sok-sok év, ezek a gyermekek - amik közben generációkké nőtték ki magukat - elkezdik felfedezni különleges képességeiket, amik nem evilágiak. Nyilván ez sem lesz véletlen, hiszen ezeket az erőket valami a felszínre hívja... de mi? Természetesen a jó és a rossz összecsapása... ugyanis ahogyan a földi létben, úgy a dzsinnek világában sem minden egyed jó. A rosszak pedig sötét terveket szőnek a világ ellen, aminek megakadályozásában ezek a különleges erővel bíró dzsinn géneket hordozó emberek is fontos szerephez jutnak.
Ez a regény telis tele van metaforákkal és szimbolumokkal, Rushdie bedobja a hit és a tudomány alapvető kérdéseit, de olyan kényesebb témákat is érint mint migráció vagy éppen az emberi civilizáció. Megjelenik az arab mitológia világa és ezt jól összemixeli a modern popkultúrával, ráadásul némi szórakozást, vígjátékot is kever ebbe a színes, multikulti egyvelegbe. Látszik, hogy sok munka és idő van a dzsinn-világ kidolgozásában és felépítésben, de sokszor ez már a könnyedség, az élvezhetőség kárára történt, ugyanis a száraz háttéranyag ki-kizökkentett a varázslatból. A történetek misztikusak; mesebeli helyekre kapunk bejárást, ahol a fizika törvényei nem érvényesek, hálószobákban nyílnak portálok, és lesz aki napról napra magasabban lebeg majd a gravitációt meghazudtolva, megszületik az igazság csecsemője, és van olyan grafikus is, aki találkozik a saját maga által teremtett szuperhősével... az irreális és a valóság összekeveredik, ahogyan a tündérország (Perisztán) és a földi helyszínek közötti határvonalak is kezdenek foszladozni. A sötét dzsinnek átjutva a mi világunkba pedig befolyásolni akarják a halandókat, sötét dolgokat suttognak a fülükbe és szívükbe... mert bizony az emberek könnyen hajlanak a rossz oldal felé, bár azt, hogy mi lesz majd világunk sorsának kimenetele, Rushdie az olvasóra bízza. A felszínen ez egy színes felnőtt tündérmese, de ahogyan haladunk előre az eseményekben, rájövünk, hogy az ötletek a valós anyagi világunkban gyökereznek, ahol a pénzügyi válság, a vallási szélsőségesség, a filozófia mellőzöttsége a mindennapjaink része. Illetve a fantáziáé, hogy lehetőség van akár két különböző világban is létezni... és, hogy a köztünk lévő különbségek nem osztanak meg minket annyira, mint gondolnánk. Az ötlet szuper, a kivitelezés kevésbé... még adok majd esélyt Rushdie-nak valamikor, mert ez nem vett le végérvényesen a lábamról. De kezdetnek nem rossz.
Ez a regény telis tele van metaforákkal és szimbolumokkal, Rushdie bedobja a hit és a tudomány alapvető kérdéseit, de olyan kényesebb témákat is érint mint migráció vagy éppen az emberi civilizáció. Megjelenik az arab mitológia világa és ezt jól összemixeli a modern popkultúrával, ráadásul némi szórakozást, vígjátékot is kever ebbe a színes, multikulti egyvelegbe. Látszik, hogy sok munka és idő van a dzsinn-világ kidolgozásában és felépítésben, de sokszor ez már a könnyedség, az élvezhetőség kárára történt, ugyanis a száraz háttéranyag ki-kizökkentett a varázslatból. A történetek misztikusak; mesebeli helyekre kapunk bejárást, ahol a fizika törvényei nem érvényesek, hálószobákban nyílnak portálok, és lesz aki napról napra magasabban lebeg majd a gravitációt meghazudtolva, megszületik az igazság csecsemője, és van olyan grafikus is, aki találkozik a saját maga által teremtett szuperhősével... az irreális és a valóság összekeveredik, ahogyan a tündérország (Perisztán) és a földi helyszínek közötti határvonalak is kezdenek foszladozni. A sötét dzsinnek átjutva a mi világunkba pedig befolyásolni akarják a halandókat, sötét dolgokat suttognak a fülükbe és szívükbe... mert bizony az emberek könnyen hajlanak a rossz oldal felé, bár azt, hogy mi lesz majd világunk sorsának kimenetele, Rushdie az olvasóra bízza. A felszínen ez egy színes felnőtt tündérmese, de ahogyan haladunk előre az eseményekben, rájövünk, hogy az ötletek a valós anyagi világunkban gyökereznek, ahol a pénzügyi válság, a vallási szélsőségesség, a filozófia mellőzöttsége a mindennapjaink része. Illetve a fantáziáé, hogy lehetőség van akár két különböző világban is létezni... és, hogy a köztünk lévő különbségek nem osztanak meg minket annyira, mint gondolnánk. Az ötlet szuper, a kivitelezés kevésbé... még adok majd esélyt Rushdie-nak valamikor, mert ez nem vett le végérvényesen a lábamról. De kezdetnek nem rossz.
Értékelés: 5/3,5
Salman Rushdie legújabb regényében káosz uralkodik a földön. A nagy vihar után emberek emelkednek a levegőbe, mintha megszűnne a tömegvonzás, hasadékok nyílnak az emberek meg a dzsinnek világa közt, és dzsinnek áramlanak át rajtuk, mert uralmuk alá akarják hajtani a földet. Mr. Geronimónak, a két lábbal a földön álló kertésznek látogatója érkezik: Dunjá, a dzsinn hercegnő, aki régi szerelmét, a nyolcszáz évvel ezelőtt élt filozófust, ibn Rusdot látja a férfiban, s ezért a világok háborújában az emberek oldalára áll. Salman Rushdie 1947-ben, nyolc héttel India függetlenségének kikiáltása előtt született Bombayban. Tizennégy éves korától Angliában végezte tanulmányait, Cambridge-ben történésznek tanult. 1981-ben Az éjfél gyermekeivel robbant be az irodalmi köztudatba. Olyannyira, hogy azonnal meg is kapta érte a Booker-díjat, sőt huszonöt esztendővel később, amikor az összes addigi nyertest versenyeztették, még az úgynevezett Bookerek Bookerét is. A könyv amerikai megjelenése után a New York Times Book Review azt írta róla, hogy „olyan, mintha egy kontinens rátalálna a hangjára".
Kiadó: Helikon, 2015
Eredeti cím: Two Years Eight Months and Twenty-Eight Nights
Fordította: Greskovits Endre
424 oldal, 3490 Ft
0 Megjegyzések