#TÉMÁZUNK - Könyves posztok és Egyebek, vagyis mit írunk, mit olvasunk

Bár eddig követtem a többiket "Témázásait", nekem most ez az első alkalom, hogy nem csak megfigyelőként vagyok jelen, hanem aktívan belecsöppenek... hát igen, az aktuális témának a közepébe, amit egyébként nagyon köszönök PuPillának - közben pedig meg is válaszoltam a júliusi kérdés egyik részét: miről szeretünk olvasni? Mire harapunk rá egymás blogjában? Mire vagyunk kíváncsiak a másik bejegyzéseiben? A témázásokra én mindig ráugrottam, mert legtöbbször olyan könyves élményekkel kapcsolatban álló topikokat jártak körül a többiek mint például: a magyar írók, köztük is a kedvencek, kit olvasunk - kint nem, aztán a csalódások okozó könyvek és írók, akiket soha többet nem vennénk a kezünkbe, a könyves-blogger mindennapok vagy mondjuk a könyvtárral kialakult kapcsolat. Ebben a hónapban akár három részre is lehet bontani a történetet:

1. Személyesen én miről írok, miért, stb.?
2. Másoknál mit keresek, böngészek végig tüzetesebben?
3. Ti olvasók, követők mit kerestek nálunk, mit szerettek a leginkább?


Kezdjük a másodikkal. Személyes kedvenceim a felkapott Book Tag bejegyzések, amik általában szintén egy témára, időszakra vonatkoznak, általában rövid kérdésekkel, de ami által egyre jobban megismerhetjük a másik embert, aki ott van a blog mögött, akit figyelek és akinek követem az oldalát. Ez egy olyan visszatérő elem, amit én is szívesen megosztok vagy kitöltök, sőt, ha jónak találom akár tovább is passzolom a többieknek. Aztán vannak a havi zárások. Mivel az utóbbi időben (nyilván ezt a home office, és a sokkal több otthon töltött időszaknak a rovására írom) betegesen kezdtem betárazni a könyveket, - holott még a felét sem olvastam el annak amit szerettem volna - kicsit perverz élvezettem figyelem  amikor a többiek is megosztják az adott hónap végén, hogy mikre csaptak le, miket vittek haza ők is hörcsög-üzemmódba kapcsolva. Sokszor tényleg csak megkönnyebbül a lelkem és enyhül a bűntudat is, hogy nem csak én vagyok felhalmozós és könyvvásárló-mániás, máskor viszont pont a 'Havi zárás' posztokban veszek észre egy-egy igazi kincset vagy ritkaságot, ami aztán szélsebesen kerül fel a várólistámra. Itt annyi a különbség, hogy bár én ezt a többieknél nagy örömmel böngészem végig, saját magamnak nem szoktam havonta összegzést csinálni. Jó kérdés, nem tudok rá igazán indokot mondani, lehet, hogy szimpla lustaság, moly.hu-n vezetem csak a beszerzéseimet. Aztán ott vannak a 'Friss megjelenések'. Nálam ez szintén hiányzik, de vannak olyan bloggerek, akiknél ebből tájékozódom: nem mindig van időm végiggörgetni a bookline-on az előrendelhető regényeket, új megjelenéseket vagy friss ajánlásokat, ezért olyanok oldalára lépek tovább akikről tudom, hogy hasonló az ízlésünk, általában azonos témákat választunk, és itt egyfajta szűrt, számomra valószínűleg tényleg érdekes könyveket fedezek fel. Ilyenek például a 'Tematikus ajánlók' is, amiket szintén át szoktam futni, hátha akad rajta olyan regény, könyv, amit eddig talán nem vettem észre. Végül ott vannak a különböző tervek és kihívások, amit ismételten azért szeretek igazán újra és újra átfutni, mert nem egy challenge esetében volt már, hogy rábukkanok egy ismeretlen, de izgalmasnak tűnő történetre, amit valaki éppen egy adott kihívásra ajánl vagy választ.

Miről szeretek én írni? Leginkább: könyvélményekről. Nem tekintem én ezt igazán recenziónak vagy kritikának - inkább csak egy egyszerű sorvezetőnek, hogy egy adott regényről mi is volt a véleményem, benyomásom. Ha valamibe beleszeretek megírom, és ha emiatt csak egy ember is kézbe veszi a végén... már megérte úgy gondolom. Úgyhogy elsősorban nálam ezen van a fókusz. A többi? A már említett Book Tag jöhet bármikor, szeretem, de egy Q&A is olyan bejegyzés, amire ha van igény, szívesen megcsinálom. Mi van még? Oké persze, a Reading Challenge, amiben mindig hihetetlen lelkesen vágok bele az adott év elején... aztán valahol az első negyedévben borul is a rendszer. Na de majd jövőre! Komoly célokat tűztem ki magam elé, de erről majd később és egy másik posztban. Legyen elég annyi egyelőre, hogy az a bizonyos '1001 könyv' vaskos kötete jelen pillanatban is itt van a jobb könyököm mellett. És a végén? A saját 'Top 5' rovatom, ahol mindig kiválasztok 5 olyan helyet, dolgot, szereplőt vagy regényt, amikről vagy akikről valamiért külön is szeretnék pár, rövid véleményt megosztani. Ha most megnézzük a blogot, jelenleg is az egyik ilyen 'Top 5' az első három legolvasottabb bejegyzéseim egyike. Nálam ennyi. Nem szoktam írni regényektől, könyvektől mentes bejegyzéseket, személyes posztokat, és nem osztok meg filmes vagy sorozatajánlót. És ez nem jelenti azt, hogy ez másnál zavarna. Sőt, néha kimondottan jó, hogy valakinél szembejön egy ilyen téma és kizökkent kicsit. Másnál szeretem, magamnál... nem érzem relevánsnak.

Végül a kedvencem: Ti, akik olvastok bennünket, követtek, mit kerestek? Mikor 10 évvel ezelőtt elkezdtem a blogolást (akkor még más volt a név: 'Ez melyik történet? - Diamant blogja) alatt futott a történet, a hosszú, részletes élménybeszámolók taroltak és szinte kizárólag mindenki csak az adott regényről írt, nem tért el/le/ki... megírtuk, posztoltuk, léptünk tovább. Aztán ahogy haladt az idő ezek szépen, fokozatosan kezdtek megrövidülni. Már nem írtunk hosszú oldalakat, sokszor rövid, több könyvélményt is összefoglaló szösszeneteket raktunk ki és másoknál is ezt kerestük. Akkor persze még csak a moly.hu, a blogok és a google volt a barátunk. Aztán berobbant a facebook, születtek meg a blogra mutató facebbok-oldalak, twitter fiókok, majd végül az insta. És a bejegyzések is eltolódtak a látvány felé. Annyian lettünk, annyianí írtunk már, hogy egyszerűen nem maradt idő és fókusz, nem olvastunk végig egy hosszú értékelést: átfutottuk, és már léptünk is a következőre. De helyes ez a múlt idő? Nem ez van most is? Ha kíváncsi vagyok egy regény értékelésére: rákeresek moly.hu-n, megnézem az szöveges értékeléseket, rámegyek a blogbejegyzésekre, megnyitok kettőt vagy maximum hármat és eldöntöm, hogy ez kell nekem vagy sem. Ezzel szemben ott az instagram, ahol napi szinten több száz kép ömlik az arcomba mindenféle profilból: csodálatosan befotózott és beállított könyves képek, amik valóban lehetnek kedvcsinálók, mert valljuk be, sok esetben a borító, a külalak az, ami megfog. Nekem is van, én is osztom. Ebben az esetben persze limitált a véleménymegosztás, az instagram nem is erre van kitalálva. Itt a vizualitás a lényeg, nem a bejegyzés, a tartalom, az összegzés. De melyik jelenleg a fontosabb? Mire kattintanak többen? Én azt látom, hogy utóbbira. Persze ehhez az is hozzátartozik, hogy még imádjuk és továbbosztjuk a gyönyörű fotókat, nem feltétlenül fog ezáltal több emberhez eljutni egy adott könyv: persze, népszerű lesz a kép, elismerjük, hogy szép, bárki is csinálta. De rávesz ez olyat is olvasásra, aki amúgy nem egy könyvmoly? Nagyobb részben azt gondolom: nem. Azok, akik tényleg egy jó történetet, egy izgalmas regényt keresnek szerintem sokkal kevesebben vannak. De ők azok, akik aztán rá is keresnek majd a fotón látott könyvre és utánajárnak, hogy mi van a szép borító alatt. Tehát én személy szerint arra használom a képeket, az instagramot, hogy felkeltsem az érdeklődést egy olyan regény iránt, ami szerintem igenis megérdemli a figyelmet és szuper lenne ha minél több kézbe eljutna. És ha ez a lépés megvan, utána jövünk mi az értékelésekkel, és nekem ez utóbbi továbbra is a legfontosabb.

Szóval összegezve, én azt látom, hogy a könnyebben fogyasztható, vizuálisan jobban megragadóbb posztok tarolnak a nagyközönségben, DE hosszútávon én nem szeretnék, sőt, nem is akarok ebbe az irányba elmenni. Jók a különböző platformok... de nekem csak becsalógatónak. Továbbra is a könyves posztok érdekelnek: magamnál, de ami még fontosabb, a többi bloggernél is.

És akik még témáznak:
PuPilla
Theodora
Sister
Zenka
Anett
Readinspo

7 Megjegyzések

  1. Tök jó, hogy írtál! :)
    A book tag nekem nem egyértelműen keresett/olvasott poszt, mert annyi féle van abból is. Szeretem olvasni őket, de csak ha tényleg "van benne valami", személyes aspektusa is van, érdekesek a kérdések stb. :) Viszont legyen azért köze a könyvekhez, olvasáshoz is. :) Ehhez azért én is ragaszkodom, sima filmekről pl. nem írok soha, csak ha könyv alapján készült valami. Én is úgy érzem, azért a könyves tartalom vág profilba, ami kicsit sem kapcsolódik, az nem kerül a blogra.
    Havi zárás: haha, nem vagyok akkor egyedül, én is nézegetem másét, és sokszor nyugtatgatom magam a többiek zsákmány kupacaival. ;) Most előre félek már megírnia júliusi szerzeményeket, annyi minden vándorolt hozzám! :O :)
    A megjelenéses posztok valóban jobbak ha egy-egy olyan bloggernél nézed meg, akivel hasonló az ízlésetek - nekem gyakran semmitmondók a bookline, vagy Libri sikerlistái, a moly népszerű könyvei.
    Szerintem is felkeltik azért az érdeklődést a képek, és a bookstagram fiókokat azért főként a könyvek iránt érdeklődő, olvasó emberek fogják bekövetni, akiknek persze azért szintén kellenek a vizuális ingerek is. ;) Az insta viszont tényleg a képről szól, én ott nem közölnék nagy tartalmakat, nem is szoktam. Reménykedem benne, hogy azért nem halt ki teljesen a hosszú posztok iránti érdeklődés, és nem váltották fel teljesen a megrövidült vélemények. ;)
    Tetszik a zárás is, én is reméltem, hogy mások is úgy vannak ezzel, hogy hiába tűnik népszerűbbnek a rövidebb tartalom, azért nem adjuk fel azt, amiről szeretünk írni, értekezni, akkor is kifejtjük a kifejteni valót.

    VálaszTörlés
  2. Az instàra szoktam mondani, hogy variációk könyvborìtókra.:-P Nekem mind egyforma.

    VálaszTörlés
  3. Szuper poszt lett, fel is iratkoztam a blogodra! :)

    A havi zárásos, terves listákat írni és olvasni is nagyon szeretem - egyrészt inspirálódom, másrészt feltölt, ha csak arról gondolkozom, miket vennék szívesen a kezembe az elkövetkező hónapokban. Persze előfordul, hogy teljesen mást, és ezzel sincs semmi baj - már maga a tervezgetés is elég a boldogsághoz! :)

    Egyébként hiába egy szépen fotózott borító, ha mögötte nincs tartalom vagy szív és lélek. Nekem kéz a kézben jár a kettő - gyakran az általam követett bloggerináktól informálódom, és nem egyszer igazi kincsekre is bukkantam! Szeretem, ha érződik az illető személyisége, ha átjönnek a gondolatai - ezt nem lehet egy retusált, filterezett képpel kiváltani. És amíg akadnak támogatói ennek, nemigen fog kihalni ez a műfaj. Én legalábbis bízom ebben! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik ez az irány, hogy a kevésbé ismert könyveket ajánlod - ajánljuk Instán, ne csak a friss megjelenéseket. Szeretném én is vegyíteni a profiljaimon ezt az arányt.

    Szépen összegezted az elmúlt évek trendjeit - a hosszú blogposztok, és a kialakult kis közösségek egyre jobban szétszóródtak, eltűntek. (Ezért is örültem annyira neked, főleg miután jó idő után leesett, hogy te vagy Diamant :D).

    VálaszTörlés
  5. Hűha, köszönöm mindenkinek! Bocsánat, hogy csak most válaszolok, de eltemetett a héten a munka. nagyon tetszett ez a témázás, úgyhogy ezt könnyű volt megírni, csak úgy jöttek az emlékek és a tapasztalatok :)

    @PuPilla igen, azt figyeltem nálad is, hogy Te sem kevered a dolgokat és csak ami könyv, ebben hasonlítunk, nekem sem profilom. És nyugi a havi zárásokkal nem vagy egyedül. Egy hete vár rám 8 (leírni is gáznak érzem) könyv átvételre az egyik Libriben, tegnap hívtam őket, hogy ne küldjék vissza, megyek! Nagyon kedves volt a lány, kérdezte, hogy mi a nevem akkor ránéz szívesen.... néma csend, majd "ááááá igen, igen ez az óriási pakk". Vajon mennyit gondolkodhattak bent, hogy ki lehet ez az elvetemült?!

    @Sister köszönöm, én is megyek hozzád, csak annyira el vagyok havazva a frissítésekkel és linkelésekkel, hogy az botrány. De nagyon szép a blogod, örülök, hogy ez a témázás összehozott bennünk!

    @theodora igen, igyekszem nem csak a felkapott, agyonhypeolt regényekről írni, ráadásul sok esetben azok témát vagy írót tekintve nem is illenek hozzám. Csak azért pedig nem fogok erre időt szánni, hogy majd több kattintást vagy like-ot kapjak. Ha nem érdekel, akkor nem is fogom olvasni. És így van! A kezdeteknél is itt voltam, csak aztán jött egy hullám, töröltem mindent, volt min 1 éves kihagyásom. Aztán kezdtem előről. Besokalltam a recenzióktól, posztoktól... azóta nem is vállalok semmi ilyet. Azt hittem tudod, hogy én vagy... én?! :D De akkor lebuktam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, ne aggódj, én most szerintem mindenkit túl fogok szárnyalni, néhány elvetemült fiatalon kívül, 18 beszerzésem volt ugyanis júliusban... :O De majd megmagyarázom. ;) A 8-as pakk nem is olyan sok! Rendesek, hogy tartják még neked, és hogy meg lehetett velük beszélni. ;)

      Törlés
  6. Heyho! De jó hogy csatlakoztál a témához és ilyen szuper posztod született! Jól összefoglaltad a dolgokat, és igazad van, hogy mostanság az emberek a rövidebb bejegyzésekre fogékonyabbak, és sokat számítanak a képek, és a rövidebb tartalmak is. A havi zárásos posztok engem kifejezetten érdekelnek, de én nem készítek ilyet, de másoknál szívesen olvasom, és a booktagek is jók, ha abból meg lehet ismerni a kitöltőjét. A felesleges tageknek nem látom értelmét, de szerintem ezzel a legtöbb blogger így van :) Ahogy Dórinak írtad, a te hozzáállásod a jó, hogy nem több like-ért olvasol népszerű írókat, hanem azokat olvasod, ami neked tetszik, még ha ez lehet hogy nem is jut el ennyi emberhez. Pont ezért jó, hogy felfedeztelek (a régi blogodat már láttam párszor a neten), gyorsan fel is iratkozom, és visszaolvaslak kicsit!

    VálaszTörlés