"A sorsnak nem feltétlenül kell mindig rímelnie az életre. Vajon nem pusztán bizonyos körülmények véletlen egybeesését nevezik sorsnak? Mint amikor a fogaskerekek érintkeznek. (...) A nő a szín, a férfi az ecset. Sabatine egész palettának érezte magát, amikor ezt hallotta. Mostanában, amikor együtt vannak, inkább színtelennek érzi magát. Kapcsolatuk kollegiális és lojális, de egyáltalán nem jó érzés, amikor egy szerelem éppen barátsággá alakul át."
Kezdjük ott, hogy ez a könyv úgy átvert a palánkon, ahogyan az abban a bizonyos NAGYKÖNYVben meg van írva. Mi úgy találkoztunk, hogy éppen a nagy Alexandrás kiárusításon nézelődtem (tudjátok, azok a boltok tartoznak ide, amelyek hamarosan bezárnak, így aztán minden 30% kedvezménnyel megszerezhető), és miután a Kakukkszó és A fényűzés napjai már a kosaramban figyelt, nyugodt szívvel vadásztam újdonságokra is. Ekkor találtam az Éjszaka Európában című kis rövid, de annál jobb regényt, utána pedig a kezembe került Hermann írása is. Mikor nem tudok dönteni, hogy a rövid tartalom most akkor megfogott vagy sem, jön a belelapozás. Nagyjából az első oldal feléig jutottam, és azt mondtam: igen, ez kell nekem. Könnyed, romantikus történetnek álcázta magát, ami aztán bedobta a kulcsszót: Párizs. És itt végem volt. Nyárra milyen jó lenne egy ilyen kikapcsolódás - gondoltam akkor -, úgyhogy boldogan vittem a Dominót is a pénztárhoz, a három másik választottammal együtt. Végül a nagy négyesből ez maradt utolsónak, és tegnap fejeztem be... nagyon nagyon lassan. Tényleg lassan, ami nálam az unalom és az utálat egyvelegének a jele. Az elején azt hittem szeretni fogom. De tényleg. Aztán fogytak az oldalak... és elvesztettem a lelkesedést. Nézzük is, hogy miért. Van egy házaspárunk, gyerek nélkül. Egy szép párizsi lakásban tengetik a mindennapjaikat, de olyan hideg ez a kapcsolat, mint a Louvre márványpadlója. Velük szemben lakik egy fiatal anyuka a kislányával... az apa azonban nem él velük, ugyanis ők csak szeretők. Persze néha tiszteletét teszi a "családi" körben, de ritkán, és azt is inkább csak kötelességből. A gyerek az egyetlen kapocs, ami még összeköti őket. Aztán ott van a kétgyerekes anyuka, aki fotóművész, rikító kabátjában azonnal kitűnik a párizsi nép forgatagából, és aki hamarosan találkozik egy jóképű és kiismerhetetlen férfival, csakhogy esetükben a nő az, aki házas... (is.) Végül pedig belép a képbe egy idős, kórházból szabaduló gazdag matróna, aki ápolóját személyi társalkodónak, sofőrnek és egyben egészségügyi gondozónak alkalmazza, hogy legyen mellette valaki. Nos, ez a négy nő nem ismeri egymást. Más társadalmi háttérrel rendelkeznek, más a munkájuk, más az élethelyzetük, mások a problémáik is. Mégis, van közük egymáshoz. Na, de hogy pontosan milyen módon, az csak fokozatosan fog kiderülni a regényből. Eddig nem is lenne problémám: a sztori alapvetően nem egyedi, nem komoly és nem is lenyűgöző... de attól még lehetne jó és szórakoztató. De számomra mégsem lett az. Párizs ide vagy oda... nem szerettem. A történet, bár jól indul, egy nagy kuszaság lesz... amit a végére teljesen eluntam és elvesztettem. A szereplők ellenszenvesek és eléggé kartonfigurák, nincs egy sem közöttük, akit kedvelni lehetne. Szenvednek a semmin, hülyítik egymás, sokszor indok nélkül, és még a motiváció is hiányzik belőlük. Végül pedig az írónő stílusa: tele klisés, felszínes mondatokkal. Összességében: nem volt egy nekem való olvasmány, rossz választás volt. De néha tévedni is kell. Legyűrtem, kíváncsi voltam, hogy ér véget ez a nagyon-nagy szenvedés... és pontosan olyan közhelyesen, mint amilyen maga a regény.
Értékelés: 5/2
A Dominó szerelmesregény. Hősei házasok vagy szinglik, hűségesek vagy hűtlenek, szenvedélyesek vagy visszafogottak – de mind vágyakoznak valami után. Párizs szívében él Zephyr szép és zárkózott feleségével, Manonnal. A szemben lévő házban Toqué, az író látogatja Rose nevű kedvesét és közös kisbabájukat. Eric, a betegápoló attól boldog, ha mindenkin segíthet. És Sabatine, az ellenállhatatlan fotóművész belebolondul egy titokzatos férfiba. Egyesek egymásba szeretnek. Másokat megcsalnak. Mindannyian rejtegetnek valamit. De ki csal meg kit? És ki az, aki hazudik?
Eredeti cím: Domino
Kiadó: Park Kiadó, 2015
Fordította: Kertész Judit
328 oldal, 2900 Ft
0 Megjegyzések