ALTAY MARGIT: AMIT AZ ÓRA MESÉL

"- De jó, hogy legalább ez megmaradt! Mihelyt tehetjük, beüvegeztetjük... - és elmerengve, hosszan nézte a régi órát. - Csoda, igazi csoda - ismételgette meghatottan. - Hiszen százesztendősnél is idősebb. - És elgondolkozva, halkan sóhajtotta: - Ó, ha ez az óra mesélni tudna!..."

Altay Margit regénye a pöttyös, majd később a Lányszoba könyvek sorát erősítette, de nekem pár évvel ezelőtt teljesen véletlenül akad a kezembe; nem kerestem, nem is hallottam róla. Vékony kis könyv, eléggé romantikus beütésű címmel... Nem tudtam mit várjak. Gergely Márta Szöszi-je és Thury Zsuzsa A tűzpiros üveggömbje után én valami izgalmas és nagyon jó könyvnek gondoltam, és erre a molyos értékelések is ráerősítettek... Nem akarok már az elején letörni mindenkit, de nekem ez most nem teljesült. A történet Marikával kezdődik, aki édesanyjával tér vissza a romba dőlt lakásukba, ahol a sok lom és tönkrement berendezés alatt, összetörve megtalálja a régi órát: ez egy különös családi örökség. Nagy becsben őrizték, most mégis megállt, már nem mozognak a mutatók... legalábbis azt hitték, azonban az óra varázslatos módon, összetört szekrénye ellenére is tovább működik, mi pedig ennek a régi órának a kattogó ütemén indulunk vissza a múltba, hogy meghallgassunk mindent, amit mesélni szeretne. Az első rész a tiroli órás lányáról mesél: Mária - ahogy kislányként becézték, Mojdele - az innicheni órásmester gyönyörű, szőke hajú, kék szemű lánya. Ahogy múlik az idő, Lercher mester szépen-lassan észreveszi, hogy Mária hamarosan csodás fiatal nővé érik és úgy dönt, ki kell, hogy válassza a megfelelő férjet: két segédmunkás dolgozik az oldalán: Tonerl és Franzl. Az öregember Tonerlt szánja Mária párjának, azonban a lányt Franzl szeretni. A két fiatal fiú azonnal letámadja a fiatal Mojdelét, hogy melyikük felesége kíván majd lenni, azonban nem várt választ kapnak: Mária mindkettejüket kikosarazza és kijelenti, hogy ő egy Guglielmo nevű, milánói férfi felesége lesz, senki másé. Rajta kívül senki sem tudja, hogy ez a titokzatos idegen valóban létezik, és a bonyodalmak közepette szemtanúi lehetünk a mesélő óránk aprólékos születésének is, hogy elkészülve szemlélője lehessen Mária szerelmi történetének.

Évekkel később Peppini Lorenzo éppen arra készül, hogy a művészettörténet doktorává avassák, közben pedig megismeri a bárói családból származó Beatrice Falcone-ét. Lorenzo Beatrice testvérét, Pietrot oktatja a művészetekre, azonban az órákra hamarosan beszivárog a fiú húga is, aki teljesen elcsavarja a nincstelen tanár fejét... ezt a bimbózó szerelmet azonban a lány családja nem nézi jó szemmel, elválasztják őket. Akadnak azonban akik támogatják a fiatalok terveit, így - egy kicsi Rómeo és Júliás beütéssel - Grilli apó és Beatrice szobalánya, Tina segítik őket a terveik megvalósításában, velük még felvillan a remény egy boldog élet lehetőségére. Majd a bárói család villájából egyenesen Magyarországra röppenünk. Zentay Erzsébet éppen elhagyni készül a sok évig otthonként szeretett zárdát, hogy visszatérjen a szülői házba, pontosabban a lenyűgöző vidéki kastélyba. Mindennap alázatosan jár a templomba, imádkozik, a zárdai napirendtől képtelen elszakadni, lassan telnek a napok... addig a bizonyos balesetig, amikor is Erzsébet végre összetalálkozik a titokzatos festővel, Tamással. A lány odaadóan ápolja az életét megmentő fiatalembert, aki azonban rohamosan gyógyul... és ezt egyikük sem szeretné. Erzsi minél tovább náluk akarja tudni Tamást, a festő pedig nem szeretné elengedni hűséges kis ápolónőjét... nekik is akad természetesen cinkosuk, mégpedig a doktor személyében, aki még jó pár nap ágynyugalomra ítéli a makk egészséges lovagot. Lassan az édesanya is megkedveli a művészlelkű fiút, és beleegyezik az eljegyzésbe, így igazi idilli hangulat költözik a Zentay kastély falai közé... mindaddig, amíg a ház ura haza nem tér, és fény nem derül egy addig elfelejtett, kérdéses dologra.

Végül egy érettségi találkozón találjuk majd magunkat, hogy visszatérjünk Marikához. Összességében az alapötlet egész jónak tűnik: van egy tárgy, egy különleges óra, aki elkészülésétől kezdve szerelmi kalandok szemtanúja: más időkben, különböző emberekről, messzi helyekről és félreértések kavalkádjáról mesél nekünk. De a kivitelezés... Most, hogy újra átlapoztam, ismét csak megerősítést nyert az emlékem erről a könyvről, azaz, hogy nyelvileg fájdalmas volt. Kommersz és gyenge mondatok, az alaptörténetek erőtlen megvalósítása, összecsapott lezárások. Éppen mikor beindulna a dolog, levágja az egészet valami gyenge befejezéssel, és bumm, vége is van, jön a következő. Valahol értem, hogy Altay Margitnak mi lehetett a mondanivalója: nagyjából talán az, hogy különböző korokban, más-más családi háttérrel rendelkező emberek miért nem nem lehettek együtt, miért szól közbe a nagy büdös valóság maga. De ez fényévekkel jobban is meg lehetett volna írni. Talán ha "tizenegykétéves" kislányként olvasom, akkor leköt, sőt, talán élvezni is tudom, de így, most már nem. Szép dolog, hogy különböző háttérrel, eltérő problémákkal küzdő, más országból és más időből származó fiatal lányokat állít a történetek középpontjába, akik mind a szerelmet keresik, és akik - bár tudtukon kívül - egymásnak továbbítják örökségül a történetüket. Nagyon, sőt, csöpögősen romantikus mesék ezek, amik már nem meghatóak, hanem bosszantóak, amelyek nagyon távol állnak a valóságos eseményektől, holott annak indulnak.. és még szomorúak is. Egy-két hasonlat menti kicsit ez az élményt, de sajnos idővel azok is feledhetőek lesznek... Nem tudom mivel lehetne mentegetni ezt a könyvet tovább... talán csak azzal, hogy ez már nem nekem szól, ráadásul én túl cinikus is vagyok az ilyen kaliberű szerelmi történetekkel kapcsolatban, és itt a racionális hozzáállás megöli az élményt, ezt biztosan mondhatom.

Értékelés: 5/3 (nagyon jószívűen)

„Budapest felszabadult. A háború pusztító vihara elvonult a város fölül. „Ha ez az óra mesélni tudna”– sóhajt fel Vargha Marika édesanyja, mikor megpillantja romba dőlt kis lakásuk szinte egyetlen ép darabját: a százéves faliórát. Altay Margit, a népszerű írónő, leányregényében nyomon követi az öreg óra kalandos életútját. Az óra történetéhez három szerencsétlen sorsú lány: a Tirolban élő Mária, a milánói Beatrice és a magyar Erzsébet szomorú szerelmi regénye kapcsolódik. A százéves óra – annyi hajdani boldogtalanság tanúja –, ma a beteljesült, boldog szerelmek idejét éli, s vidám ketyegése Marika otthonának meghitt kísérőzenéje."