" ... Igen figyelemreméltó módon a sürgősség az udvarban sokakat arra a gondolatra indított, hogy Lajos József valami súlyos betegséggel ágynak dőlt. Szerencsére azonban a valóságban csupán arról volt szó, hogy III. Gusztáv svéd király váratlanul Franciaországba érkezett. Kíséretében mások mellett ott volt Fersen gróf is, aki nyolc és fél hónappal azelőtt mondott búcsút Marie-Antoinettenek."
Hű, mit is lehet erről a könyvről elmondani? Akit érdekel Marie Antoinette sokat (talán már túl sokat is) vitatott élettörténete, nyilván megszerzi és elolvassa a róla szóló regényeket, életrajzi műveket és összefoglalókat, függetlenül attól, hogy ki mit gondol az adott példányokról... mert a tájékozódás persze véleménynyilvánítással jár karöltve. Ott van példának okáért Zweig sokat támadott könyve, ami nem éppen kedvező színben tünteti fel a francia királynét, ennek ellenére én magát az anyagot érdekesnek találtam, és eltekintettem attól, hogy személyes véleményünk Marie Antoinette jelleméről mondhatnánk köszönő viszonyban sincs egymással. Aztán ott van Catharina Habsburg-Lothringen írása is, ami hát... khm... hogy is mondjam... hagy némi kívánnivalót maga után, nem mondanám, hogy éppenséggel feledhetetlen élményt nyújtott volna számomra. De! Mikor az ő könyvének háttéranyagát böngésztem, akkor vettem észre Fraser művét, és ezért mindig hálás leszek annak a könyvnek, ez tény. Ne kérdezzétek miért, de én nagyon-nagyon sokáig abban a hitben életem, hogy Fraser munkája magyarul jelenleg még nem létezik... nem tudom, hogy ezt mégis hogyan szűrtem le, mindenesetre elkönyveltem, hogy nincs és kész, így nem is kutattam/kerestettem. De végre megtaláltam, és habár legnagyobb sajnálatomra nem az enyém - csak könyvtárból tudtam hozzájutni - meg kell elégednem azzal a csekély kis örömforrással, hogy olvashattam. Persze folytathatnánk még a sort a fiktív regényekkel, ugyanis Marie Antoinette személye számos író fantáziáját felizgatta az évek során, (többek között akár Szerb Antalt is említhetnénk, akit én személy szerint nagyon nagyra tartok, kedvelem az írásait is, A királyné nyaklánca című irományán mégsem tudtam átrágni magam)... kérdés, hogy mi olvasók ennek mennyire örüljünk? Néha elkap a vágy, hogy nekivágjak egy ilyen regénynek, de végül mindig arra jutok, hogy nekem jobb róla igazi, életrajzi könyvet olvasni, mint beleélni magam egy neki megálmodott, mesterségesen felépített világba, aminek nagy eséllyel semmi köze sem lesz a megtörtént, valós eseményekhez. De nézzük Fraser írása miért ilyen különleges számomra. Tudjátok az évek során sokat gondolkoztam azon, hogy életrajzot írni baromi nehéz és kemény munka lehet... és félreértés ne essék, most nem magára az anyaggyűjtésre gondolok. Pedig igen, nyilván az is hihetetlen erőket emészthet fel az elszánt kutatók energiatartalékaiból, de aki nekiáll egy ilyen monumentális dolognak, hogy belevág egy valaha élt különleges személy életének összefoglalójába, biztosan tudja mit vállal: a kutatások, konzultációk, véget nem érő források nyomozása... belegondolni is fárasztó, viszont csodálatos, hogy ezekben az emberekben micsoda elszántság lehet a céljuk elérése iránt... tényleg, le a kalappal. Mégis, ez számomra csak az érem egyik oldala.
Hogy mi a másik fontos dolog akkor? Az objektivitás. Nagyon furcsa egy dolog ez. Véleményem szerint - tényleg, hangsúlyozom, ez az én véleményem a dologról - ha belevágsz valaki élettörténetének a megírásába, kell, hogy legyen valami motivációd, valami személyes kötődésed az adott személy felé (bármi: kíváncsiság, elfogult szeretet, lenézés vagy akár ellenszenv is, mindegy)... és ha ez megvan, akkor borzalmasan nehéz lehet megmaradni a valós tények, a realitás néha igenis mellbevágó talaján. Nos ez az, ami a fent említett Zweig könyv kapcsán nekem kicsit fájt: úgy éreztem, hogy az író szinte minden mondata arra van kihegyezve, hogy belekössön és valamilyen szinte meg is alázza kicsit azt a személyt, akiről éppen az adott pillanatban beszél... és nem, nem azt vártam, hogy majd Marie Antoinette minden arisztokrata kis lépése fényesre lesz polírozva és állandó mentegetések alapján céltáblán kívülre kerül. De. Vannak tények, és van ami már a kimondott rosszindulat határát súrolja... nekem az a könyv sokszor ez utóbbiba csúszott át. Ezzel szemben Fraser könyve végig elfogulatlan és tárgyilagos módon mesélt Marie Antoiette életéről, és pont ettől volt ez az olvasás számomra ennyire érdekes és izgalmas élmény. A hat részre osztott élettörténet a leendő királyné életének szinte minden fontos pillanatába betekintést nyújt: a születéstől kezdve, a házasság diplomáciai egyezkedésein, az utazás fáradságos napjain, a házasság és a versailles-i etikett nehézségein keresztül, a családi viszályokba és a politikai fordulatokba is beavatja az olvasót... azt azonban, hogy ezen tények alapján bennünk végül milyen kép alakul majd végül ki a szomorú sorsú királyné jelleméről, ránk bízza. Nem befolyásol, nem ítélkezik. Mivel már eddig is személyes vizekre eveztem, folytatom ezt a kalandot, úgy látszik ez a bejegyzés ilyen lesz: rólam fontos tudni, hogy nagyjából 14 éves korom óta Fersen "rajongó"-ként tekintek saját magamra. Bármilyen Marie Antoinettel kapcsolatos írás is került a kezem közé - persze a királyné személyén kívül - az számomra legizgalmasabb és legfontosabb jelentéssel Fersen gróf szerepe bírt: mikor és miért bukkant fel, milyen levelet írt és kinek, mi állt benne a királynéról, és persze a legnagyobb rejtély amiről a kutatók még mindig vitatkoznak: pontosan milyen kapcsolat is volt Fersen és Marie Anetoinette között? Hát ez az amiből nekem sohasem elég, és ezekhez a részekhez képes vagyok újra és újra visszalapozni... nem tudom honnan ez a nagy érdeklődés, de valahogy mindig rátapintok ezekre a dolgokra. Mikor még kezdő kiscserkészként éppen, hogy elkezdett érdekelni Marie Antoinette élete, teljes véletlenszerűséggel akadt meg a szemem Lamballe hercegnő nevén egy történelmi cikkben. Nem sokkal később a Kis Trianon Kastély felújításának története foglalt le, majd minden háttértudás nélkül Schönbrunnba kirándultam... egyre több és több - számomra akkor még egymástól független - apróság kavargott a fejemben, csak éppen azt nem vettem észre, hogy ezeket a kis információfoszlányokat maga Marie Antoinette személye köti össze láthatatlanul... aztán jött az első életrajzi regény, és összeállt ez a nagyra nőtt mozaik, csak a megfelelő sorrendet kellett megtalálnom a kis darabok között.
Hogy mit akarok ebből kihozni? Lassan már magam sem értem... a lényeg ebből csupán csak az, hogy már régóta mindig valami különös dolog vonzott a francia királyné élete felé, mindig megéreztem és megtaláltam azokat kis apróságokat amik valamilyen úton-módon kapcsolódnak a személyéhez... a róla elraktározott információk nekem olyan különösen nosztalgikus emlékdarabok, mint amiket a múlt század kisasszonyai őrizhettek régen csíkos szélű, kerek kalapdobozaikban, halvány selyemszalaggal átkötve: fontosak, mégis valahogy privát módon titkosak. Fraser könyve számos érdekes információval gazdagította a tudásomat - pontosabban képzelt tudásomat - Marie Antoinette életéről, és ismét meghozta a kedvemet egy versailles-i utazáshoz, főleg, hogy most már a Kis Trianon Kastély is látogatható, nyitott kapukkal várja a kíváncsi turistákat... Azt hiszem, hogy ha végre egyszer eljutok oda, Fraser könyve lesz az útitársam, a mesélőm. Addig is nézem Coppola csodálatos látványvilágú filmjét, amit a helyszín, a ruhák és a zene miatt érdemes újra és újra elővenni... sajnos a története miatt kevésbé, pedig állítólag pont ez a könyv szolgált hozzá sok alappal.
Értékelés: 5/5
Edmund Burke balsorsú hősnőnek tartotta, Jefferson szerint pedig a francia forradalom ki se törtvolna, ha nincs Marie-Antoinette. A történészek véleménye is megoszlik: elfogult rajongói mellett mindig voltak nőgyűlölő támadói is. Fraser érezhetően kedveli a királynét, de sokkal intelligensebb tudós annál, hogy mélyen brit, néha kíméletlen pártatlanságát meg ne őrizze. Könyvében nyomon követhetjük az elhanyagolt neveltetésű, a franciák által megvetett, és mindkét udvar által eszközül használt nő kálváriáját, amit többek között nyolc évig elhálatlan házassága is jellemez; a nő sorsát, akit gyermekei megszületése után hűtlenséggel, sőt leszbikussággal vádolnak. Tanúi lehetünk annak, hogyan nő fel szerepéhez, végigkísérhetjük felemelkedésének, majdhogynem felmagasztosulásának folyamatát is, amikor az ancien régime utolsó napjaiban a szó minden értelmében királynéként viselkedik, tárgyalásán pedig még ellenségei tiszteletét is kivívja. Antonia Fraser könyvét kritikusai elragadtatva fogadták, s akárcsak eddigi művei, a Marie-Antoinette is méltán nagy érdeklődésre és sikerre számíthat.
Eredeti cím: Marie-Antoinette - The Journey
Kiadó: Európa Kiadó, 2002
Fordította: Tomori Gábor
800 oldal, nem kapható
0 Megjegyzések